Toplist Love

nineth

A repülőtér parkolójában várakozott Louis és Harry, kezük összekulcsolva remegett. Rettegtek a lebukás lehetőségétől, részben a hömpölygő embertömeg, részben a kapcsolatuk megszakítása miatt. Harry Louisra pillantott a sötétlencsés napszemüvegén keresztül, őziketekintete riadt volt, és segélykérőn meredt az idősebbre. Felsőtestén nevetséges sárga mellényt viselt, alatta csíkos pulóverrel. Lábai elvesztek a kék farmerben, hisz az bő és ízléstelen volt. Haja felzselézve meredt az égnek, ocsmány, hamisítvány cipőjéről már nem is beszélve. Louis úgy érezte, minden alkalommal, amikor a göndörre néz, egy kicsit kihabarodik belőle, ami egyébként lehetetlennek bizonyult. Harry valóságos undorral sandított a förtelmes darabokra, és legszívesebben ott helyben letépte volna magáról, amit persze nem tehetett.

Kicsi ahhoz az átlagos emberi elme, hogy elképzelje, mekkora médiabotrány törne ki abból, ha Harry Stylest megtalálnák egy kisvárosban, ilyen messze Los Angelestől, pontosabban Hollywoodtól. Rászállnának, és kiszimatolnák az elmúlt hat hónapját, ezt pedig cseppet sem akarta. Bármennyire is tiltakozott, és menekült az igazság elől, bizony élvezte, hogy felhajtás nélkül, nyugalomban élhet. Az emberek, akik itt körülvették, egy igazi, érző lényként tekintettek rá, nem úgy, mint egy jóképű, gazdag és híres tini bálványra. Ezért még fontosabbnak érezte, hogy ne bukjon le. Nem a zsarnok anyja akarata, hanem inkább a Louis iránt irányuló vonzalma is erre késztette.

Hosszú percek után, végre egy szőkés fej bukkant fel a tömegben, majd egy vidám arc, és egy széles vigyor társult mellé. Harry elengedte Louis kezét, és nagy lendülettel indult el Niall felé. Ennyit a rejtőzködésről. – gondolta a kék szemű. De szerencsére nem igazolódott be aggodalma, és a kattogó fényképezőgépek, és sikítozó lányok helyett, csak néhány kérdő és rosszalló tekintetet vonzott magára a fiatalabbik.

- Ni! – a göndör karjaiba zárta barátját, és felemelve őt, őrült tempóban megpörgette, és csak azután engedte el.

- Haz! – Niall szeme könnyes volt, ebből Louis megértette, valóban nagyon sokat jelent nekik a barátságuk - Még mindig szörnyen festesz! Azt hittem, vidéken legalább lesz időd megtanulni öltözködni!

- Te sem panaszkodhatsz! A hajad olyan, mint egy... Na, jó, most nem jut eszembe semmi, gyere ide! – Harry szipogva magához rántotta a szőkét, és olyan szorosan ölelte, mintha egy korlát lett volna.

Louis egy biciklit képzelt el, kosárral, csengővel és kulacstartóval, az egyetlen hiba a harmadik kerék volt. Pont úgy érezte magát. Harry eszmélt fel először, kibontakozott az ölelésből, és a kék szeműhöz lépett.

- Ni, ő itt Lou! – ragyogó mosollyal fordult az említetthez, aztán sokatmondón a másik fiúra vezette pillantását – Ő pedig Niall, a legjobb barátom!

- Haver, nem akarok sablonos lenni, de tényleg sokat hallottam rólad, leginkább egy csomó szerelmes baromságot – Niall kezet fogott Louisval, és Louis legnagyobb meglepetésére, megölelte őt.

- Igen, nekem is jó sokat elmesélt Harry. Örülök, hogy megismerhetlek!

- Úgy szint! – biccentett a szőke, és végigmérte a kócost – Tudod, nem így képzeltelek el. Miután Harry olyan sokat áradozott rólad, azt hittem, legalább szárnyad, és csillámló szarvad van. Komolyan, szerintem a hátad mögött könyvet ír a tökéletes állkapcsodról! – Niall jóízűen felnevetett, míg Harry mélyen elpirult, mikor Ni a szavait idézte, és megijedt az idősebb reakciójától. De félelme hiába való volt, hisz amaz, csak egy szerelmes pillantást váltott a göndörrel.

- Elég ebből! Vigyetek haza, hogy ehessek, aztán végre lepihenhessek! Egy ilyen hosszú repülőút nem olyan jó buli – Niall céltudatosan az autó felé indult, mire Harry szó nélkül követte.

- Köszönöm, hogy meglátogattál! – ezzel a mondattal kezdődött a baráti társalgás, és egészen az ebéd utánig, egy percre sem maradt abba, amikor is Niall jóllakottan felállt az asztaltól, és fáradtságra hivatkozva a szobájába vonult, és a szerelmes pár végre egyedül maradt.

- Bírom Niallt – jelentette ki Louis a kanapén fekve.

- Reméltem, hogy jól kijöttök! – a fiatalabbik a kócos ölébe mászott, és fenekét a másik lágyékára tette, erre az felnyögött.

- Mit művelsz?

- Beszélgetek – Harry arca mozdulatlan maradt, érzések nélkül meredt a másikra, ezzel a tudtára adva, igenis tervez még valamit az egyszerű szóváltáson kívül. Egy piszkos játékot.

- Hát jó – Louis csak ennyit mondott, vonásait ő is semlegessé változtatta, hisz nyertes akart lenni. Ujjait a göndör nadrágjába csúsztatta, és marokra fogta péniszét. Harry hátra vetette fejét, a jéghideg tapintás, és a kellemes érzés eredménye képpen. Felszisszent, szinte óramű pontossággal egy időben Louis mobiljának csengőhangjával. A kék szemű a telefonjáért nyúlt, de a fiatalabbik gyorsabb volt, és kérdőn felhúzta szemöldökeit.

- Lottie?!

- Add már ide! – Louis kikapta kezéből a készüléket, és elutasította a hívást.

- Na, mi van? Nem veszed fel? – Harry ingerülten leszállt Louisról, és a nappali másik végébe húzódott.

- Ne csináld ezt!

- Mit ne csináljak? Te ne csináld ezt velem! Ki az a Lottie? Válaszolj!

- Ne kiabálj, és gyere ide! – a zöld szemű megrázta fejét – Mondom, gyere ide! – Louis hangja csupa fenyegetés volt, mégis csak egy újabb makacs fejrázást kapott válaszul – Azt mondtam, hogy gyere ide, a rohadt életbe! – Louis üvöltése olyan éles volt, mint egy villám.

A göndör összerezzent, és félelem suhant át az arcán, amitől az idősebbet tarkón csapta a lelkiismerete, és gyengéden megfogta szerelme kezét. Bocsánatkérően pásztázta a zöld íriszeket.

- Hadd magyarázzam meg!

- Megcsaltál? – a remegő hang félbeszakította.

- Micsoda?

- Pont eleget mondtál! Nem akarok többet hallani! – Harry keserű arccal tépte ki kezeit Louis fogásából, bőrét könnycseppek hevítették.

- Tudod mit? Leszarom! Nem fogok magyarázkodni, mert nincs rá okom! Nem is vagyunk együtt – Louis újra kiabálni kezdett, nem foglalkozva a rémült göndörrel, sem azzal, hogy Niall meghallja őket.

- Így van, menj csak, és keress valakit, akinek van melle, és nem pöcs van a lába között!

- Nem a melled hiánya volt a probléma. Nem is a farkad – Louis most normális hangnemben szólalt meg.

- Hát akkor mégis mi? – Harry gúnyosan felhúzta a szemöldökét, úgy tett, mintha nem fájna neki minden kimondott szó. Louis viszont tudta, hogy amit mondani fog, azzal összefogja törni. Ott akarta megszúrni, ahol a legjobban fáj neki, hisz a méreg elvette az eszét.

- Szükségem volt valakire, aki képes könyörgés nélül szétrakni a lábát!

nem tudom, érdekel-e ez még valakit, remélem, igen😐🙄
meséljetek, mi van veletek?❤️