Egy őrült Harry Potter fanfiction

A senkitől jött levelek

  Az óriáskígyó szökéséért Vernon bácsi minden gardróbfogságok leghosszabbikával sújtotta az ikreket. Mikor letelt a büntetés, már javában tartott a nyári vakáció. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy naphosszat a gardróbban kuksoltak. Mivel csak reggel, délben és este tartottak ellenőrzést, az ikrek felváltva sétáltak a környéken és fedezték a másikat. Dudley egyébként addigra elrontotta az új kameráját, összetörte a távirányítós repülőt, és a versenybicikli próbaútján elütötte a Privet Drive-on mankózó Mrs Figget.
  Viszont legalább már nem kellett iskolába járniuk, ami egyesekkel ellentétben nem délig alvást, hanem majdnem egész napos sétálást jelentett Dudley ostoba barátai miatt, akik minden egyes nap a Dursley-házban gyülekeztek.
  Egyébként az ikreket a Stonewall Highba írattak be, ami egy kellően rossz helyi iskola volt. De legalább Dudley nélkül járhattak oda, és nem kellett Vernon bácsi és Petunia néni hülye szabályait hallgatni. Unokatestvérüket ugyanis felvették Vernon bácsi régi iskolájába, a Smeltingsbe. Hogy Dudley ne legyen társaság hiányában, Piers is ott tanult tovább. Dudley úgy érezte, ez az iskolaváltás a felsőbbrendűségét jelzi, és ezt meg is mondta Harrynek:
  - A Stonewallban az első napon mindenkinek belenyomják a fejét a klotyóba. Nem akarsz feljönni gyakorolni?
  - Kösz, inkább nem - hallatszott a fiú válasza. - Szegény vécécsésze biztos rosszul lenne, ha olyan szörnyű dolog kerülne bele, mint a te fejed.
  Egy júliusi napon Petúnia néni és Dudley felutaztak Londonba, hogy megvegyék Dudley új iskolai egyenruháját. Ez a szörnyűség, amit minden bizonnyal a Borzalmas Egyenruhák Istene alkotott, gesztenyebarna frakkból, narancssárga térdnadrágból és zsirardikalapból állt. Valamint tartozott még hozzá egy gombos végű bot, ami tulajdonképpen az erőszak engedélyezése volt, mivel a tanulók azzal verték egymást.
  Vernon bácsi végignézett térdnadrágos csemetéjén és kijelentette, hogy életében még soha semmire sem volt ilyen büszke. Petunia néni könnyeben tört ki, és azt mondta, el sem tudja hinni, hogy ez a fess fiatalember az ő kis Dudlimudlija.
  Az ikrek nem mertek egymásra nézni, mivel féltek, hogy hisztérikus nevetőgörcs lesz úrrá rajtuk. Emily egyébként az elfojtott nevetéstől elég fura hangokat adott ki, de szerencsére nagynénjét csak a narancs-barnába öltözött unokatestvére érdekelte.
  Másnap reggel borzalmas bűz fogadta a gyerekeket a konyhában. A szag forrásának a mosogatóba helyezett jókora fémdézsa látszott, ami tele volt szürke lében úszkáló koszos rongyokkal. Szörnyű gondolat fogalmazódott meg Emily fejében.
  - Ezek ugye nem a mi iskolai egyenruháink!? - kérdezte Petunia nénit.
  - Dehogynem. Szürkére festem nektek Dudley néhány régi ruháját. Ha kész lesz, pontosan ugyanúgy fog kinézni, mint mindenki másé.
  - Tényleg? A Stonewallban mindenki Dudley szürkére festett gönceit hordja?
  - Ne pimaszkodj velem - csattant fel Petunia néni. - Különben rózsaszínre festem őket!
  Szemforgatva ültek le reggelizni. Emily látta, hogy testvére még mindig a lavórt fürkészi.
  Ekkor lépett be a konyhába Vernon bácsi és Dudley. Mindketten elfintorodtak új egyenruháink szagától. Vernon bácsi szokás szerint beletemetkezett az újságba, Dudley lecsapta az asztalra az elmaradhatatlan Smeltings-pálcáját.
  - Dudley, neked még senki sem mondta, hogy a csülkeinket nem rakjuk fel az asztalra? - kérdezte Emily.
  - He? De hát a lábam a földön van...
  - Tudom, én a kezeidről beszéltem.
  Mielőtt Dudley felkapta volna a pálcáját, megütötte a fülüket a levélszekrény fedelének csattanása.
  - Menj, hozd be a postát, Dudley- szólt ki Vernon bácsi az újság mögül.
  - Majd Emily kimegy érte - hangzott a fiú sértett válasza.
  - Menj ki a postáért, Emily!
  - Majd Dudley kimegy érte.
  - Majd én kimegyek - ajánlotta fel Harry szokás szerint. Fel is állt és elindult az előszobába. Emily közben Dudley Smeltings-pálcáját piszkálta.
  Pár perc múlva Harry visszajött a postával a kezében, de folyton csak egy levelet bámult. Átadott Vernon bácsinak egy számlát és egy képeslapot, majd leült testvére mellé, és neki is odanyújtott egy levelet, de egyet még mindig a kezében tartott. A két levél egyforma volt, vastag pergamenboríték, amire zöld tintával volt írva a címzés: