A meleg ikrem, és én

20. rész

Kazu szemszöge:

Baszki nem bírom már ezt sokáig! Ki kéne törni valahogy. Nem érdekel megteszem. Kazu szedd össze magad!
Megpróbáltam valahogy feltápászkodni, de semmi. A kötelek nem hagyják.
A földön teljesen elfeküdtem, és próbáltam lenyugodni. Hogy kerültem én ide? Miért vagyok itt? Meg fogok őrülni esküszöm! Már azon sem fogok csodálkozni ha egy diliházban ébredek.
Egyszer csak hangokra lettem figyelmes. Üvöltözések, de nemis tudom lehet verekednek? Mi folyik itt?
Egyre hangosabbak. Hirtelen becsapódott a szobám ajtaja, és Mark lépett be rajta.
- Te most szépen velünk jössz! - közölte egyszerűen.
- Mi a franc folyik itt?
- Hmm... Talán a víz a csövekben. Nem mindegy?!
- Nem te idióta.
- Csak hozzátok! - szólt a vele együtt bejött fiúknak, akik megfogtak, és felsegítettek mint régen az úriemberek a hölgyeket. Na jó nem csak felrángattak, és elkezdetek lökködni előre.
Csodálom, hogy van ennyi energiám, hogy menjek. Azt hittem felállok, és újra összeesek. Hát igen a kötelek... Nem könnyű velük mozogni.
Nem tudom miért, de felfele mentünk. Fel az épület tetejére. Miért megyünk fel? Nem akarok fel menni. Pont, hogy le akarok menni. Álltam meg, de előre toltak.
- Mi a baj Kazu? - nézett hátra mosolyogva Mark. - Félsz?
- Csak fogd be! - követtem ezt a szemetet. Bár miért is?
Egyre több lépcső, egyre nehezebb felmenni.
- Miért megyünk a tetőre? - kérdeztem.
- Csak!
- Csak úgy ok nélkül nem megy fel az ember a tetőre.
- Csak fogd be, és gyere oké? Van így is elég bajunk. De találkozhatsz valakivel!
- Kivel!?
- Majd megtudod. - mosolygott gonoszan. Csak törölném le az arcáról ezt az undormányt. Miért is teremtette az ég ilyenre. Túl helyes a személyiségéhez képest. Ezt most komolyan kimondtam magamban? Nem vagyok normális. Bár amúgy sem.
Amint felértünk, és megcsapott te jó ég! Levegő! Igazi friss szabad levegő!
- Na gyertek csak ha mertek! Meg tudtok. - röhögött elöttem ez a szemét.
- Kire célzol?
- Már itt is vannak!
Megfordultam, és nem hiszem el! Viktorék voltak! Hát eljöttek! Ezt nem hiszem el. Azonban ezek még mindig nem eresztettek. Egyre jobban mentünk az épület széléhez. Na, és lássatok csodát! A szél is felerősödött... Asszem vihar lesz.
- Szóval ő kell nektek? - lépett mögém, és rátette kezét a vállamra.
- Engedd el Mark! - kiabálta Viktor.
- Engedjem el? Szíves örömest! - megfogott a köteleimnél, majd a tető széléhez húzott ahol csak azért nem estem le, mert ez az idióta fogott!
- Én kinyírlak! - mondtam dühösen, és ijedten.
- Elöbb majd én téged!
- Húzz vissza!
- Beijedtél hercegnő? - gúnyolódott.
- Cseréljünk helyet?
Inkább nem válaszolt, és vissza húzott. Amint ránéztem úgymond megmentőim arcára, csakis a félelem látszott rajtuk.
- Nos! Én a helyetekben most azonnal lelépnék amíg csak tudnék. Még van esélyetek megengedem. Mi a válasz?
- Kazu nélkül soha! - mondta Kevin.
- Hát ha ez a válasz. Amúgy hol vannak már? - nézett Mark társaira akik csak mosolyogtak. - Szóval itt van! Szerencsés vagy ma Kazu! Még valakivel találkozhatsz.
- Ki az? - néztem rá mérgesen.
- Nyugi pukkancs! Mindjárt megtudod - vigyorodott el.

Toru szemszöge:

Félek! Nem merek semmit sem csinálni. Ezek négyen pedig csak röhögnek rajtam. Már kis ideje mentünk, amikor végre leállt a kocsi.
Először az elől ülők szálltak ki, majd akik mellettem. Én nem akartam hiába mondták szálljak már ki. Csak ültem középen, és nem mozdultam. Meredtem előre amikor az egyik hirtelen megfogta a karomat, és kiráncigált. Persze ellenkeztem ellene. Miután sajnos sikerült nekik kiszedni az aki kiráncigált, a karomnál fogva húzott maga után. Lehet hagynom kéne magamat? Úgysincs semmi esélyem nem? Akkor legalább nem lennének ennyire durvák sem...
Valami hátsó ajtón mentünk be, és lépcsőkön mentünk felfele. Nem elég, hogy lelkileg már teljesen kivagyok, már testileg is. Csak követtem fogvatartóm, és feladtam mindent. Egy idő után tűnt csak fel, hogy elengedte a kezemet, és úgy mentem fel a tetőre. Amikor körbenéztem Ka... Kazu? Kazu!
- Kazu! - ordítottam, és oda akartam rohanni hozzá, de fogvatartóim meggátoltak ebben.
- Ne olyan gyorsan! Ki mondta odamehetsz? - szólt le aki megfogta a karomat.
Azt hiszem hirtelen adrenalin kapott el, de úgy gyomorszájon vágtam szegény, vagyis nem szegény fiút, hogy egyből elterült a földön én pedig Kazu felé rohantam. Ami persze nem tartott sokáig. A többi akik idehoztak egyből utánam rohant, és lefogott.
- Toru! - kiáltotta Kazu.
- Engedjetek el! - kiáltottam rájuk.
- Agresszívabb mint gondoltam - mondta az egyik.
- Hozzátok ide! Ti pedig ha bármit tesztek ledobom innen Kazut! - mondta nekünk, majd Kevinéknek.
Engem lefogva odavezettek, majd elengedtek, és Kazut egyből sírva átöleltem. Nem érdekelt, hogy mindenki minket bámult.
- Kazu! - sírtam a vállán.
- Toru... - dőlt neki vállamnak.
Olyan jó érzés végre újra látni a testvéremet! De miért egy ilyen szituációban?
- Most, hogy újra itt vagy kiscicám! - emelt fel vállamnál fogva - Ideje lenne lelépni.
- Hagyjatok már békén végre minket! - kiabáltam le, majd bokán rúgtam, amire a válasz egy pofon volt.
- Komolyan azt hiszed minden úgy lesz, ahogy te szeretnéd? Olyan naív vagy!
- Hagyd őt békén! - kiabálta Kazu.
- Te csak fogd be! - rúgta oldalba amitől a földön elterült.
Kevinék nem bírták tovább, és egyből felénk közelítettek. Mark pedig egyre idegesebb lett. Megfogott, és odahúzott maga elé, és lefogott, majd egy pisztolyt tartott a fejemhez. Csak remegtem, és segítségkérően néztem a fiúkra.
- Ha közelebb jöttök lelövöm! - kiabálta nekik Mark.
- Mark nyugodj le! Ez már túlzás! - mondták a mellettünk levők.
- Ti is fogjátok be! Ha nem tetszik húzzatok el! - erre mindegyik elhallgatott.
Kevinék is egyfajta sokkot kaptak, és megálltak. Kazu is csak nézett. Senki sem tudta mit tegyen.
- Mark figyelj! Nyugodj le, és tedd le azt a pisztolyt! - mondta Kevin, és nagyon lassan elkezdett közelíteni felénk. Nem is volt olyan messze, de mégis. Csak olyan 8 lépésnyire volt.
- Állj meg! - kezdett el hátra lépdelni velem eggyütt.
- Mark nem teszek semmit sem ígérem! Csak rakd le, és engedd el Torut!
Mark még mindig nem állt meg, és hirtelen azt éreztem a pisztoly eltávolodik a fejemtől, és Mark húzni kezd kezével, de gyorsan kibújtam foságából.
- Mark! - kiabálták társai, és felénk kezdtek el rohanni.
Mikor megfordultam azt láttam, hogy az épület szélénél vagyunk, és Mark hátra felé esett, és nem tudott megkapaszkodni semmiben. Megbotlott a tető szélén lévő kis patkában. Teljesen lefagytam, és mire bármit is tettem volna már túl késő volt. Akik oda szaladtak, és lenéztek teljes sokkot kaptak. Volt olyan aki kezét szája elé tette. Nagy nehezen én is lenéztem, és....
Mark körül egy hatalmas vértócsa keletkezett.
Mark... meghalt.

-----
És itt is a következő rész! Húha micsoda rész lett, és még nincs vége.
Már nincs sok hátra, és vége a könyvnek. De fura ebbe belegondolni!

A következő részig pedig bye bye pillangók!