A fantom lánya

🌹Tizennegyedik fejezet🌹

Mintha két személy állt volna egymás mellett. Egy jóképű és egy torz. Az arca jobb oldala úgy nezett ki mintha tűzbe mártották volna. Bőr helyett vörös keményedés borította a fél arcát. A jobb szeme egy kicsit nagyobb volt mint a másik és nem volt se szemöldöke, se szempillája. A haja egy része szintén hiányzott a homlokánál.
Nem bírtam megállni. Sikítottam és befutottam a függönyök mögé. Ott sípolva lélegeztem és probáltam elfeledni. Ám nem bírtam. Az az arc. Azt az arcot sosem fogom elfelejteni. Ahogy levegőhöz jutottam hallani véltem valamit. A Fantomot hallottam ahogy apró fájdalmas hangokat ad ki. Sírt. Ahogy kinéztem a függöny mögül láttam ahogy a földön térdel és a tenyerébe temetve az arcát sír. Amint ránéztem bűntudat öntötte el a szívem. Hiszen az arcától függetlenül ő ugyanaz a kedves és tehetséges férfi aki az életénél is jobban vigyázott rám. Lassan oda sétáltam és a vállára tettem a kezem. Azonnal felkapta a fejét. Ahogy néztem a duzzadt vörös szemeit elöntött a bűntudat. Odahajoltam hozzá és megöleltem. Éreztem ahogy szinte zakatol a szíve. Régen nem ölelhették már meg. Sőt talán soha. Szorosan magához szorított és hirtelen egy fura érzés fogott el. Mintha hirtelen otthon lennék. Mintha most találtam volna meg a helyem. A Fantom karjaiban. Vajon anya is így érzett egykor? Sosem tudom meg.
Reggel álmosan kinyitottam a szemem. Nem a szobámban voltam hanem egy vörös selyemlepedő alatt feküdtem egy vállon. Mikor kicsit jobban felnéztem megláttam a Fantom arcát. Ő még aludt. Óvatosan felemeltem a karját amivel átkarolt és kimásztam az ágyból. Mielőtt elmentem írtam egy levelet.
Kedves Fantom!
Tegnap megvilágosodott előttem minden. Köszönöm. Egyszer látogasson meg megint fent. Most mennem kell de visszajövök.
Shopie