𝐓𝐇𝐄 𝐔𝐍𝐁𝐄𝐀𝐓𝐀𝐁𝐋𝐄

~ 01. Loki nélkül ~

~ Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek. ~

Szilvási Lajos

Az élet nem mindig úgy alakul ahogy eltervezzük. Lokit három hónapja nem láttam, nem is tudom, hogy éle még.
A terhesség utolsó hetében vagyok, ami azt jelenti, hogy hamarosan megszületik a kislányunk, Loki pedig nincs itt velem. Az elmúlt időszakban sosem voltam egyedül,
mindennap volt velem valaki.

Fáradtan pakoltam a pici baba ruhákat a gyerekszobában. Könnyes szemekkel néztem végig a helyiségen, mint minden egyes nap. Alig egy hét múlva a kezemben fogom tartani a gyermekemet, belegondolni is rossz, hogy akkor Loki nem lesz velem.

Halk léptekkel sétáltam le a lépcsőn, három hónap után most voltam először egyedül, így nyugodtan adhattam ki magamból a bennem lévő fájdalmat, amit a férjem hiánya okozott. Kis idővel később kopogtattak a bejárati ajtón. Gyorsan megtöröltem a szememet, majd indultam is.

- Sziasztok!- köszöntem a húgomnak és Magninak.

- Szia!- köszönt vissza nagy mosollyal az arcán, Magni pedig a kis kezeivel próbált integetni nekem.

- Miért vagy ilyen boldog?- néztem rá kérdőn.

- Magni megtanult mászni!- lépett be az ajtón vigyorogva.

- Ez tök jó, de Thor erről is lemaradt, mint minden másról!

- Jaj most miért rontod el a jó kedvem?- kérdezte tőlem nem túl kedves hangnemben.

- Én egyáltalán nem akarom elrontani a kedved, de nem igaz, hogy nem zavar az, hogy Thor lemarad a fia fejlődéséről!- jelentettem ki, miközben teát készítettem a húgomnak és a fiának.

- Te azt nem tudod elhinni, hogy mennyire zavar, de próbálok minden erőmmel a fiamra koncentrálni- mosolygott az ölében lévő Magnira.- ez olyan nagy baj?- pillantott vissza rám.

- Egyébként igazad, csak félelmet kelt bennem az, hogy nem tudom, hogy Loki életben van-e...

- Már miért ne lenne? Lokiról beszélünk most, aki számtalanszor eljátszotta a halálát, és nem hiszem, hogy őt olyan könnyű lenne legyőzni!- mondta, majd egy biztató mosollyal az arcán ölet át.

Később már én is jó kedvemben voltam, amikor láttam Magnit mászni. Az a kis vigyor az arcán, amitől én is mosolyogni kezdtem. Már nem tudom hányszor játszottam le a fejemben ezeket a jeleneteket a saját gyermekemmel, hogy Lokival együtt örülünk a lányunk siker élményének, hogy megtanul mászni, vagy járni. Ezeket a pillanatokat olyan jó lenne, ha Lokival együtt élnénk meg, de jelen pillanatban a csínytevés istene nem a Földön tartózkodik hanem a hazájában, az istenek birodalmában Asgardban.

- Ne gondolj rá!- parancsolt rám a húgom.

- Én próbálok nem rá gondolni, de egyszerűen nem megy! Ha a hasamra nézek, már egyből ő jut az eszembe, mert végülis az ő gyermekét hordom a szívem alatt! Annyi minden ő rá emlékeztet ebben a házban, pedig nem is volt itt annyiszor, mint én Asgardban! Azt kéred tőlem, hogy ne gondoljak arra a férfira, aki több, mint három hónapja a férjem, és mellesleg a szerelmem, és ő az életem, a mindenem, szóval még szép, hogy csak ő rá tudok gondolni és senki másra!- akadtam ki, majd pár sós csepp gördült végig az arcomon.

- Én csak féltelek téged, Alessia! Alig eszel mostanában, és a babának kell a táplálék, de nem csak neki kell, hanem neked is!

- Nem tudok mit tenni, egyszerűen nincsen étvágyam, és egyre gyengébbnek érzem magam...

- Ez nem lesz így jó! Az utolsó hétben jársz, enned kell!- parancsolt rám, majd ki ment a konyhába.

Egyszerűen semmi étvágyam nem volt, és ha ettem is az pár perc után kijött belőlem. Most is ez volt, de a részletekbe nem mennék inkább bele.

- Teljesen tönkre tesz téged az, hogy Loki nincs itt veled!- mondta, miközben nekem segített lefeküdni a kanapéra.

- Ha itt lenne, akkor minden más lenne! Loki nélkül az életem a romokban áll, pedig nem sokára érkezik egy tündér az életembe, aki a világot fogja jelenteni a számomra, de ő nem csak az enyém lesz, hanem a férjemé is! A közös gyermekünk.- a könnyeimmel küszködve próbáltam végig mondani, a kezem pedig végig a hatalmas pocakomon pihent.

- Annyira szépen beszéltél róla!- jelentette ki, majd a kezembe nyomott egy tucat zsebkendőt.

- Annyira hiányzik!

- Aludj egy kicsit, én addig megfürdetem Magnit. Jobb lesz, ha ma este itt alszunk, mert nem akarlak egyedül hagyni ilyen állapotban!- mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra aztán ki ment Magnival a kezében a nappaliból.

A plafont kémlelve próbáltam elaludni, de nem nagyon sikerült, a baba nagyon mocorgott a pocakomban. Bizonyára ő is hiányolja az apukáját, hiszen pár hónapja nem hallotta a hangját. Loki minden este olvasott a lányunknak asgardi meséket, körülbelül ebben az időtájban.
Kis idővel később a pici pocak lakó abbahagyta mocorgást, de én ettől függetlenül nem tudtam elaludni.
Az idő pedig telt múlt, Heléna is lefeküdt aludni Magnival együtt, én pedig még mindig a plafont kémlelve feküdtem a kanapén. Meguntam a semmit tevést, ezért  nehezen, de végül nagy sikerrel álltam fel az ágyról. Csöndben sétáltam fel az emeletre, nem akartam senkit sem felébreszteni. Az utam egyenesen a hálószobámba vezetett, de nem az alvás vezérelt, hogy ide jöjjek, hanem az, amit minden este csinálni szoktam. Most is, mint mindig az ablakból kémleltem a csillagos eget, és úgy beszéltem az én drága Lokimhoz.

- Kínoz, hogy nem vagy itt velem, minden egyes nap maga a pokol nélküled. Azt kérted tőlem, hogy mindennapot mosolyogva és vidáman éljek meg, de sajnálom, mert ezek helyett sírva fekszek és kelek minden áldott nap! Hiányzol, és az őrültbe kerget, hogy nem tudom mikor látlak viszont. Félve mondom ki, amit érzek, hogy mi már soha többé nem látjuk egymást...

- Soha ne mondd, hogy soha!- jött egy ismerős hang a hátam mögül. Loki volt az...