𝘶𝘵𝘰𝘪𝘳𝘢𝘵; 𝘴𝘻𝘦𝘳𝘦𝘵𝘵𝘦𝘭𝘦𝘬

tizennegyedik fejezet - szemet-szemért

c h a p t e r / fourteen

▫▪▫

C o n n o r

-Elizabeth...? - szóltam bele a telefonba, miközben idegesen a vállamra tettem a telefont, hogy letudjak parkolni a két autó közötti szűk helyre.

-Mi a helyzet? Hogy vagytok? - kérdezte ártatlanul, mire a szívem hevesebben kezdett el verni, és éreztem ahogy a vérnyomásom emelkedni kezd.

-Minden rendben. - vágtam rá rögtön, majd miután sikeresen beparkoltam, leállítottam a motort és hátradőltem az ülésben.

-És milyen Firenze? Úgy hallottam kicsit szellős most arrafelé. - szólalt meg egy kis idő múlva, miután vártam hogy kibökje végre, hogy mit akar. Tudtam, hogy nem azért hívott fel, hogy az időjárásról beszélgessünk.

-Miért hívtál, Liza? Lenne most más elintéznivalóm is, szóval örülnék, hogyha kiböknéd végre. - jegyeztem meg, mire a telefonba csend lett.

-Csak érdeklődni akartam, hogy Pandora hogy viseli az olasz légkört mostanában ... - jegyezte meg gúnyosan, mire bennem megállt az ütő.

-Ugye nem azt akarod mondani , hogy közöd van ehhez az egész őrültséghez? - szóltam bele, miközben megpróbáltam higgadt maradni - Hol van Pandora?

-Miből feltételezed ezt, Connor?- gúnyolódott, mire automatikusan ökölbe rándult a kezem. - Csak nem kicsúszott valami az irányításod alól?

- Elizabeth, nem tudod kivel állsz szemben. - köptem a szavakat, mire kinyomtam a telefont és idegesen ököllel belevágtam egyet a kormányba. Valószínűleg akik az autóm mellett elhaladtak idegbetegnek képzelhettek, de nem foglalkoztam vele.

Égett bennem a düh, miközben csakis az járt a fejemben, hogy ezért csak magamat okolhattam, senki mást. Én hagytam ott Pandorát, miattam rabolták el és a rengeteg hülyeség miatt amit elkövettem. Utáltam ezt a gondolatot, mégis együtt kellett vele élnem lassan másfél napja és bár fogalmam se volt, hogy fogom ebből az egészből kirángatni Pandorát, mégis meg kellett próbálnom.

Nekem kellett volna rá jobban vigyáznom, hiszen sejthettem volna, hogy milyen veszélynek van kitéve. És még egy rohadt pisztolyt se hagytam ott neki, amivel megtudta volna magát védeni.

Fogalmam se volt hogy mi tevő legyek, hiszen sosem kerültem még ilyen helyzetbe. Vártam hogy valaki végre felhívjon, hogy mit akar Doráért cserébe, de senki sem hívott majdnem három napig, amíg kénytelen voltam a kocsiban éjszakázni minden egyes nap, egy benzinkúton csövelve, egészen addig míg az egyik este meg nem megcsörrent a telefonom, aminek a képernyőjén egy ismeretlen szám jelent meg én pedig naivan azonnal felvettem.

-Igen? - szóltam bele a telefonba, majd a bal kezembe vettem a telefont és
nekitámaszkodtam a kocsi oldalának.

-Connor? - szólalt bele egy ismerős hang, mire kicsit megkönnyebbültem, fejemet pedig hátra dőltöttem, miközben az éjszakai égboltot kezdtem el bámulni.

-Én vagyok az. Miért hívtál?

-Hallottam, hogy mostanában errefelé jársz. Nem lenne kedved összefutni és meginni valamit? - kérdezte rögtön, mire átfutott az agyamon, hogy mi van ha ez csak egy csapda és Pandora valójában nála van. Minden olyan egyértelműnek látszott, és akkor úgy gondoltam, hogy minden összeállni látszik.