4 Fejezet

230 9 3
                                    

Kinyitom szemem, egy tónak partján vagyok, ami egy erőben lehet.  A víz kristály tiszta, így a benne lévő halakat simán lehet látni. A legtöbb narancsos, meg citromos árnyalatokban pompáznak, meg fekete foltokkal. Közelembe egy fűzfa, amit gyönyörűen megvilágított a nap sugarai. A madarak repültek az égen. Kinyújtom kezem, mintha el akarnám őket érni, vagy megfogni. Miután elrepültek kezemet vissza hozam testem mellé. Csodálom az állombéli tájat tovább. Becsukom szemem és hallgatom a szél hangját, a madarak énekét. Már közeledtem, hogy el elaludjak álmomba, mikor egyszer csak egy ágnak reccsenésére leszek figyelmes, ami mögülem jön. Hátra nézek, és egy velem egykorú fiú volt. Eltért a szokásos srácok kinézésétől. Csavart vörös szarva és mint az ördögöknek, ugyan olyan színben pompázó szárnya volt. Szeme Vörösen csillogtak. Haja színe rozsaszín.

Meg dörzsölöm szemem, hogy nem e látok rosszul, de semmi nem változott rajta így... finoman szólva róhadtúl megijedtem.

Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy felém halad. Azonnal megfogtam a legközelebbi dolgot ami kezembe akadt, és neki dobtam, ami nem más volt mint egy kavics. Ő csak el kapta egykézel és porrá morzsolta a követ. Jó nem a legnagyobb volt de akkor is. Elég ijesztő volt, ahogy port csinált belőle.

Mivel nem volt hatásos ez a módszer ezért jött a következő. Ami a menekülés! Felálltam amilyen gyorsan tudtam, és elindultam az ellenkező irány fele. Futottam tóparton, de egy egyszer csak megcsúsztam és bele estem a tóba. A víz hideg volt így mikor bele „huppantam" a vízbe fel sikítottam! Ki léptem gyorsan onnan aztán leráztam magamról a vizet, és elindultam volna, de megragadta kezem. Rá vettem tekintettem. Szemeivel belém hatól. Ki ráz a hideg. Még nézzük egymást, amig én egy sebre lettem figyelmes a kezén. Nem volt súlyos, de látszott rajta, hogy el fertőződőt. Nincsen mit tenni gondoltam. Megragadtam kezét tóhoz húztam, ahova semmi kedvem nem volt megközelíteni. Térdemig érő szoknyából, ami már vizes volt, téptem egy darabot, amelyet vízbe mártottam, hogy még jobban vizes legyen. Miután át ázott másodjára is az anyag kifacsartam. A „fiúhoz” fordultam, aki kíváncsian vizslatott engem. Megfogtam sebes kezét majd rá vetettem tekintetem.

-Bocsáss meg de ez csípni fog! – jelentetem neki ki.

A vizes ronggyal óvatosan kezdem tisztítani. Felsziszen de én folytatom, miután úgy véltem elégé kitisztítottam abba hagytam.

-Ügyes voltál, hogy kibírtad! – dicsérem meg mosolyogva.

Majd szoknyámból akóra részt tépek ami elég lesz, hogy körbe tekerjük vele a kezét.

Miután sikeresen megcsináltam, körbe tekertem kezét vele, és megkötöttem. Szoknyám már csak combközépig ért.

-Így jó lesz. -mondom büszkén kezére

-Majd ha haza érsz azért ápold le jobban! – mondom neki.

Ő csak pislog. Jó azért észhez kaptam, és hátrébb léptem.

-Látom félsz tőlem ember lány! – mondja nekem

– Pedig leápoltad a sebem. – halkan duzzog az orra alatta. Most komolyan duzzog?!

– Na mindegy – sóhajt egyet majd feláll.

Közelebb lép felém, én meg csak ott állok. Nem tudom mi ütött akkor belém, de nem féltem tőle már annyira, fő kép biztonság érzetett adott, ami volt a legfurább az egészben.

Már előttem ált, megfogta egyik kósza tincsem, majd fülem mögé tette. Keze ez után pofimra csúsztatta, amit végig is simított. Szívem ekkor egyre jobban kezdett verni, majd arcát figyeltem, és próbáltam rá jönni kire emlékeztett az az arc.

Az idő, és a sors játékaOnde as histórias ganham vida. Descobre agora