Draco x Oc/Reader
Lillian Celestino egy olyan család következő feje, akik pálca nélkül képesek varázsolni.
Nagy nyomás nehezedik ettől a vállaira az elvárások miatt. Ha ez még nem lenne elég új iskolájában találkozik a nagybetűs SZERELEM-mel egy sző...
Repülés órára menve hamar összeakadtam a szőke mardekárossal.
– Szia Draco – mosolyogtam halványan a fiúra.
– Szia – legyintett gyorsan a "barátainak", hogy húzzanak el.
– Hallottam, hogy felmentették Csikócsőrt. – Nem tudtam, hogyan folytassam. Cipőmmel a talajt birizgáltam. – Azt hiszem – felnéztem rá – mostantól barátok vagyunk!
– Nem tudom készen állsz-e erre a hatalmas feladatra, hogy a barátom legyél – mondta, de nem komolyan.
– Most tényleg? – Felvontam a szemöldököm. – Hát, ha nem, akkor nem. – Elindultam az udvarra.
– Héj! – szólt utánam, majd hallottam a cipője trappolását a talajon. Hamar megjelent mellettem. – Mit gondolsz mit csinálsz? Csak úgy otthagyod a legjobb barátodat?
– Legjobb? – álltam meg, miközben teljes testtel felé fordultam. – Nem tudom, hogy készen állsz-e arra a hatalmas feladatra, hogy a legjobb barátom legyél.
Egy kis gonosz mosolyra húzta a száját. – Mit szólsz akkor egy versenyhez?
Az én arcomon is megjelent a csintalanság. – Mit kapok, ha nyerek?
– Oh – egy könnyed nevetés hagyta el az ajkait –, ennyire biztos vagy benne, hogy nyersz? Már nem is érdekel mi lesz, ha vesztesz?
– Ha vesztek – gondolkodtam el – lehetsz a legjobb.
Közelebb hajolt. – Hogy lehetnék a legjobb egy vesztes barátjaként?
– Szóval – csaptam össze a tenyeremet, mire visszahátrált –, ha nyersz te leszel a legjobb barátom. Ha én nyerek, akkor publikusan bocsánatot kérsz Harry Pottertől!
– Hogy mi?! – fakadt ki. – Miért kéne bocsánatot kérnem pont tőle??
Megvontam a vállaim. – Miért kéne nekem pont a te legjobb barátod lennem?
Megmerevedett az arca. – Tudod mit? Legyen.
– Akkor menjünk. Ez egy seprű verseny.
– Remélem felkészültél az életen át tartó barátságunkra. – Előre rohant.
Pár perccel később ott voltunk. Meg lett beszélve a tanárral, hogy versenyzünk egyett. Szívesen belement. Az osztály feszülten figyelt. Lőttem egy mosolyt Ronék felé, majd felpattantam a seprűmre. Draco már fent volt a sajátján.
– Felkészülni! – hangzott el a tanár szájából.
Draco felé pillantottam. Komoly arccal nézett előre.
– Vigyázz, kész... rajt!!
Mind ketten, mint kilőtt rakéták indultunk el. Megleptem magam, hisz nem volt nagy gyakorlatom repülés téren és mégis élen jártam.
Aztán rájöttem miért.
Az út negyedénél megjelent Draco két haverja a seprűjén. Vincent és Gregory.
– Ch... – néztem dühös arccal hátra a fiúra, aki csak vigyorgott rám. – Hát, jó – motyogtam az orrom alatt, majd megemeltem az egyik kezem.
Egy integetésre hasonlító mozdulatott tettem, mire Vincent seprűje irányíthatatlanná vált és lassan a földbe repült. Elnevettem magam az arcán, amivel felnézett rám. Le volt esve az álla.
– Te jössz – közöltem kiabálva Gregoryval, aki csak felemelte a kezeit.
– Ne! Ne! Megadom magam! – állt le hirtelen a földre.
Elégedett arccal néztem hátra, mire észrevettem nincs is ott senki.
– Mi a? – jött ki belőlem.
– Engem keresel? – hallottam a hangot MAGAM ELŐTT.
Hirtelen fordultam vissza. – Hogy? – értetlenkedtem.
A szél fújta ide-oda a hajamat, ami ebben a pillanatban különösen idegesített.
– Érj utól, ha tudsz! – pimaszkodott.
Turbó fokozatra vettem, ahogyan ő is. Nem választott el minket sok. A cél se volt messze. Mint két villám, szorosan egymás mellett értünk be a célba.
Sajnos egyből tudtam, veszítettem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
