Extra 2

1.4K 63 9
                                    

Olyan szorosan ölelt magához, mintha csak az élete múlna rajta. Majd szépen lassan megfordított marjaiban, majd fülemhez hajolt.

-Vidd arrébb a hajadat.-suttogja majd meg is puszilja fülemet. Ajkai érintésétől megborzongok, de teszem amit mond. Pontosan tudom jól, hogy mit akar. Jobb kezemmel megfogom lófarokba kötött hajamat, ő pedig rögtön tarkómra hajol. Apró puszikkal hinti be a korábbi szívás nyomokat. Majd ahol nagyobbat sóhajtottam elkezdi fogaival megkarcolni bőrömet. Egy kis részét ajkai közé veszi,s szívni kezdi.

-W-wangjih... Ah...

-Megmondtam, hogy hogy hívj,nem?-ekkor erősebben rá harap bőrömre.

-L-lanh...mestherhh..

-Így már mindjárt másabb.-nyelvével megnyalja az előbb okozott sebet. Egyik kezét szemeim elé teszi, míg a másikkal pocakomat simogatja. -Szeretlek, Wei Ying.

-Én is téged.-fordulok meg karjai között,s megcsókolom. Nyelveink össze gabalyodnak, majd a következő pillanatban ijedten ugrunk szét egymástól. Szemeim egy kissé kikerekednek,s egyből a gyerekszobába rohanok. Xian ismét felkelt. Gyorsan kezeimeb veszem,s ringatni kezdem.

-Na, mi a gond, kincsem?-kérdezem gügyögve neki, majd egy puszit hintek homlokára.-Teli a pelus?-kérdezem, majd már rögtön azon is vagyok, hogy megnézzem. Sejtésem beigazolódott, ugyanis be pisilt. Miután ki cseréltem a pelusát, ő továbbra is sírt. Ismét ringatni kezdem.-Miért sírsz, Xian? Éhes vagy?-ezzel el is indulok a konyhába, majd a cumisüvegéért nyúlok, amit ilyen helyzetekben mér ott szokott lenni. Azonban nem kell neki. Ajajaj... Talán fáj valamije?-Fáj valamid?-kérdezem aggódva.  Elkezd fészkelődni karjaimban, én pedig rá jövökmit szeretne. Megfordítom, így a feje, vállamon van, egyik kezemmel feneke alatt tartom. Másik kezemmel pedig a hátát simogatom.

-Dúdolj neki.-szólal meg Wangji. Nagyot sóhajtok, majd végül halkan, elkezdek dúdolni neki. Azt a dalt amelyiket még Wangji nekem abban a barlangban... Régen. Xian kezdi abba hagyni a sírást. Majd el is alszik. Vissza fektetem ágyába, lassan, óvatosan nehogy felkeljen.

-Olyan aranyos voltál.-suttogja Wangji magához ölelve.-Mint egy igazi anyuka. Menjünk aludni mi is.-megfogja kezemet,s a hálószobánkba megyünk. Kis kifli nagy kifli pózban fekszünk,kezemet továbbra is össze kulcsolja az enyémmel.

.............

Egy hangos nevetésre ébredek. Szemeimet álmosan törlöm meg, majd megyek a nevetések irányába. A nappaliba érve kellemes látvány fogad. Csendben figyelem, ahogy Wangji a magasba emeli Xiant, majd vissza húzza magához, és egy lágy puszit hint homlokára. Majd ismét a magasba emeli,s ismét vissza magához. Ám ezúttal Xian, kicsi kezeivel gyorsan meg is fogta Wangji homlok szalagját, és mikor Wangji felemelte, a szalag is le jött róla. Itt már nem bírom,s elnevetem magam. Tudom, hogy Wangji nem szereti ha valaki a szalagját piszkálja.Mindketten felém pillantanak.

-Szerintem szomjas. Idehoznád a cumisüvegét?-válaszul csak bólintok, majd a konyhába megyek. Miután megtaláltam amit kerestem, gyorsan vissza megyek a nappaliba. Xian éppen Wangji szalagját rágja, miközben ő összehúzott szemmel nézi őt.Kuncogva veszem el Xian-tól a szalagot, s odaadom Wangji-nak. Xiant a kezeimbe veszem, majd itatni kezdem.

-Nézd Lan Zhan, Lan Zhan! Olyan aranyos.-oda jön mellé,s arcomra egy cuppanós puszit ad, majd Xian-hoz hajol,s mikor már abba hagyta a cumizást, Wangji az ő arcára is egy cuppanós puszit adott.

-Igen, aranyos.-kezével meg simogatja arcát. Xian szinte belefúrja arcát Wangji nagy tenyerébe.

.........................

Újra veled (MDZSH Csak te meg én 2.évad) Befejezett!Where stories live. Discover now