Vérvirág 2 - Halottnak a vér

02. Rémület az éjszakában

Kelly nem akarta, hogy az anyja okoskodjon neki. Ő már kezdettől fogva tudta, hogy gondjai lesznek Atemmel, ha hozzá költözik. Mindig is ellenezte, hogy vele lakjon. Ezért úgy döntött, hogy inkább valaki másnak meséli el panaszát. Így hát, tett egy éjszakai látogatást Yuginál. Elmondta neki az összeveszésük legújabb okát, ami cseppet sem lepte meg Yugit.

- Én figyelmeztettelek. Ha a Rexszel való kapcsolatod elején szólsz neki, akkor talán nem borul ki ennyire.

- Nem... Csak még jobban... – felelt Kelly, s a fotel karfáján könyökölve, bosszúsan dörzsölni kezdte a homlokát.

- Fáj a fejed?

- Igen, egy kicsit.

- Hozok fájdalomcsillapítót – állt fel Yugi.

- Ne! Nem kell – kiált utána Kelly.

- Biztos?

- Úgy se segítene. Mint tudod, Atem engedély nélkül használja el a Vérvirágot. Ezért a beszerzési idő miatt rendszertelenül fogyasztom a belőle készülő teát. Ez az oka annak, hogy időnként nem érzem jól magam.

- Erről azért jó lenne szólnod neki, mert ha bajod esik, megint dührohamot kap.

- Nem lesz bajom.

- Hát... ha te így gondolod...

- Igen. Így gondolom... – szólt indulatosan Kelly.

Yugi nem bosszantotta tovább ezzel a témával. Inkább megegyeztek abban, hogy Kelly nála tölti az éjszakát. Nem akarta, hogy a lány egyedül menjen haza. Kint már eléggé besötétedett. Yugi lent aludt a nappaliban, Kelly pedig az emeleten Yugi szobájában.

Már rég aludtak, mikor az éjszaka közepén valaki kopogtatott az ajtón. Yugi lassan és nyűgösen vette tudomásul, hogy fel kell tápászkodnia az ágyból.

- Jövök már! – nyöszörgött halkan a szűnni nem akaró kopogás közben.

Kintről nagy égzengés hallatszódott, mely még inkább elnyomta Yugi hangját, hiába ismételgette a mondandóját. Valószínűleg ezért nem hallotta a késői vendég a halk információt, mert továbbra se hagyta abba a dörömbölést. Yugi kiballagott a nappaliból és átment a házuk bolt részlegébe. Elővette a kulcsot a kasszafiókból, lassan a bejárathoz ballagott, és kómásan kinyitotta az ajtót. Nem kis meglepetés fogadta.

- Atem? Te meg mit csinálsz itt ilyen későn?

- Kellyt keresem. Ügye itt van nálad? – kérdezte Atem rémülten, miközben átázva betolakodott a házba. Látszott rajta, hogy nem most kezdte el a keresést. Teljesen kétségbe volt esve.

- Igen. Fent alszik a szobámban.

Atem levette a vizes kabátját és a padlóra dobva felfutott az emeletre Kellyhez. Valósággal berontott a szobába. A lány semmi jelét nem mutatta, hogy felébredt volna az ajtó kicsapódásától. Tovább pihent a fal fele fordulva. Atem felsóhajtott, hogy végre megtalálta. Yugi ekkor érte utol.

- Mi a baj, Atem? – aggodalmaskodott.

- Figyelj, Yugi! – fordult szembe vele. – Kelly itt maradhatna pár napot?

- Persze, de miért?

- Most nem mehet haza – felelt Atem, majd borús hangon folytatta. – Az édesanyját megölték.

Kelly szemei kitágultak a hallottaktól, mégse mozdult meg. Nem akarta a fiúk tudtára adni, hogy ébren van. Lassan lehunyta a szemeit, arcán pedig keserű könnyek folytak végig.

- Maradt még egy kicsi a Vérvirágból, ezt itt hagyom neki – mondta Atem és a nadrágja zsebéből elővett néhány szállat, majd Yugi kezébe nyomta.

- Ha már erről van szó... Abba kéne hagynod, hogy mindig elhasználod a gyógyszerét a kísérleteidre, mert...

- Nem lesz több kísérletezés – jelentette ki Atem határozottan. – Annak már vége...

- Sikerült megtudnod, amit akartál a virágról?

- Még nem, de erre már nincs is időm. Helyre kell hoznom egy hibát.

- Rendben. Azt jól teszed – helyeselt Yugi.

Atem kérdőn nézett Yugira. Nem értette mit helyesel így, hiszen el se mondta, hogy mit kell helyre hoznia. Yugi azonban nem reagált Atem tekintetére, csak vígan mosolygott. Úgy vélte, Atem végre helyre hozza a kapcsolatát Kellyvel.

Atem komolyra rendezte arckifejezését, majd elsietett barátja otthonából. Távozása után, Yugi visszazárta az ajtót és elgondolkodott. Ez azonban nem tartott sokáig, mert a vihar zaja mellett, hangos dübörgést hallott. Berohant a nappaliba. Ebben a pillanatban egy villám fénye világította meg a szobát, majd egy hatalmas mennydörrgés és két kiáltás zavarta meg a ház nyugalmát.

Néhány másodperccel később fény árasztotta el a szobát, mely a nappali lámpájának volt köszönhető. A hirtelen fény hatására ismét felzengett a két rémülettel teli kiáltás.

- Nyugalom, gyerekek! – szólalt meg Mr. Mutou barátságos hangon.

A szoba bejáratánál állt. Egyik keze még mindig a villanykapcsolón nyugodott. Yugi a padlón ült. A kezeivel támasztotta magát, hogy hanyatt ne dőljön. Vele szembe pedig Kelly ült, ugyan olyan pózban és arckifejezéssel. Mindketten döbbenten néztek egymásra, míg fel nem fogták, hogy tulajdonképpen egymástól ijedtek meg és nem valamilyen éjszakai rémtől.

- Azt hittem már ki nőttetek ebből. Nem gondoltam volna, hogy még mindig féltek a vihartól – folytatta Mr. Mutou.

- Én nem félek a vihartól, nagyapa – jelentette ki Yugi, miközben feltápászkodott a padlóról.

- Én se – tette hozzá Kelly, nehogy szégyenben maradjon.

Tudni illik, hogy ő azért dübörgő léptekkel szaladt le a lépcsőről, mert félt, hogy valamilyen szörny megtámadja a sötétben. Yugi ezt a dübörgést hallotta, mikor elgondolkodott.