Akt

XII. Pentheszileia

Már első látásra is igazán boldognak tűntek. A lány pirosra rúzsozott ajkaiból csak úgy sugárzott a buja érzékiség, a fiú peckes, büszke, egyenes testtartásából pedig áradt a férfias magabiztosság, vonzerő. Egymáshoz valók voltak, nem úgy, ahogyan Krisztián és ő.

Dorina keserédesen elmosolyodott, aztán erőszakkal elszakította pillantását a turbékoló párról. Néhány másodpercig kifejezéstelen arccal meredt maga elé, majd az ásványvizében ringatózó szívószál után nyúlt.

– Szétbasztak vagy nem basztak meg? – fordult oda hozzá hirtelen a mellette eddig csendben ülő, szőke nő.

Dorina nem reagált. Biztos volt benne, hogy a nő részeg és csak kötekedni akar, neki meg ehhez egyáltalán nem volt kedve. Ám a másik nem hagyta annyiban. Újra feltette a kérdést, ezúttal azonban egy fokkal hangosabban.

– Semmi köze hozzá – válaszolt neki mégis Dorina, majd, hogy a zavarát leplezze, a szívószállal kezdett babrálni.

– De kurva nagyra tartod magad – röhögött fel fennhangon a szőke, miközben nagyot kortyolt az előtte lévő konyakból.

– Kérem – fordította pillantását a nőre. – Én nem ismerem magát, nem is akarom megismerni, és most egyáltalán nem vagyok beszélgetős hangulatomban.

– Há' azt látom. Viszont akko' jobb lesz, ha nagyon gyorsan elhúzol innen. Ez a nyócker. Nem olyan kislányoknak való, mint te. Hamar elszedik mindenedet – nevetett fel ismét, intve a pultosnak. – Még egy kört – kiabálta artikulálatlanul.

Dorina lehajtott fejjel, összeszorított ajakkal várta meg, hogy a csapos töltsön a nőnek. Nem mert a férfi szemébe nézni, noha végig magán érezte vetkőztető pillantását.

– Na – törte meg a csendet a szőke, miután a pultos a dolga végeztével arrébb ment. – Még Laci is rád indult, pedig vagy három kurvával kefél hetente. Ne dőlj be neki! Nem egy matyóhímzés. Én már csak tudom – mutatott magára, majd nagyot kortyolt az épp csak kitöltött konyakjából.

Dorina mély lélegzetet vett, aztán egész testével a nő felé fordult.

– Mit akar tőlem? – kérdezte tanácstalanul.

– Akar tőled bármit is a franc – köpte a másik egy legyintéssel egybekötve. – Csak kíváncsi lettem. Nincs az a szerencsétlen hülye, aki egy kocsmában ásványvizet rendel. Kivéve, ha annyira megkefélték, hogy a világáról se tud, vagy ha pont, hogy nem. A csinos kis szűzlány fejedet elnézve – bökött a nő Dorina felé – mondjuk én a másodikra tippelnék. De akkor se picsogj, aranyom! Egy faszi se érdemli meg. Ez nem dugott meg, majd a következő meg fog. Ennyi – gurított le egy újabb kortyot. – Erről szól az élet. A farkak jönnek-mennek, mi meg vagyunk. Csak úgy.

– Köszönöm a tanácsot – grimaszolt a lány, majd egyszerre megitta a maradék ásványvizét, és a pulton pihenő kesztyűjéért nyúlt. – További szép estét – vetette oda félvállról, ám még mielőtt elindulhatott volna, a szőke elkapta a karját.

– Valakinek de sietős lett – motyogta, miközben ujjait szorosan a lány felkarja köré fonta. – Pedig néhány perc, és a nyavalygásod el is múlna. Nézd meg ott, azokat – bökött a fejével a jobb válla felé.

Dorina, bár maga sem értette miért, de elnézett arra, amerre a nő mutatta. Persze, annak rendje és mondja szerint rögtön meg is bánta ezt.

– Látod, hogy néznek? – suttogta igézően. – Igazi nehézfiúk. Semmi másra nem vágynak, csak a...

– Jó-jó-jó – vágott közbe kétségbeesetten Dorina, visszatornázva magát a bárszékre. – Elég. Csak ki ne mondja. Kérem!

– Mekkora prűd picsa vagy te – vihogott fel ismét a nő. – De az ilyeneket szeretik a legjobban, mert ti lenyomjátok a menet előtt a villanyt. A sötétben nem érzik magukat akkora rohadéknak.