Casual Love

*1*

Az egész kilencedikben kezdődött. Sosem ápoltam jó kapcsolatot egyik szülőmmel sem, ezért általános suli végén úgy döntöttem ott hagyom őket és inkább az apai nagymamámhoz költözöm. Mindig is imádtam vele lenni, illetve nála lenni, egy rossz szava nem volt hozzám, éreztette hogy szeret és fontos vagyok neki, nekem pedig ez sokat számított. Mivel egy teljesen másik városban lakott ahol én a szüleimmel, villámgyorsan kellett keresnem egy sulit, ahova esetleg fel is vesznek ha elmegyek. Szerencsémre a nagyihoz közel volt egy mondhatni nem is olyan rossz középsuli, ahol szeretettel vártak. Nyelvi szakos lettem, na nem mintha mert annyi szerettem volna ezt, de így megúsztam a felvételi írást szóval nekem tökéletes volt. Nem meglepő módon kezdő csoportba kerültem, hiszen jó ha a nevemet eltudtam mondani angolul. Mondhatnám hogy izgatottan vártam az első iskolai napomat, de akkor hazudnék. Egyáltalán nem vártam. Nem szeretem az új embereket, nem vagyok egy könnyen barátkozós típus, ráadásul mivel elég későn iratkoztam be, a gólyatáborról is lemaradtam, ahol tuti mindenki összebarátkozott már mindenkivel. Nyűglődve szenvedtem ki magam az ágyamból az évnyitó reggelén. Egy gyors zuhany, fog- és arcmosás után, felvettem egy sima fekete nadrágot egy fehér pólóval és a hátizsákomat magamra kapva, természetesen egy arcra nyomott puszi után amit én adtam a nagyinak, már el is indultam. Abba a kb 15 percbe míg oda nem értem zenét hallgattam és előre utáltam a helyzetet, hogy én leszek az új gyerek, akit senki sem ismer. Nagyot sóhajtva léptem be az iskola kapuján, és legalább egy 10 percig kerestem az osztályfőnököm akinek legalább a nevét tudtam. Elvezetett egy nagyjából 20 fős csoporthoz ahol velem egyidős ( meglepő igazán) fiatalok álltak. Ahogy elnéztem a lányok kicsit többen voltak, ami rám nézve minden csak nem jó mert így az a kevés fiú akik itt vannak, már mind haverok. Csendesen végig álltam az igazgató beszédjét, meg úgy mindent, majd a tömeggel egyszerre indultunk meg befelé az épületbe ahol lesz három osztályfőnöki óra, holnap pedig rendes tanítás. A leghátsó padba ültem le, és igyekeztem kerülni minden tekintet. Éreztem magamon a pillantásaikat, és tudtam az lehet a téma hogy vajon ki vagyok. Mikor bejött az osztályfőnök, csendre intette a hangosan nevető lányokat, majd rám emelve tekintetét megkért, hogy mutatkozzam be. Kelletlenül álltam fel a helyemről majd egy meghajlás után meg is szólaltam.                                         -Jeon Jungkook vagyok, üdv mindenkinek. Busanban születtem, ott is laktam a szüleimmel, illetve az általános sulit is ott végeztem.-feleltem tömören, majd visszahelyezkedtem, a kényelmesnek cseppent sem mondható ülőalkalmatosságra. Egy pár percig még csend volt, én pedig éreztem magamon egy-két tekintet, ám valaki nagyon bámulhatott mert szinte lyukat égetett a koponyámba. Erőt véve magamon fordítottam abba az irányba a fejem és akkor láttam meg őt. Gyönyörű szemek, pici dús ajkak, tökéletes arc, amit éj fekete haja csak még jobban kiemelt. Azonnal elkaptam az ismeretlen fiúról a tekintetem és zavartan kezdtem inkább az ablakon kifelé nézni. Igen számomra elég hamar kiderült hogy nem a női idomok vagy egyébtestrészek vonzzanak. Nincs semmi problémám velük, egyszerűen szexuálisan nem vonz, viszont egy gyönyörű férfias arc annál inkább. Tudtam hogy azóta is engem néz, még sem mertem arrafelé fordulni, nem akartam sem közelebbről megismerni őt, sem pedig elárulni magam már ilyen hamar mindenki előtt. A három osztályfőnöki óra elég unalmasan telt és igazából azt csinálhattunk amit akartunk, ezért a legtöbben a barátaikkal beszélgettek. Nem akartam és nem is mertem senkihez sem odamenni ezért én csak csendben zenéztem vagy épp olvastam valamin, csak hogy teljen az idő. Amint vége lett az utolsó órának is, felvettem a cuccom és már indultam is haza, egy perccel sem szerettem volna többet ott tölteni a kelleténél. Hazafelé végig az ismeretlen fiún járt az eszem, nem tudtam sehogy sem kiverni őt onnan. Érdekelt ki lehet ő, milyen lehet ő, azonban eldöntöttem magamban hogy semmiképp sem közeledhetek felé, semmilyen szándékkal. Mi két külön világban élünk, ezt még ismeretség nélkül is simán eltudom dönteni. Otthon elmeséltem mindent a nagyinak kaja közbe, na nem mintha történt volna bármi érdekes. Még ki is nevetett amiért senkivel nem mertem beszélgetni, hiába mentegetőztem hogy de nem is akartam. Mivel még sok időm volt estig, házi pedig még nincs, a szobámba caplatva ledobtam magam az ágyikómba és bekapcsoltam a laptopom. Youtubon indítottam magamnak valami zenét, közben pedig csak megszokásból felléptem facebookra. Jött egy pár ismerősnek jelölésem az osztálytársaimtól, meg valami csoportba is bevettek. A pillantásom azonnal megakadt egy neven. Kim Taehyung. Ő volt az. Bejelölt ismerősnek, és még egy üzenetem is volt tőle. Jó pár percig viaskodtam magammal hogyan is kellene lereagálnom. Mennyivel könnyebb lenne ha normális ember lennék nem pedig ilyen amilyen vagyok. Végül visszaigazoltam barátnak, az üzenetére viszont nem reagáltam. Folyamatosan azt mondogattam magamnak hogy nem is érdekel engem. Már akkor is sejtettem hogy ez nem így van, és az idő telésével igazam is lett.