Egy hetünk Berlinben

Utazás, és balszerencse

Atsushi még a vonaton se volt képes abbahagyni puffogást, és teljességgel érthetetlennek tartotta a helyzetet.

-Nem mehetett el..ott voltunk. És olyan jelzésű busz sem jött. –Sóhajtott fel bánatosan.-Na mindegy, Most már csak át kell szállnunk..háromszor.

A két barát már így is eléggé ki volt akadva, nem is beszélve arról, hogy még a vonatnál is variáltak a számokkal, illetve felszállt egy ittas társaság, akik jó közel foglaltak helyet hozzájuk, s hangos csevejüktől egy ember se tudott volna pihenni. Így ezt az időt kihasználva, inkább beszélgettek Atsushiról, hogy milyen kint, illetve az Országról, a helyről, ahol jelenleg lakik. Szóba jött Dazai és Chuuya kapcsolata is, de ezt a témát idővel elvetették inkább. Kényes ügy volt.

Ahogy beértek a fővárosba, megannyi látványosság tárult szemük elé, s ezt az éjjeli lámpák fénye varázslatosabbá tette. A hidak kisebbek voltak, de sokkal szebben kidolgozottak, mindenhol zöld övezet, a bárokból kiszűrődő vidámság feldobta a hangulatot.

Tovább haladva, elértek a hévig. Mondanom sem kell, ez sem hasonlított arra a jól megszokott járműre, amit náluk hévnek neveznek. Mikor felszálltak volna, egy anyuka is oda jött, a babakocsijával, így, természetesen udvariasak voltak vele, a sofőr viszont már nem velük. Villám sebességgel, ahogy az anyuka feljutott, becsukta az ajtót az orruk előtt. A hátrány ebben az volt, hogy míg vendéglátójuk fent volt, ők lent maradtak, a jármű pedig szépen lassan elindult, végül pedig elhagyta a megállót.

A vörös erre nem szólt semmit, csak az egyik padhoz ment, majd levágta magát rá, cuccaival együtt. Dazai követte, majd kínosan felnevetett.

-Nem megy minden egyszerűen.

-Eddig semmi sem ment egyszerűen! –Vágott vissza a kalapos, ekkor már láthatóan ingerülten, de már ő is csak nevetni tudott kínjában.

Atsushi ahogy visszaért, morgott pár sort,de a következő járatra már sikeresen felszálltak.

A kedvük visszatért, a jegyeket leellenőrízték, s megpróbáltak pihenni..

Igen. Csak próbáltak. Ugyanis, ismételten, de most egy egész vonatra valónyi tömeg célozta meg a hévet, s mellettük mulatoztak.

Ez már semennyire se tudta felbosszantani őket, idővel pedig elkezdtek álmosodni is. Az utolsó jármű egy busz volt, amire várni kellett, de a jó hír, hogy nem sok megállót utaztak.

Úgy hajnali 1-2 fele fel is jutottak a lakásba, köszöntek Kyoukának, majd lecuccoltak, gyorsan fürödtek egyet, s lefeküdtek aludni. Már állni nem bírtak, annyira elfáradtak az utazásban.