A Forgotten Hero

1. rész

-Shoto az irodámban hagytam a bűnügyi aktámat! Megtennéd, hogy idehoznád? A jobbfelső fiókban találod!
-Rendben.-mondta a hozzá megszokott hangnemmel. Mikor kinyitotta az iroda ajtaját a tipikus otthoni meleg illatfelhő legyintette meg orrát, ami jó érzéssel töltötte el, viszont, mikor körülnézett, hogy hová is jött, ez a jó érzés elveszik benne és helyette apja ugrik be, az iránta érzett haragjával.

-Mit is mondott, hol van?-vakarta fejét. Az éjjel nem aludt valami jól. Nem tudta hova tenni azt, amit tegnap az edzés után mondott.

"-Shoto. Hosszú ideje nem láttalak.-állt meg a fiú előtt-Sokat változtál.-fogná meg vállát, de elcsapta kezét. Egy pillanatnyi csend fennállt kettejük közt, Endeavor ellökött kezét nézte, majd kissé akadozva kiengedte a belélegzett levegőt.
-Hallgass.
-Shoto.. Büszke vagyok rád, fiam.-eresztette le karját maga mellé.-Szóval.. olyan hős leszek, akire te is büszke leszel. Büszke arra, hogy az apád az első számú hős... a legerősebb ember.
-Tégy, amit akarsz.-fordult el, közben tarkójára meresztette balkezét.

Az tény, hogy Shoto kissé zavarba jött, és nem tudta hogyan lereagálni az egészet. Utólag talán nem volt valami jó hangnem, főleg nem mások előtt."

-Oh, meg van!-lelte meg az aktát.-Hah? Hát ez..?-vesz elő egy képeslapot, amin 2 szál rózsa keresztezi egymást. Egy vörös és egy fehér. A kép aljára gyönyörűen írva.
"Legyetek boldogok Rei-vel"
-Rin

-Micsoda? Ki az a Rin?
-Shoto? Hol vagy már?-zökkentette ki tanakodásából kiabáló apja.
-M.. megyek már!-zavarodottságában nem tudta mit tegyen, így belelökte a képet a kanapén heverésző iskolatáskájába.

Késő délután fáradtan battyagott vissza a koliba.
-Helló Todoroki!-köszönt a háttérből Midoriya.
-Helló.-köszönt kicsit később.

A szobájába megérkezve ledobta a táskáját a földre és beledőlt az ágyba.
-Végre. Erre vártam.-szegezte tekintetét szerte szét a szobán, mikor újra meglátta táskáját eszébe jutott az üdvözlőlap. Erőt véve magán, odalépkedett és kutakodni kezdett benne.-Pedig biztos vagyok benne, hogy eltettem!-pislogott szerte szét könyvei között, de semmi.
-Hé, Todoroki! Kész a vacsora!-kopogtatott be Iida.
-..Máris megyek!

-Úgy tűnik Todoroki a szokásosnál is jobban ki van!-mondta Mina.-De még, így is helyes!-támaszkodott meg a kanapé mögött.
-Nekem meg úgy tűnik valaki bele van esve Todorokiba!-fűzte hozzá Denki egy kaján vigyorral arcán.
-M..mi? Nnem is!-kezdett kapkodni és zavarba jönni.-Ezt fejezd be Denki! Nem vagy vicces!

-Vajon mit kereshetett ez a kép apám fiókjában? Mindegyis.. a lényeg az, ki az a Rin? Mertha megtartotta, akkor biztosan fontos neki ő. Holnap szétnézek még egy kicsit.

Másnap, mikor a koliban ébredezni kezdtek a lakók, akkor már valaki nem volt ott.
-Hol van Todoroki?-tette le a bögre kávéját Midoriya.
-Korán elment megint gyakorlatra az apjához.-állt a kanapék mögött Kirishima.
-Nem furcsa, hogy tegnap este még szótlanabb volt, mint szokott?
-Jajj, mit izgat ez téged nyomi Deku?-mérgelődött Katsuki.-Ha nem szólal meg akkor nem.
-Jó, de akkor is furcsa. Nem gondolod Kirishima?
-Lehetséges, de nem ütöm bele az orrom. És szerintem te se tedd.
-Igazad lehet.-vont vállat, majd tovább szürcsölgetette forró kávéját.

-Shoto, beszélni szeretnék veled az irodámban. Várj meg ott!-tekintett fiára, majd elhaladt mellette.

Kihasználva az alkalmat, kutakodásba folyamodott Rin után, reménykedve talál-e valamit. Lehet van valami az akták között. Hirtelen erővel kihúzta az alsó fiókot, ami telis-tele van aktákkal. Kapkodva kereste a Rin nevet, viszont nem találta az R-nél. Kissé reményvesztve pörgetette tovább szemeit a papírokon, mikor feltűnt a Shiranaga Rin név. Megkönnyebbülten csúsztatta ki az aktát, és sietve kinyitotta, s olvásba merült, de nem talált semmi árulkodó dolgot Rinről, vagy az apjával való kapcsolatáról. Teljesen feleslegesnek érezte, ezt az akcióját, már nem is úgy áll hozzá, mint mikor neki fogott, viszont megpillantott egy címet az akta belső felére írva: Shiranaga Rin utolsó napjai
Shoto mély gondolkodásba merült, hisz ez a cím nagyon ismerős neki, de azonnal abbamarad ez a gondolkodás, mikor léptek zaját hallotta az ajtó felől. Igyekezve visszanyomta a helyére a mappát, de előtte egy cetlire ráfirkkantotta a címet, majd zsebretette azt, s betolta a fiókot, és leült az asztal előtti kanapéra.

-Sajnálom, hogy megvárattalak.
-Mit szerettél volna mondani?
-Shoto.. úgy vettem észre, hogy mostanában valami nagyon zavar.
-Hah?-nézett felé kikerekedett szemekkel.
-Túlságosan alul teljesítessz, mégha csak a múlt hetet nézzük. Nézd..-állt fel asztalától, és ablakáig léptetett.-Nem érdekel a problémád, míg el nem mondod, de..-mély farkasszemet játszott az éggel, tekintete a naplemente zajos színeiben vetett véget, míg ő végignézte összes cselekedetét.-Ha úgy döntessz, hogy nem mondod el, addíg kötelességed kivenni a részed a kiképzéseden.-vetette rá figyelmét, ő ekkor visszakapta fejét maga elé.
-Értettem.-kapta vállára táskáját, s kisétállt az irodájából.

De mégis mikor járjak ezek után? Közbe szól a suli és még a gyakorlatok is. Gondolkozott az ágyban késő éjjel, mikor már mindenki aludt. Mi lenne, ha.. most mennék? Holnap nem lesz, csak suli, és péntek. Felvetése jónak bizonyult, így hamar kipattant az ágyból, ezután felöltözött. Indulása előtt vitt magával egy zseblámpát is, hogy lásson.

Olyan ismerős ez a környék. Mégis honnan? Ne.. Nyitotta tágra szemeit, míg pupillái többszörösére kisebbedtek. Nem lehet.. ez a régi házunk! Ennek a tűz okozta vesztét, ezért költöztünk más helyre, de a ház stílusa és külseje maradt a régi.

Óvatosan lépkedve keresgélt egy ép szobát, hátha talál valamit Rinnel kapcsolatban. Mikor haladt a hosszúra nyúlt folyasón, feltűnt messzebbről apja régi irodája. Biztosan ott rejtett el valamit! Fellépkedett az emeletre, léptei halkak, mintha hímes tojáson menne, szemével a még most is zárt iroda ajtót vizslatja.

Épphogy beért a helyiségbe, egyből nekiugrott az íróasztalnak. A nyikorgó fiók hangossá tette ezt a néma éjszakát, de nem feleslegesen. Shoto egy egész fióknyi anyagot talált Rinről, ami látszólag megdobbantotta a fiú szívét. A zseblámpát egyik kezében szorongatva kezdte el olvasni az első számú tekercset.