Egy őrült Harry Potter fanfiction

A volt-nincs üveg

  Közel tíz év telt el azóta, hogy Dursleyék megtalálták az ikreket az ajtajuk előtt, de a Privet Drive fölött nyomtalanul suhant el az idő. A felkelő nap ugyanazokra a csinos kis kertekre ragyogott le, mint régen, sugarai most is megcsillantak a gyűlölt Dursley-ház ajtaját díszítő négyes szám rezén, s ma is bekúsztak a nappaliba, amely szinte hajszálra ugyanolyan volt, mint aznap este, amikor Vernon bácsi meghallgatta a baglyokról szóló végzetes híradást. Csak a kandallópárkányon álló képek tanúskodtak az eltelt idő hosszáról.
  Tíz éve még mindegyik fotón egy jókora, rózsaszín strandlabdaszerűség volt, amit különböző pomponos sapkák díszítettek. Dudley Dursley időközben a szokásosnál is nagyobb gyerek lett, s az új képek egy testes, szőke fiút ábrázoltak, amint felül az első biciklijére, körhintázik a városban, komputeres játékot játszik az apjával vagy épp tűri, hogy anyja ölelgesse és csókolgassa. A szobában semmilyen tárgy nem utalt rá, hogy mások is laknak ott.
  Pedig Harry és Emily Potter ott éltek. Pillanatnyilag épp aludtak, de már nem sokáig volt, nyugtuk, mert Petunia néni akkortájt kelt fel. Számukra nagynénjük rikácsolásával kezdődött minden nap.
  - Egy-kettő! Ébresztő! Keljetek fel! - Emily nyomban felriadt. A néni tovább kopogott az ajtón. - Keljetek fel! - kiabálta, és elindult a konyhába. A lány nem értette, miért nem kelhetnek fel egyszer madárcsicsergésre vagy kedves simogatásra? Túl nagy kérés lenne?
  Hallotta nénikéje távolodó lépteit, majd kisvártatva a tűzhelyre rakott serpenyő zaja ütötte meg a fülét. Összefutott a szájában a nyál. Mivel Harry még a fejére húzott párna alatt próbált egy kicsit pihenni, halkan kezdett el öltözködni. Majd mikor testvére is méltóztatott felébredni, megkérdezte:
  - Most ugyanazt álmodtuk?
  - Amíg nem mondod meg, te mit álmodtál, addig nem tudom - felelte mosolyogva Harry.
  - Istenem, ennyi erővel meg is mondhattad volna, mit álmodtál - forgatta a szemét Emily. - Én egy repülő motorról, te?
  - Én is - bólintott Harry.
  - Egy ideje ez az első közös álmunk.
  - És úgy tűnik, a gondolataink megint egy hullámhosszon vannak - szólalt meg Emily fejében a bátyja hangja, amit valami miatt már pár éve nem hallott. Előtte minden gond nélkül tudtak hangtalanul beszélni, de két-három éve valami elromlott és nem hallották egymás gondolatait.
  - Ez az! Végre nem kell tanulnom a dolgozatokra! Megint lesúgod nekem - örvendezett Emily. Harry csak a szemét forgatta. Petunia néni nemsokára ismét ott állt az ajtó előtt.
  - Felkeltetek már?
  - Majdnem - felelte Harry.
  - Aham.
  - Akkor igyekezzetek, mert nektek kell megsütnötök a szalonnát. És nehogy el merjétek égetni nekem! Dudley születésnapján mindennek tökéletesen kell sikerülnie.
  Az ikrek fáradtan összenéztek. Te jó ég! Ma van Dudley születésnapja. Az egyik legrosszabb nap az évben a sulikezdésen és Marge néni látogatásain kívül.
  Megvárták, míg Petunia néni felmegy az emeltre, majd kimentek a konyhába. Az asztal ki sem látszott a sok ajándék alól. Emily azon töprengett, hogy ha annyi barátja lenne, ahány ajándékot kap Dudley egy évben, akkor ő lenne a legnépszerűbb ember Angliában!
Dudley megkapta az áhított új számítógépet, a második tévét és a versenybiciklit.
  - Szerinted Dudley-nak miért van szüksége versenybiciklire? - kérdezte Harry némán.
  - Halványlila gőzöm sincs, mivel bicikliversenyeken nincs nehézsúlyú kategória - jött a felelet.
  - Remélem abbahagyja a zaklatásomat - reménykedett Harry.
  Dudley ugyanis irtózott mindenfajta testmozgástól, kivéve a verekedést, amit imádott. Legjobban Harryt szerette elpáholni, de csak ritkán sikerült neki, mivel Harry - bár ez nem látszott rajta - roppant fürge volt. Emilyvel azóta nem próbálkozott, mióta a lány arcon dobta egy kosárlabdával, és majdnem eltört az orra. Három hónap gardróbfogságot kapott érte, de megérte.
  A Potter ikrek még csak nem is hasonlítottak a család többi tagjára. Sem a kövér, vizenyős, kékszemű, vörös arcú Vernon bácsira, sem a szőke, nagydarab, lusta Dudley-ra, de még a vékony, hosszúnyakú, szőke hajú Petunia nénire sem. Ami azt illeti, Harryvel rajtuk sem látszott, hogy testvérek, sőt, ikrek. Annyiban kimerül a hasonlóság, hogy alacsonyak és soványak, de ez lehet köszönhető Petunia néni és Vernon bácsi különleges diétájának is. Harry, aki húsz perccel idősebb, fekete hajú, zöld szemű és szemüveges, bár kerek szemüvegét Dudley már többször eltörte. Emilynek vállhosszúságú, hullámos, mélyvörös haja, és zöldesbarna szeme van, és kifejezetten gonoszul tud vigyorogni. Jaj, a legfontosabbat majdnem elfelejtettem. A sebhely.
  Ugyanolyan mindkettőjük homlokán: vékony, villám alakú, csak míg Harrynek a homloka jobb oldalán van, Emilynek a bal oldalon. Petunia néninek valahogy nem tetszik. Amíg kicsik voltak, mindkettőjüknek frufrut vágatott, de mióta Emily rájött, hogy nem áll különösebben jól neki a frufru, tíz körömmel tiltakozik ellene. Az eredetéről sem tudnak semmit. Az első számú szabály a Dursley-házban: Ne kérdezősködj! Hogy ők hogy utálják ezt a szabályt!
  Harry épp megfordította a serpenyőben az angolszalonnát, Emily meg a teát ízesítette, amikor belépett a konyhába Vernon bácsi a maga bajszos, palacsintaképű valójában.
  - Fésülködj meg - mordult rá Harryre. - Ez rád is vonatkozik ám! - kapta meg Emily is a napi jókívánságot. A lány csak hangosan sóhajtott egy nagyot, ma reggel nem volt kedve vitatkozni. De még ezért is kapott egy dühös pillantást. Bár, jobban belegondolva, még mindig jobban járt, mint Harry. Az ő haja olyan mértékben nő, hogy minden héten fodrászhoz jár. Ha Emilynek is ilyen lenne a haja, akkor a végén egy Aranyhajba oltott Meridaként végezné. 
  Már a tükörtojás készült, amikor Petunia néni és a szülinapos „fiúcska" beléptek a szobába. Petunia néni gyakran mondogatja, hogy Dudley úgy néz ki, mint egy fürtös angyalka. Harryt egy parókás malacra emlékezteti, Emily szerint viszont egy olyan Cupidóra hasonlít, akit elfelejtettek tájékoztatni, hogy nem szabadott volna lejönnie a szökőkútról.
  Az ikrek nagy nehezen megterítettek. Közben Dudley megszámolta az ajándékait.
  - Harminchat - nézett szemrehányóan a szüleire. - Kettővel kevesebb, mint tavaly.
  - Kis drágám, elfelejtetted beleszámolni Marge néni ajándékát. Nézd csak, itt van ez alatt a nagy ajándék alatt, amit apától és anyától kaptál.
  - Akkor is csak harminchét! - csattant fel Dudley paprikapiros arccal.
  Emily magában gúnyos megjegyzést tett: Jaj, szegénykém, csak harminchét ajándékot kaptál a születésnapodra? Ez még mindig harminchattal több, mint amit Harry és mi kaptunk. Viszont jobbnak látta, ha nem idegesíti tovább az unokatestvérét, mert már így is súlyos Dudley-hiszti volt kitörőben. Petunia néni is megérezte a veszélyt, mert gyorsan így szólt:
  - Ma veszünk neked még két ajándékot. Mit szólsz hozzá, csillagom? Kapsz még ét ajándékot. Örülsz neki?
  Dudley elgondolkozott. Látszott, hogy nehezére esik, de talán csak Vernon bácsinak akart örömet okozni. Végül lassan kinyögte:
  - Akkor az összesen harminc... harminc...
  - Harminckilenc, édesem - segített neki Petunia néni.
  - Oh! - Dudley megkönnyebbülten lezuttyant a székére, és megragadta a legközelebbi csomagot. - Akkor jó.
Vernon bácsi felkacagott.
  - A kis csibész megköveteli, ami jár neki. Akárcsak az apja! Jól van, fiam! - azzal megborzolta csemetéje haját.
  Odakint megszólalt a telefon. Petunia néni kiment, hogy felvegye, Vernon bácsi pedig végignézte, ahogy Dudley kicsomagolja a biciklit - valamint a kamerát, a távirányítós repülőt, a tizenhat új komputeres játékot és a videomagnót. Harry és Emily inkább a reggelijükkel foglalkoztunk, de a lánynak keserű íz volt a szájában.
  Nem az ajándékok miatt, félre ne értsétek. Az zavarta, hogyha a szüleik hagytak is nekik valamit, akkor azt Dursleyék biztosan elvették. Mert hát autóbalesetben haltak meg, nem kirabolták és lelőtték őket. Semmijük sem maradt a szüleiktől, se egy fénykép, se egy napló, se egy ékszer. Dudley meg természetesnek veszi, hogy a szülei mindent megvesznek neki, amit csak kér, nem vigyáz arra, amije van. Hiszen majd úgyis kap újat...
  Épp egy arany karóráról tépte le a papírt, amikor Petunia néni visszatért a konyhába. Dühös és tanácstalan volt. valószínűleg rossz hírt kapott. Egyébként csak akkor vág ilyen arcot, ha velünk kapcsolatban valami nem úgy sikerül, mint ahogy eltervezte. Miután Emily ezt végiggondolta, egész kíváncsi lett.
  - Baj van, Vernon - szólt sötéten. Na, kinek van hatodik érzéke? - Mrs Figg eltörte a lábát. Nem tud ma vigyázni rájuk - felénk biccentett.
  - Ha jól gondolom, Mily - hallotta meg a lány Harry hangját -, akkor ezt azt jelenti, hogy vagy magukkal visznek minket is Dudley szuper szülinapi programjaira, vagy itthon hagynak egyedül. Mindkettő csak jó lehet. Amúgy is utálok Mrs Figgnél lenni.
  - Nem csak te - jött a válasz. - Végre nem kell nézegetnünk azokat az ezeréves fotókat Kormiról, Cirmosról, Nyáviról és Tappancsról. Bár én egy kicsit sajnálom szegényt, hogy eltörte a lábát.
  - Hát igen. De remélem ma a vidámparkba megyünk.
  - Én az élményfürdőre fogadok.
  - Most mit csinálunk? - Petunia néni úgy méregette az ikreket, mintha megkérték volna Mrs Figget, hogy törje el a lábát, vagy akár ők törték volna el szegény néni lábát.
  - Felhívhatnánk Marge-ot - vetette fel Vernon bácsi.
  - Ugyan már, Vernon, tudod, hogy ki nem állhatja a kölyköket.
  És már megint úgy beszélnek róluk, mintha nem is értenék, amit mondanak. Emily egyszer már kifejtette nekik erről a véleményét, de utána nem kapott több zsebpénzt és gardróbfogságra is ítélték, úgyhogy inkább csak a szemét forgatta.
  - Na és a barátnőd? Hogyishívják... Yvonne?
  - Ő Mallorcán van - legyintett Petunia néni. - Nyaral.
  - Szívesen itthon maradunk - ajánlotta fel Harry reménykedve.
  - Mi a fenét csinálsz!? Ne szabotáld már a vidámparkot - szólt rá ikertestvére.
  - Te az élményfürdőre fogadtál - emlékeztette.
  - Istenem, nem tök mindegy? Bár, talán azt nézhetnénk a tévében, amit csak akarunk...
Úgyhogy végül Emily heves bólogatással állt bátyja mellé. De Petunia néni olyan arcot vágott, mintha citromot nyelt volna.
  - Hogy aztán füstölgő romokat találjunk a házunk helyén - acsargott.
  - Miért robbantanánk fel a házat? Egy életre elég gardróbfogságot kapnánk - feleselt Emily.
  - Ne merészelj így beszélni a nagynénéddel - dörrent rá a bácsi.
  - Esetleg elvihetnénk őket magunkkal az állatkertbe, aztán legfeljebb megvárnak minket az autóban.
  - Állatkert? Ott sem voltunk még - tűnődött Harry. Emily csak egy mosollyal válaszolt.
  - Nem hagyom őket egyedül az új kocsiban...
  Dudley hangos sírásra fakadt. Egész pontosan nem sírt - már évek óta nem ejtett őszinte könnyeket, bár még előtte is többet sírt, mint az ikrek együttvéve - hanem eltorzította az arcát, és bömbölt, mert így tudta, hogy bármit kicsikarhat az anyjától. Szabályos zsarolás.
  - Jaj, ne sírj, kicsi Dudlimudli - gügyögte Petunia néni és karjába zárta a fiát. - Ne félj, anya nem engedi hogy elrontsák a szülinapodat.
  - Nem akarom... nem akarom, hogy velünk jöjjenek! - harsogta Dudley harsány műbömbölés közepette. - Mindig mindent elrontanak! Főleg Emily! - anyja karjai közül gonosz vigyort eresztett meg az ikrek felé, amire összeszűkült szemmel válaszoltak.
Jól van, Hájpacni, te akartad! Most megtudod, milyen, ha tényleg el akarom rontani a születésnapodat - gondolta Emily.
  Harry láthatta rajta, hogy most igazán felhúzta magát és a kezét a vállára tette, hogy ne csináljon semmi hülyeséget.
  Ekkor megszólalt az ajtócsengő.
  - Jesszusom, megjöttek - hebegte Petunia néni.
Néhány pillanattal később belépett a házba Dudley legjobb barátja, Piers Polkiss és az édesanyja. Piers vézna, patkányképű fiú, akinek csak addig nagy a szája, ameddig Dudleyékkal van, utána már a földön fekve nyöszörög. Tapasztalatból mondom. Barátja láttán Dudley egy szempillantás alatt abbahagyta a bömbölést.
  Fél órával később már mindenki beszállt a Dursley család hétszemélyes járművébe, csak Emily maradt le, mivel Mrs Polkiss mindenképpen tudni akarta, hogy ő verte-e meg a fiát. Nos, most kivételesen nem. Ezúttal egy gimis fiú szemelte ki magának Pierst, és Emilynek semmi köze nem volt hozzá, de Mrs Polkiss ezt valahogy nem akarta elhinni.
  Emily meglepetten látta, hogy a kocsi mellett ott áll Vernon bácsi és Harry.
  - Mily! Hála égnek! Vernon bácsi az előbb üvöltötte le a fejem, szerintem most te jössz - figyelmeztette a lányt testvére.
  - Állok élébe - nézett Emily Vernon bácsi szemébe.
  - Na ide figyelj, kislányom - Vernon bácsi olyan közel hajolt, hogy a lány már azt hitte, leharapja az orrát. - Egyetlen rossz mozdulat, egyetlen apró hiba, és a gardróbban fogsz kuksolni karácsonyig! Nem mondhatjátok, hogy nem figyelmeztettelek benneteket.
  Vernon bácsi azért ezt egy kicsit eltúlozta. Oké, néha történnek velük fura dolgok, de azokat nem szándékosan csinálják! Emily igazán nem tehet róla, hogy az osztályfőnöke haja mind egy szálig kihullott, amíg ordított vele. A lány nem kevert semmit a samponjába! Harry sem tehetett arról, hogy felkerült az épület tetejére. Emily látta, hogy Dudleyék bandája üldözte őt! Azt mondjuk nem teljesen érti, hogy Harry hogyan röpült fel oda pár másodperc alatt, de nem ez a lényeg! Ha el tudsz menekülni Dudleyék elől, akkor tedd meg, bárhogyan is csinálnád. Mint ahogy a zsugorodó pulóverhez, a robbanó kakaóhoz és a repülő csontvázhoz sem volt semmi közük.
  Ezen a napon azonban nem történhetett semmi baj. Illetve, az ikrek megpróbálják úgy intézni, hogy ne legyen semmi baj. Viszont van egy olyan érzésük, hogy Dudleyt érni fogja néhány kellemetlen meglepetés...
  Útközben, amíg Emily a gonosz tervén agyalt, Vernon bácsi sopánkodott egy sort Petunia néninek. A bácsi szeretett különböző embereket szidni: a munkatársait, Emilyt, a városi tanácsot, Emilyt, a bankot és Harryt - csak hogy a legkedvesebb témáit említsük. De komolyan, Vernon bácsi már azért is kiabál, hogy a lány hajában nem egyenesen áll a hajpánt. Nem csoda, ha a lány erre még rá is tesz egy lapáttal.
  De ezen a délelőttön a motorkerékpárosok kapták meg a magukét.
  - Huligánok! Úgy száguldoznak, mint az eszelősök! - dühöngött a bácsi, amikor egy motoros megelőzte őket ( egyébként teljesen szabályosan ment, csak Vernon bácsi közlekedik 60 km/órával főúton).
  - Az éjjel egy motorkerékpárról álmodtam - jegyezték meg az ikrek tökéletesen egyszerre. - Repült - míg ők egymásra mosolyogtak, addig Vernon bácsi felhördült és kis híján karambolozott az előttük haladó autóval. Mikor hátrafordult, az arca egy nagy, bajuszos céklára emlékeztette a gyerekeket.
  - A MOTORKERÉKPÁR NEM TUD REPÜLNI!! - üvöltött, szándéka szerint az ikrekre, de mivel ők leghátul ültek, Dudleyra és Piersre zuhogott a nyál jó része. Dudley csak pislogni tudott.
  Szép, napfényes szombat volt, rengeteg család látogatott el az állatkertbe. Útközben Dudleyval történtek kisebb-nagyobb balesetek - fejjel nekirohant a fémkorlátnak, kiesett a kedvenc jégkréme a kezéből, az egyébként szelíd fekete párduc majdnem leharapta az ujját - csak a szokásos, apró dolgok. Amikor Vernon bácsi felelősségre vonta Emilyt, nem tudta bizonyítani, hogy a lánynak köze volt ahhoz, hogy Dudley fagylaltkelyhe az ebédnél egyszer csak sóssá változott, de amikor Harry elkezdte enni, már semmi baja sem volt, úgyhogy Emily igazán elégedett lehetett magával. Bár ez utóbbit ő sem tudja, miféle őrangyalok intézték, mindenesetre hálás nekik a közreműködésért.
  Ebéd után a hüllőházba mentek. A hűvös és sötét terem falain körös-körül kivilágított ablakok sorakoztak. Az üveglapok mögött mindenféle gyíkok és kígyók csúsztak-másztak. Emily nincs oda a hüllőkért, de még mindig jobbak, mint a pókok. Azok a legundorítóbb kis szörnyetegek a világon. Tudja, hogy sok bogarat elkapnak, meg hogy hasznosak, de akkor sem tudja megszokni, ahogy a nyolc lábukkal futkorásznak. 
  Dudleyt és Pierst nem meglepő módon csak a legeslegnagyobb kígyó érdekelte az egész épületben. A hatalmas állat kétszer körbeérte volna Vernon bácsi kocsiját, a hétszemélyeset, és ha akarta volna, szemétkukává tudta volna gyűrni. Úgy tűnt azonban, hogy pillanatnyilag esze ágában sincs autókat ropogtatni, ugyanis mélyen aludt.
   Mivel Harry is ott álldogált, Emily közelebb lépett, hogy hallhassa a műsort. Dudley az üvegnek nyomta az orrát, és a kígyó egyébként gyönyörű, fényes, barna testét bámulta.
  - Ébreszd fel! - nyafogott az apjának. Vernon bácsi megkocogtatta az üveget, de a kígyó nem mozdult.
  - Még egyszer! - parancsolta Dudley, mire Vernon bácsi hangosabban kopogott. Az állat erre sem ébredt fel.
  - Ez így unalmas - fintorgott az ikrek magas szórakoztatásigényű unokatestvére, és arrébb döcögött.
  Szegény kígyó. Emily nem csodálkozott volna, ha kiderül, hogy a kígyó belepusztult az unalomba. Hiszen csak egész nap fekszik és emberek bámulják. Harry is odalépett mellé, ő is részvéttel nézett a kígyóra. De az egyszerre kinyitotta apró, csillogó szemét. Lassan, szinte észrevehetetlenül felemelte a fejét, amíg a szeme egy magasságba került az ikrekkel.
Kacsintott.
  - Ugye a kacsintás a kígyóknál nem hirtelen brutális erejű támadást jelent? - kérdezte Emily Harrytől.
  - Nyugodj meg, nem - hallotta a lány, de ez nem Harry volt. A bezárt kígyó beszélt. Harry furcsa tekintetéből ítélve, a lány nem csak képzelődött. A kígyó fejével Vernon bácsiék felé intett.
  - Folyton ez van.
  - Gondolom - motyogta Harry. Emilyt viszont valami hirtelen kizökkentett a sokkféléből, amiben eddig lebegett. Talán a gondolat, hogy ha őt zárnának be ugyanígy, már rég megőrülve rázná a rácsokat.
  - Különben honnan származol? - kérdezte. Az újdonsült barátjuk farkával a tábla felé intett, amin ez állt: Boa constrictor, Brazília.
  - Hű nem baj, ha én egyszerűen Beának hívlak? Vagy fiú vagy?
  - Mily! - szólt rá a lányra a bátyja kissé zavarban.
  - Hmmm, Bea... ez tetszik...
  - És Brazília szép hely?
  - Nem tudom, fogságban születtem - hajtotta le a fejét Bea.
  - Hé, üdv a csapatban - nézett rá Emily. - Habár, minket inkább elfogtak, amikor még picik voltunk... - beszélgetésüket egy kiáltás szakította félbe, amitől szegény Bea összerezzent.
  - Dudley! Vernon bácsi! Tessék megnézni ezt a kígyót! Nem tetszik elhinni, hogy mit csinál!
Dudley olyan gyorsan szedte hurkás lábait, ahogyan csak bírta.
  - Tűnj el innen - mordult rá Harryre, és bordái közé bokszolt, aki nem számított a támadásra és a betonpadlóra zuhant.
  Ekkor több minden is történt egyszerre. Dudley az üvegnek nyomta az orrát. Viszont Emilyt valamiféle melegség töltötte el, ami egyenesen a mellkasából indult és az egész testében szétáradt. Tudta, érezte, hogy erősebb, mint volt és hogy Harryben is megvan ez az érzés.
  Először a fiú cselekedett, valószínűleg inkább meglepetten, mint ijedten.
Eltüntette a terrárium üvegfalát.
  Dudley ordítva esett be a vízbe, míg Bea kihasználva a lehetőséget, gyorsan kikúszott a padlóra. Ekkor jött Emily. Dudley bent volt a ketrecben. Tökéletes. Gyorsan visszacsinálta azt, amit Harry tett, vagyis újra a helyén volt az üveg.
  Az emberek sikítoztak, amint Bea a hüllőház ajtaja felé kúszott. Pedig nem akart ő senkit sem bántani, csak szabad akart lenni. Amikor Emily felsegítette Harryt, odacsúszott melléjük, és ezt sziszegte:
  - Megyek Brazília... Kössz...
  Emily integetésre emelte kezét, bár amikor pillantása találkozott Vernon bácsi gyilkos tekintetével, tudta, hogy bajban vannak. Vernon bácsi tudja, hogy ők zárták be oda Dudleyt. Jó, az inkább csak Emily volt.
  A hüllőház vezetője nem volt se élő, se holt.
  - De hát az üveg... hogyan... ez nem lehetséges...
  Az állatkert igazgatója főzött Petunia néninek egy jó erős teát és újra és újra elnézést kért a történtekért. Vernon bácsi egész végig remegett az indulattól. Végül már udvariatlanul félbeszakította az igazgatót, és kijelentette, hogy azonnal indulnak haza.
  Piers és Dudley egész úton halandzsáztak. Bea csak a bokájuk felé intett a farkával, de Dudley azt mesélte, hogy az állat kis híján leharapta a fejét, Piers pedig esküdözött, hogy alig tudott szabadulni a bestia gyilkos szorításából. Ez még nem is lett volna baj, de Piers kissé lehiggadt, és megjegyezte:
  - Az ikrek még beszélgettek is vele, nem igaz?
  - Drága Piers - Emily itt már nem tudta türtőztetni magát -, nem tudom, hogy mit láttál, de az biztos, hogy a kígyó jobban tette volna, ha nem csak a bokátok után kap.
  Piers arca a lány hajának színére váltott, míg Dudley egyre csak azt szajkózta, hogy ez volt élete legrosszabb születésnapja. Na.
  Vernon bácsi megvárta, amíg Piers elköszön és csak akkor vett elő minket. Annyira dühös volt, hogy alig tudott megszólalni.
  - Takarodjatok a gardróbba... ott maradtok... nem kaptok enni...
  Petunia néni elszaladt egy jó erős brandyért.
  - Jaj, Vernon bácsi, ne izgasd fel magad - nézett rá Emily. - Még a végén felmegy a vérnyomásod és az arcod csúnya padlizsánlila lesz.
  Csak egy hajszálon múlt, hogy a brandysüveg a gardróbajtót találta el és nem a gyerekeket.
  - Ezt meg miért kellett? - nézett ikertestvérére Harry.
  - Oké, lehet, hogy ez túlzás volt - ismerte el a lány. - De ki tudja mennyi gardróbfogságot kapunk, ezen ez a kis dolog már nem fog változtatni. Meg azért egy kicsit jólesett.
  - Javíthatatlan vagy - csóválta a fejét a fiú.
  - De komolyan, egyszer ki kéne próbálnod - dobta le magát az ágyára Emily.
  - Jó lenne.
  - Emlékszel, amikor elloptam Mr Wiverick parókáját? - kuncogott a lány. - Akkor az ő arca is pont ugyanígy nézett ki, csak neki nem volt semmi a kezében.
  - Hát persze - grimaszolt Harry. - Pedig csak rossz helyen volt, rossz időben.
  - Vagy amikor vásárolni mentünk és az a fura ember meghajolt előttünk.
  - Meg az a fura néni, aki integetett nekünk a buszon. Csupa zöldbe volt öltözve.
  - Harry, Harry - csóválta a fejét Emily. - Volt ott fűzöld, smaragdzöld, sötétzöld, meg amit akarsz. Viszont én szerintem lefekszem.
  - Biztos? Én majd még kimegyek enni valamit, ha már mindenki elaludt.
  - Igen, menj csak. Hozol nekem is valamit? Van egy olyan érzésem, hogy reggelit sem fogunk kapni...
  Harry mosolyogva kiosont az ajtón. Emilyt pedig elöntötték a szomorú emlékek, mint mindig, ha egyedül van. Többek közt ezért is ragaszkodik Harryhez, főleg ez után a tíz nyomorúságos év után, amit itt kellett tölteniük. Tíz éve, hogy a szüleik meghaltak abban az autóbalesetben. Viszont Emilynek itt valami bűzlik. Az autóbaleseteknél nincsen villanó, zöld fény, nem?
  Kiskorukban sokat álmodoztak arról, hogy eljönnek értük ismeretlen rokonok és elviszik őket innen... de most már tudják, hogy ez lehetetlen. Nincsenek más élő rokonaik, különben már régen náluk lennének. Az ikrek édesanyja tudta, hogy Petunia néniék nem szeretik őket, Emily hallotta, ahogy Vernon bácsi erről beszél. Tehát nincs kiút számukra.
  Egyedül a bentlakásos suliban bízhatnak, ahova ősszel mennek. A jelenlegi sulit sem nagyon szereti. Van egy-két lány az évfolyamból, akikkel jóban van, de igazából ennyi. Mivel Dudley bandájától mindenki fél, és mindenki tudja, hogy Dudley utálja őket, nem nagyon szólnak hozzájuk. Úgyhogy itt is csak egymásra számíthatnak. De még mindig jobb, mint ha egyke lenne valamelyikük.