Az ártatlan gyermek [BEFEJEZETT]

2. fejezet

Shames szemszöge

Nem tudtam nagyon feldolgozni, hogy mi történt az elöbb.

De ahogy néztem Shane-re azt szűrtem le, hogy nagyon ő se.

- Mégis mi a franc volt ez? - kérdezte Shane.

Én nem tudtam válaszolni, annyira lessokkoltak az események.

- Húzzunk innen a francba! - mondta Shane.

Olimpiai futókat megszégyenítő futással futottunk haza.

Mikor beléptünk az ajtón be zártuk az ajtót és minden redőnyt le húztunk.

Mégis mit csináltok? - kérdezte anya.

Mi nem válaszoltunk, fel futottunk a szobámba és be zártuk az ajtót.

Ott bent ültünk a szobámba egészen estig.

- Remélem nem látjuk többször azt a ronda izét. - jelentette ki Shane.

- Hát énis nagyon remélem, mert eléggé be voltam szarva.

- A csúzlim nem hatott rá se-

- Fiúk, nyisátok ki az ajtót! El kell mondanom valamit. - mondta anya.

Ki nyitottuk az ajtót.

- Mennünk kell! - mondta rémülten anya.

- És mégis hova?

- Majd meglátod! - felelte anya.

Gyorsan össze raktuk a cuccunkat és mikor ki léptünk a bejárati ajtón egy kopasz,izmos és katonai ruhàt viselő ember állt ott.

- Lám-lám, Jane Russell és fiai. - mondta a csávó.

- Oliver? - kérdezte ijedten anya.

- Igen, én vagyok! - felelte Oliver.

- Mit keresel itt? - kérdezte anya.

- Hát jöttem a félvérekért! - felelte Oliver.

Shane - el egymásra néztünk és egyszerre mondtuk: FÉLVÉR?

Anya ránk nézett és halkan azt mondta: futás!

Én nem akartam de Shane fogta a kezem és húzott magával.

- Shames gyere már! - kiáltotta Shane.

Elkezdtünk futni. Még vettem magamon erőt és hátrapilantottam, és amit láttam örökké megváltoztatja az életem. Ugyanis az a férfi, Oliver egy fegyvert pontosítva pisztolyt fogott anyánk fejéhez. Rám nézett és egy ijesztő mosolyt küldött felém. Az ujja megmozdult, S a ravasz elsült.