A Sötét árny kincse

2. Fejezet

Az ütő megállt bennem. Magával akart vinni. Mégis miért? Nem érek én semmit, hacsak nem tudja ki volnék.

Mit sem törődve ellenkezésemmel szorosan fogta karom és rángatott maga után. Megvetettem lábam, csapkodtam, úgy küzdöttem, mint egy bika, de minden hiábavaló volt. A férfi sokkal erősebb volt nálam és úgy ráncigált, mint egy rongybabát.

-Eresszen el, maga hitvány kalóz!-harsogtam és ütlegeltem ahol csak bírtam.-Nem hallja? Apám a kormányzó! Ha nem ereszt el most azonnal, felköttettem!-igyekeztem jobb belátásra bírni...egy kalózt.

            A pallón átcibált, majd egy matróza kezei közé vetett, aki karjaim hátam mögé fogva kényszerített, hogy kapitányára figyeljek.

-Kegyed, az én foglyom ettől az órától. Én megbújnék a helyében.-mondta teljes nyugalommal. Hátat fordított nekem elindult a kormányos mellé.-Vigyétek a kabinomba és adjatok neki száraz ruhát!-eddig fel sem tűnt, hogy teljesen átáztatta a víz és a vér a padlóról hálóruhám. Arcom vörösbe borult, és ha tudtam volna, eltakarom magam kezeimmel.-Ha ellenkezne, csak emlékeztessétek, hogy nem félek közétek dobni éjszakára.-a megalázottság nem volt szó, amit akkor éreztem. Egy hölggyel nem bánhatnak így!

            Mire szóra nyitottam volna szám már egy tágas szobába is találtam magam. Kezeim magam köré fontam és igyekeztem csillapítani háborgó lelkem és remegő testem. Jobbhíján környezetem tanulmányoztam. Minden bútor színben megegyezett az elsődleges megállapításaim alapján. Sötétbarnák voltak helyenként különböző motívumokkal díszítve. Kalózhajó létére tisztaság volt, húztam fel az orrom. Velem szembe egy jókora faasztal állt. Közelebb lépve végigsimítottam ujjaim finom felületén. Egy nagy térkép terült el rajta és különböző számomra furcsa eszközök a mérésekhez.

            Az asztal mögött hatalmas ablakokból lehetett a tengerre nézni. Ezek biztosították nappal a fényt. Innen balra egy jókora nyugvóhely foglalt helyet. Meg volt vetve és csak arra várt, hogy valaki kényelmét szolgálhassa. A kényelmes ágyat figyelve rám tört a fáradtság, elvégre még a nap sem kelt fel. Az este közepén támadtak ránk a kalózok és azóta nem telt el talán egy óra sem. Avagy mégis? Teljesen elvesztettem időérzékem.

            Ezután egy ruhásszekrény kapott helyet a kabinban, ami nem keltette fel különösképpen az érdeklődésem.

            Tovább folytatva a felfedezésem a könyvespolc felé lépdeltem, amely roskadásig volt könyvekkel és papírosokkal. Felfedezések, enciklopédiák és különböző kalandos olvasmányok sorakoztak fel egymás mellett. Az egyiket tanulmányoztam éppen. A szépen és igényesen kötött, tengeri ábrákkal festett könyv Thomas Tew a híres kalóz életéről szólt és bajtársaiéról. Fellapoztam mikor a kabin ajtaja kivágódott és belépett rajta egy kalóz. Ijedtemben kiejtettem a kezemből a könyvet, ami a földre esett. Fejem azonnal az érkező felé kaptam. Az ajtóban egy alig tízéves fiúcska állt kezében egy zöldes színű ruhával. A fiú szeplős arca és szőke haja piszkos volt, akárcsak túlméretezett ruhácskája. Karjai soványok és gyengék voltak még, de korához képest magasra nőtt. Nagy barna szemei kíváncsian és ijedten meredtek rám.

-A kapitányúr kéri, hogy ezt húzza magára a kisasszony.-szólt vékony hangon. Bólintottam a megszeppent fiúnak, aki beljebb lépve az ágyra helyezte a kapott ruhát.

-Mi a neved?-kérdeztem mielőtt elhagyta volna a helyiséget. A gyermek megtorpant és értetlenül pislogott rám. Kellett neki pár pillanat mire felfogta.

-Édesanyám a Timothy nevet adta nekem.-felelte.

-Nagyon örülök kedves Timothy.-mosolyogtam rá barátságosan.-Az én nevem Katherine.-A kisfiú bólintott, hogy érti, majd tekintete a földön heverő könyvre siklott. Szemei kitágultak és az említett tárgyért futott. Felkapta a padlóról és visszahelyezte a többi közé. Hirtelen fordult szembe velem és szúrós szemekkel meredt rám. Összeszűkített szemei mellé az orrát is felhúzta.

-Nem szabad a kapitány könyveihez nyúlni!-kiáltotta és dobbantott egyet a kis lábával. Magas visító hangjától hátrébb léptem egyet és megkapaszkodtam az asztal sarkában.

            Villámokat szóró szemekkel és pár morgás kíséretében elhagyta a kabint. Értetlenül álltam még pár pillanatig, majd az ágyon heverő ruhához léptem. Az anyaga selymes és puha volt. Pasztell zöld és bézs színekben pompázott, míg levél és virágmotívumok tarkították. Ujja a könyékig ért. Meglepetten konstatáltam, hogy egy ilyen hajó található ilyen ruha.

            Lefejtettem magamról a nedves hálóruhám és felhúztam a tisztát, majd helyet foglaltam az egyik székben, ami az asztallal szemben helyezkedett el. Egyre nagyobbakat pislogtam, de ennek ellenére igyekeztem nem elaludni. Ki tudja, mit művelnének velem.

            Megrázva fejem felálltam és az asztal másik oldalára ültem, hogy tanulmányozhassam a térképet. Barna, a szélein kissé kopott volt, de az irány leolvasásához még biztosan megfelelő.

-Karib-tenger.-olvastam le. Apró pontokkal kikötők voltak jelölve szerte az apróbbnál-apróbb szigeteken. Ujjam segítségével kutattam a neveket.-Port Royal, George Town, Kingston, Nassau.-böktem a pontra.-Ez lesz az!-suttogtam. Öröm kelt keblemben.-Most már csak azt kell megtudnom hol is vagyunk pontosan.

-Tortugára tartunk.-szólalt meg egy hang. Felkaptam a fejem és kikerekedett szemekkel figyeltem az előttem álló Scott kapitányt. A kabin gyér fénye miatt alig láttam arcát, de szemei szinte világítottak. Veszélyesen villogtak akár egy ragadozónak. A dézsához lépett, amely az asztal mellett volt. Nyújtott léptekkel szelte át a távolságot. Hosszú végtagjaival ez könnyen ment. Vizet fröcskölt arcába, miközben figyeltem minden mozdulatát. Még mindig a piszkos ingje volt rajta.

            Fekete fürtjeit egyszeriben hátra tűrte és csípőre tett kezekkel felém fordult. Felmérte arcom minden egyes pontját, majd egyenesen szemeimbe nézett, amit álltam is. Igaz megszeppenve, de nem hagyhatom, hogy lássa, a hideg kiráz tőle. Percek teltek el így, hogy egymást méregettük mire bátorkodtam megszólalni.

-Mikor enged el?-kérdeztem és lehajtottam a fejemet, majd csak később mikor nem jött válasz emeltem fel újra.-Miért rabolt el?-tettem fel egy újabb kérdést remélve, hogy választ kapok.

-Az az én titkom marad.-felelte teljes nyugalommal, ami teljesen kiborított.

-Jogom van tudni, hogy mit tervez velem!-emeltem fel a hangom mérgemben. Ekkor a férfi átszelte a köztünk lévő távolságot és szorosan a szék elé állt velem szembe és kezével  a karfán támaszkodott meg, hogy tekintetét egy vonalba emelje enyémmel.

-Feküdjön le pihenni, Miss Whitehall!-folytatta ugyan olyan nyugalommal, mint előbb. Teljesen elképedtem szavaim.

-Mégis mit képzel?-fontam karba kezeim.-Ha elalszom, bármit megtehetne velem.

-Mondja, miért tenném?-kérdezett vissza. Szemeit kissé összeszűkítette a válaszra várva.

-Maga kalóz.-mondtam ki a nyilvánvalót. Milyen is lehet egy kalóz? Hitetlen, becstelen és hitvány. Hallottam mit tesznek a nőkkel az ilyen emberek.

            Scott kapitány arca egy pillanat alatt változott meg. Arcvonásai komollyá váltak és felegyenesedett.

-Valóban.-adott igazat, de mintha a hangjában lett volna valamiféle sértettség. Több szót sem pazarolva elindult a szekrényhez, ott kikapott egy tiszta inget és a kabin ajtaja felé ment.-Ha nem tesz ostoba lépéseket, biztosíthatom a biztonságát a kisasszonynak.-mondta rám sem nézve, majd kilépett a faajtón és bezárta azt.

            Elszégyelltem magam annak ellenére, hogy egy kalóz, akit megbántottam. Nem erre neveltek, viszont sajnálni sem tudom a történteket. Elvégre ő rabolt el az Isten tudja csak miért. Arcom tenyerembe rejtettem, ahogy felkönyököltem az asztalra, hogy rendezzem zavaros légzésem. Nem hittem el, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj. Szó szerint...