Linszki Dorina frissen végzett egyetemista, aki a diplomáját kézhez kapva, azonnal munkát vállal masszőrként a fővárostól nagyjából száz kilométernyire lévő, hotelként működő, Résedi-kastélyban.
Havashy István az ötvenes évei elején járó, világszert...
Havashy István még azelőtt lépett ki a fürge kis gondolából, hogy az teljesen hozzá tudott volna támaszkodni a parthoz. A válla felett visszanézve egy intéssel jelezte a hajó végén egyensúlyozó srácnak, hogy várja meg, majd a tőle csak pár méterre magasodó, a velencei nap sárgás fényében büszkén feszítő ház felé vette az irányt.
Az ajtóhoz érve tétovázás nélkül nyúlt a díszes kopogtatóhoz, miután pedig bezörgetett, hátrált néhány lépést, és ráérősen zsebre tette a kezét. Biztosra vette, hogy figyelik, ahogyan azt is, hogy el fog telni néhány perc, mire ajtót nyitnak neki.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Dorina, bár tudta, hogy félnie kellene, sőt rettegnie, elvégre Anasztázia nyíltan az életére tört, mégsem érzett semmi, még csak ehhez hasonlót sem. Sztoikus nyugalommal nézte végig, ahogy a nő a neki kitöltött pohár pezsgőbe keverte a mérget.
– Ugye tudja – nézett mélyen Anasztázia szemébe –, hogy én ezt nem fogom meginni.
– Persze, hogy tudom – bólintott a nő. – De el fog jönni a pillanat, amikor majd másképp fogsz gondolkodni.
– Én nem hiszem – ingatta a fejét Dorina.
– Hidd el, így lesz – dőlt hátra kényelmesen a nő.
Anasztázia lassú, nyugodt tempóban vett egy mély levegőt, ám mielőtt újból megszólalhatott volna, a szoba ajtaján hirtelen Tamás esett be nagy robajjal, aki azonnal káromkodni kezdett.
– A picsába is, az öreg itt van. Csak tudnám, hogy a fészkes fenébe talált ide, amikor...
– István itt van? – kérdezett közbe Anasztázia.
– Itt. A fenébe is – őrjöngött tovább Tamás, míg a nő egy intéssel el nem hallgattatta.
– Elég legyen – emelkedett fel Anasztázia a fotelből. – Szedd össze magad! Számítottam rá, hogy ez meg fog történni. Semmi baj – simított végig a férfi kipirult arcán. – Gondoskodj róla, hogy idetaláljon, aztán menj el a kikötőbe, és készíttesd elő a hajót. Ott várj meg. Egy óra múlva indulunk. Megteszed ezt nekem? – kérdezte lágy, érzéki hangon. – Hm?
Tamás nagyot nyelt, miközben nyakán az erek kidagadtak az idegességtől, de végül rábólintott a dologra.
– Az orránál fogva vezeti őt – szólalt meg becsmérlően Dorina, miután a férfi távozott.
– Valóban úgy – erősítette meg a feltételezését Anasztázia nagy adag közönnyel a hangjában, mialatt sietősen a fésülködő asztalához lépett. Néhány másodpercig csak kapkodta tekintetét az ott heverő dolgok között, majd az asztal egyik sarkában lévő vörös rúzs után nyúlt. – Be kell vallanom – kente körbe az ajkát –, most nagy hasznomra van ennek a kis mitugrásznak a jelenléte. Elvégzi a piszkos munkát ingyen és bérmentve. Sok kiadástól kímél meg.
