Írói utószó

185 23 15
                                    

Elérkeztünk a történet végéhez, úgyhogy ezennel is nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvasta, csillagozott és/vagy kommentben kifejezte a véleményét. Sokat jelentett, és nagyon hálás vagyok minden visszajelzésért. ♥ Köszönet továbbá a "szellem olvasóimnak is", akik ugyan nem jelezték, hogy itt voltak, de hálás vagyok nekik is, és remélem, ők is élvezték a történetet! ♥ 


Egy kis érdekesség:

A történet Yoongi 'Shadow' című számán alapszik, abból is egy sort ragadtam ki: "Mi vagyunk te, és mi vagyunk én". Ő az árnyékról beszél, ami az idol élet, a hírnév velejárója, de nekem támadt tőle egy másik ötletem, és így született meg ez a rövidke kis szösszenet. 

Ha valakinek még mindig kételyei lennének, elárulom, hogy Yoongi skizofrén volt. Az "ő", akit mindig emlegetett, aki mindig beszélt hozzá, valójában a másik énje volt, aki az idő nagy részében átvette felette az irányítást (mikor például bántotta Taehyungot, vagy mikor úgy tért magához, hogy nem tudta, hol van.) Tae nem tudta, pontosa, mi a baja, de azt tudta, hogy valami nagyon nincs rendben vele, viszont sosem hozta szóba ezt konkrétan. Ő ugyanis tudta magáról, hogy Yoongi számára valamiféle menedéket jelent, és ha erről beszélt volna, akkor tönkretette volna azt az illúziót, amiben Yoongi élt, amikor vele volt. Mivel nem tudta, mi a baja, őszintén azt hitte, meggyógyíthatja őt, és bármit meg is tett volna ezért, hiszen szerette (annak ellenére, amit Yoongi gondolt róla).

A történet szándékosan lett ilyen pattogó, káosz hangulatú (a sok össze-vissza gondolat, az ide-oda csapongás), hogy éreztessem az őrületet, ami Yoongi fejében zajlott. 

És hát... sajnálom, hogy így ért véget, de máshogy elvesztette volna a hitelességét, a mondanivalóját, a hangulatát. 

(Ugye észrevettétek az üzenetet, amit a fejezetek címéből kaptok? ^^)

Remélem, tetszett nektek, és még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok! ♥

Mi vagyunk te, és mi vagyunk én [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now