A sors hívó szava

2.fejezet: Szellem Szerelem

– Isabel... azért hívtalak vissza a halálból, mert a férjed el akarja pusztítani ninjagot – mondta a nő mire a lány tágra nyílt szemekkel pislogott.

– Anyám... Mit csinált Morro? – kérdezte idegesen a lány.

– Megszállta az unokaöcsédet – válaszolt vissza a nő.

– Van unokaöcsém? – húzta össze a lány éretlenül szemöldökeit.

– Igen. Valójában két unokatesód van és ők pedig együtt járnak.

– Jó... Ez nekem magas. Csak menjünk és mond meg mit tegyek...

~~~

Elina Szemszög:

Mindenki a helyén volt, ahogy én is a bekötözött karommal. És megint tönkrement minden, amit már kezdtem tökre megszokni. A harc, a barátaim és a családom elvesztése és a sok fájdalom az életem része volt és mire feleszméltem a Morro elleni verekedésből, a tűz körül ülve vártuk a csodát, az összezúzott hajó mellett. Persze nagynéném, még mindig nem tette tiszteletét a boltos eset után és a lányok már kezdtek aggódni, hogy kinyíratta magát a mester.

– Akartok hallani egy szellem sztorit? – kérdezte Wu, miközben mindenki csöndben azt figyelte, hogy lobog a tűz.

– Nekem semmi kedvem sincs a horrorhoz – mondta fáradtan An, miközben Jay vállára hajtotta a fejét.

– De ez egy szerelmes történet is. Akkor a legjobb lesz, ha elmesélem. Morro az első tanítványom volt, de nem az első, akit tanítottam. Az első a lányom volt, Isabella. Bár ritkán láttam, mindig kellemes időket töltöttünk együtt. És végül is nem én voltam, aki rátalált Morrora, hanem ő...

A múltban:

– Isabel, kivinnéd a szemetet?

– Igen, apám! – húzta ki magát a hófehér hajú kislány, aki fel is vette a szemetet, majd kinyitotta az ajtót, hogy kivigye.

Az ajtó előtt csak a szokásos hajléktalan gyerekekkel találkozott, akik a lányt látva azonnal elfutottak. A fehér hajú, csak idegesen sóhajtva beletúrt a hajába, majd a szemetes felé fordult, meglátva a beleragadt fiút, aki reménytelenül akart kikerülni belőle. De mire a lány lerakta a szemetet és odaért a fiúhoz, az csodával határos módon kijött a szemétből és a lány előtt elszaladva lefelé igyekezett a hegyről. Isabel csak utána szaladt, hogy elérje a fiút és beszélhessen vele.

Végül a fiú figyelmetlenségének hála elcsúszott és az utolsó lépcsőfokokon legurul. Kezéből kiesett a penészes kenyér, amit nagy nehezen kihorgászott a kukából, a hegy mellett csörgedező patakba, ami azonnal el is vitte magával azt a kis darab ételt. A fekete hajú kisfiú csak szomorúan figyelte, ahogy a vacsorája elúszik a vízben.

– Hé! – kiáltotta a lány lihegve, utolérve a patak partján ücsörgő fiút. – Láttam, ahogy turkálsz a szemetünkben. Miért? – kérdezte tudva a választ.

– Éhes voltam – válaszolt halkan a fiú, mintha megölnék azért, mert beszélnie kell.

– Mi a neved? – kérdezte a lány lehuppanva a fiú mellé, aki a naplementét figyelte.

– Morro, és a tiéd? – kérdezte a fiú, akinek figyelme a lányra terelődött és ott is maradt.

– Isabella Wu-Kicc, de mindenki csak Isabelnek hív – mosolygott a lány. – Örülök, hogy megismerhetlek. Nem akarsz velünk vacsorázni, ha már miattam elúszott a tiéd? – mondta olyan hirtelen felállva, ahogy leült.