STOLEN DANCE | p. parker

skye.

- Nat néni?

- Fekete özvegy. Natasha Romanoff.

- Ja, el is felejtettem, hogy milyen jó cimborák vagytok a szuperhősökkel.

- Ne irigykedj, árt a szépségnek - gúnyolódott Adeline. - Nem mintha neked lenne mit.

- Haha, ezen megint jót nevettünk - forgatta meg a szemét beszólását hallva. Adeline-nek ismét igaza volt. Skye egész gyerekkorában arról álmodozott, hogy egy szuperhős csettintésszerűen megjelenik az életében, kiszabadítja őt a rideg árvaházakból és a borzalmas nevelőszülőktől. Minden éjjel ezekkel a gondolatokkal tért nyugovóra, hogy másnap ismét azon a helyen kell felébrednie, ahonnan olyan görcsösen akart megszabadulni. Egy idő után már nem sírt reggelente és beletörődött a tudatba, hogy ő nem kaphatja meg az életet, amire vágyott. Ahogy kezdett felnőni, nem hitt többet a szuperhősökben és abban, hogy valaki segíteni fog neki. Magára volt hagyva egy kegyetlen világban és senki sem segíthetett rajta, csak saját maga. Néha azon is elgondolkodott, hogy mi értelme van az életének, és egészen addig semmit sem tudott felsorolni, amíg Callummal egy háztartásba nem került. Azóta saját küldetésének tartotta az öccse megvédelmezését és megígérte, hogy soha nem hagyja el. És itt volt, több száz kilométerre Callumtól, ahol nem láthatott rá, nem beszélgethetett vele, nem vidíthatta fel. Néha telefonon keresztül megkérte Anselt, hogy nézzen rá, de az mégsem volt ugyanaz.

A vázlatfüzetet maga mellé dobta, előhalászta a töri füzetét és azt kezdte el lapozgatni, hogy elrejtse szomorú arckifejezését és elterelje a figyelmét, bár ebben nem sokat segítettek a polgárháború részletei.

- Mit csinálsz?

- Tanulok.

- Mi a picsának? Van fontosabb dolgunk is.

- Azért, mert nem fogok megbukni csak azért, mert valami banditák meg akarnak támadni - hadarta Skye dühösen Adire meredve. A Stark lány megdobta egy ceruzával és lehurrogta. Skyler megfogta a ceruzát, hogy visszadobja Adeline-nek, majd megvonta a vállát. - Mondjuk úgyis meghalok, szóval nem számít.

- Ez aztán a hozzáállás.

Egy másik fél óra alatt sem jutottak semmire, azaz a tervet illetően. Beszélgettek a suliról és az órákról, Skyler meghallgatott pár pletykát, amit Adeline hallott a népszerű srácok körében. Végül rendeltek fejenként egy-egy gyrost egy belvárosi gyorsétteremből, Adi telefonja pedig jelezte, hogy a futár megérkezett a kollégiumokhoz. Skyler bevállalta, hogy lemegy, részben ezzel meghálálva, hogy Adeline fizetett az egészért. Miután átvette a kajájukat, visszament az A épülethez, mikor egy ismerős alakot látott meg átvágni a campus területén.

- Hé - szólt oda neki, mire a lány felé fordította a fejét. Ő volt az a lány, akit megtámadtak Adeline bulijának estéjén. - Skyler vagyok, nem tudom, hogy emlékszel-e rám, de ott voltam múlt héten a támadásnál.

- Te vagy a lány, aki megmentett engem. - Tisztán látni lehetett a felismerést az arcán, amint végignézett Skye-on. - Igen, emlékszem rád. Még nem volt alkalmam meghálálni, de köszönöm - mosolygott. - Ha te és a barátnőd nem avatkoztok közbe, Isten tudja mi történt volna velem. - Skyler nem tudta nem észrevenni a lány enyhe kelet-európai akcentusát. - Amúgy Katherine vagyok.

- Skyler - fogta meg Katherine felé nyújtott kezét. - Kérdezhetek valamit? Tudsz valamit róluk? Hogy esetleg miért támadhattak meg? Mit akartak?

- Nem tudom - válaszolta őszintén a lány. - Szerintem csak rosszkor voltam rossz helyen, nem én voltam az igazi célpont. És te mit csinálsz kint ilyenkor?