Mi vagyunk te, és mi vagyunk én [BEFEJEZETT]

lehet

Taehyung fal volt.

Fal köztem és a hegedűk között, köztem és ő közötte.

Minden reggel az iskola kapuja előtt várt, a kerítésnek dőlve, halkan dudorászva.

Elmentem mellette, oda se figyelve.

De utánam rohant, és beszélt, beszélt és beszélt.

Addig beszélt, míg végül már akkor is fel tudtam idézni a hangját, ha nem volt ott.

— Ne éld bele magad. Tönkre fogod tenni.

Követett a mosdóba, az ebédlőbe, haza.

A kapuig kísért, és csak akkor ment el, ha már bementem.

Néztem az ablakból.

A mosolyom olyankor valódi volt.