2.

4.1K 213 5
                                    

Egy sötét szobában ébredtem, teljesen egyedül. Nem érzékeltem semmit és senkit körülöttem, a sötétség miatt pedig az orromig sem láttam. Csak annyit éreztem, hogy a keziem és a lábaim meg vannak kötözve. A mögöttem lévő falnak támasztottam a hátamat és esetlenül kezdtem tapogatózni rajta, de a kötél nem sokáig engedett.
- Ilyen nincs- suttogtam.- Na jó, nyugi, őrizzük meg a hidegvérünket.
De hiába próbáltam lenyugtatni magam, nem sikerült. A szüleimet valószínűleg megölték, én pedig itt vagyok egy teljesen ismeretlen és vaksötét helyen, ráadásul azt se tudom mennyi ideje. Semmit nem utálok jobban a sötétségnél, de ebben a helyzetben lehet jobb, hogy nem látom mi van körülöttem. Ki tudja azok az alakok hová dobtak be engem.
Amíg rémképek villantak be arról, hogy mennyi ocsmányság lehet ebben a helyiségben, egy kis hang a fejemben azt suttogta, hogy sikítsak már egyet. Megfogadtam a tanácsát.
- Hahó! Van itt valaki?-kérdeztem hangosan, de nem érkezett válasz.
Rákezdtem hát még hangosabban, ahogy csak a torkomon kifért.
- Hahó!! Valaki segítsen már!
- Na azt lesheted- hallottam meg valakit.
Azonnal a hang irányába fordítottam a fejem. Egy apró fény szűrődött be a nyitott ajtón keresztül, és egy köpenyes alak lépett be rajta. Aztán hirtelen fény árasztotta el a szobát, mire autómatikusan lehunytam a szemeimet. Hihetetlenül rosszul esett most a fényesség. Mikor sikerült kinyitnom a szemeimet, szemügyre vettem a felém közelítő férfit. Hosszú fekete köpenyt viselt, haját hátrasimítva hordta, nyakában egy lánc függött.
- Kiabálhatsz, amennyit csak akarsz, segíteni nem fog senki- mondta a férfi idegesítő vigyorral.
- Tudsz róla, hogy olyan vagy, mint egy pszichopata?- kérdeztem szárazon, de inkább nem kellett volna.
Az alak azonnal lekevert nekem egyet.
- Ne akarj feldühíteni, aranyom. Az nem válna a javadra- szólt, majd erőszakosan szembefordított magával, hogy mindenképpen a szemembe tudjon nézni.- Legnagyobb pechedre ma nekem kell őrködnöm feletted. De mivel már felébredtél, szórakozhatunk is egy kicsit.
Zavaróan közel volt az arca az enyémhez, ezért inkább sikítottam egyet. Az alak eltávolodott, de a tettemért még egy ütést mért rám.
- Nem megmondtam, hogy ne hozz ki a sodromból?- ordította a képembe.
Nem volt kedvem felé fordítani a fejem, az arcom rettenetesen égett.
- De nem baj, majd kárpótolsz- mondta vigyorogva és egyik karomat megragadva a lábamra állított.
- Au, te idióta, nem látod milyen szoros az a kötél, nem tudok állni így- szisszentem fel.
A köpenyest azonban ez nem igazán érdekelte. Hajamat megragadva rántotta hátra a fejemet, mire kishíján visszaestem a földre, de végül csak a falnak csapódtam neki.
- Te csak kussolj, cicus!- parancsolt rám az ismeretlen.
- Hidan, engedd el!- hallottam meg egy hangot az ajtó irányából.
Képtelen voltam a hang irányába fordulni, mert a másik még mindig nem engedte el a hajamat.
- Na jó- nyögte ki végül Hidan és kiengedte a hajamat szorításából.
Meggyötört arccal pillantottam a megmentőmre, Hidan pedig elhagyta a szobát. Az alak, aki megérkezett ugyanolyan köpenyt viselt, mint a távozó. Ez valami szekta, vagy mi a jóég? A fekete hajú srác felém sétált és amikor mellém ért óvatosan eloldozta a lábamon lévő kötelet.
- Izé, köszi az előbbit...- mondtam.
- Nincs mit. Ne aggódj, nem érhet hozzád- válaszolt semleges hangon.
- Ki vagy te?
- Az most nem számít. Elviszlek a vezetőnkhöz.

Gyűlöllek, SzerelmemWhere stories live. Discover now