Gyűlöllek, Szerelmem

1.

A szüleimmel ismét menekültünk. Bár ez nálunk mindennapos volt, most mégis volt benne valami más. Most tényleg úgy éreztem, hogy nincs menekvés. A két fekete köpenyes alak tűzön-vízen át követett minket. Apámnak már nem az igaziak a képességei, anyám éppen kimerült a múltkori harc miatt, én pedig még képtelen vagyok megfelelően kezelni a szemeimet. Ennél rosszabbkor nem is érkezhetett volna egy ilyen képzett üldözőpáros.
- Akira, kedvesem!- kiáltotta apám.- Én feltartom őket, ti meneküljetek!
Én azonnal megálltam, de anyám a kezemet megragadva tovább kezdett vonszolni.
- Ne, eressz el!- kiáltottam, de anyám nem lazított a szorításon.- Nem élem túl, ha elveszítem őt, kérlek állj meg!
- Nehogy azt hidd, hogy csak neked fáj!- pillantott rám anyám könnyes szemekkel.- Apád meg akar védeni téged. Eljön majd az idő, amikor nekem is fel kell áldoznom magam miattad, és hidd el, hogy örömmel teszem majd meg!
- De miért? Miért kell nekem mindenképp túlélnem?- kérdeztem hatalmas sírás közepette.
- A lányunk vagy, Akira. Még szép, hogy magunk elé helyezünk téged- mondta anyám a könnyeit nyelve.
Továbbra is észveszejtve rohantunk előre, de az egyik fekete köpenyes alak még mindig jött utánunk.
- Akira, rohanj!- kiáltotta anyám ellentmondást nem tűrő hangon.
Kábán engedtem el a kézét és visszanézve indultam tovább, miközben kezdtem egyre homályosabban látni a könnyeimtől. A külvilág zajait meg se hallottam, olyan volt, mintha egy burokban lennék. Nem törődtem semmi mással, csak rohatam előre. Menekülés közben megsérült a karom, de nem érzékeltem sem a fájdalmat, sem a karomon végigfolyó vért. Csak rohantam, hiszen az életem múlt rajta. Ha azok ketten elkapnak, nekem annyi. A szüleim pedig éppen azért küzdenek, hogy én túléljem. Nem adhatom fel csakúgy! El kell menekülnöm.
Hátrapillantottam, de nem láttam senkit. Fellélegeztem, de abban a percben megéreztem valakinek a chakráját, ahogy felém halad. Üveges tekintettel fordultam hátra és a távolban megpillantottam az egyik köpenyest. Azonnal gyorsítottam a tempómon, közben fél szemmel az engem követő alakot figyeltem, aki az egyik pillanatban hirtelen köddé vált. Óvatlanul megálltam, és a figyelmetlenségem miatt a fekete köpenyes alak mellettem termett. Egy erős ütést mért a fejemre, aminek következtében azonnal elvesztettem az eszméletemet, és minden elsötétült körülöttem.