1. Fejezet

356 49 1
                                    

            A hajó lassan ringatózott alattam akár a falevél a könnyed nyári szélben. Nyugodt volt a tenger és mintha a tegnapi vihar meg sem történt volna. Még a nap is ragyogott ott fent az égen. A  éjszakai vihar megtépázta a hajót, amellyel Nassau városába tartok szerető szüleimhez, anyámhoz és apámhoz kormányzóhoz. Apám erőskezű és tiszteletreméltó férfi, aki megfékezte a kalózok pusztításait a környéken. Nassauba már nem portyáznak a tenger farkasai, mert tudják, kötél jár a fosztogatásért és gyilkolásért.
Utam teljes titokban tartottuk. Az úszó bárkán és matrózain kívül senki nem tudja, hogy hol tartózkodom. Egyenesen Angliából, Londonból hívatott el apám. Egy levéllel üzent, hogy mihelyt, találok egy kapitányt fizessem meg és hozassam el magam. Apám levelét szorongatva könnyes búcsút vettem nevelőmtől és ölelő karjaitól, majd felszálltam a háromárbocos caravellára.
A megsárgult papírost mellemhez szorítottam és még egyszer utoljára elolvastam.

„ Kedves gyermekem

Felnőtt hölgy lettél egyik pillanatról a másikra. Szinte még emlékszem a napra mikor először kezemben tartottalak. Szemet gyönyörködtető voltál. Akkor és ott megfogadtam, hogy jól foglak nevelni és teljes szívemből szeretni.

A sok tanulás után idejét érzem, hogy kiszabadítsalak a könyvek tengeréből, amelyeket olyan nagy ügyességgel magad köré építettél. Megtanultál már mindent, amit egy szülő taníthat gyermekének, ezért most arra kérlek, lépj ki a világba és szállj hajóra, hogy láthasd az igazi tengert is! Hidd, el nekem gyermekem elsőre bele fogsz szeretni pont, ahogy én is tettem. Akárhányszor a napsütötte csillogó vizet nézem, a te csodálatos kék szemeid jutnak eszembe.

Kérlek lányom, szállj fel az első Nassauba tartó hajóra, hogy végre újra karjaimba zárhassalak.

Csókol szerető apád." 1788

A sorok végéhez érve halk kopogás zavart meg. Az ajtó kinyílt és a kapitány dugta be rajta fejét. Őszülő délceg, sudár termetű férfi volt. Fehér ingjét tisztán tartotta, amire egy barna kabátot vett fel a szél ellen. Szintén ilyen színű volt nadrágja és bőrcsizmája is. Fejére egy fekete kalapot húzott, melyen pár piros és zöld toll ékeskedett. Mogorva tekintete ellenére kedves úriember volt, viszont, ha valaki rossz fát tett a tűzre és nem jó csomót kötött a vitorlát tartó kötélre, akkor bizony az illető a nap további részében a padlót mosta és a konyhát takarította. A legénysége jártas és kezdő, fiatal matrózokból tevődött össze. Mindegyiküket a tenger szava hívta és, hogy világot láthasson.
-Lenne kedve kegyednek csatlakozni a legénységhez a fedélzeten. Ma igazán csodás napunk van.-kérdezte mély, de kedves hangon. Ahogy beszélt szakálla úgy mozgott teljesen átvéve mimikáját. Kihúzott háttal, tiszteletre méltóan állt előttem.
-Örömmel, Roy kapitány.-feleltem kedvesen, majd elhagyva kabinomat a kapitányt követve a vígan éneklő matrózokhoz csatlakoztam. Persze nem lettem munkára fogva, hanem a kormányos mellett figyeltem az alattunk hullámzó tengert.
Igaza volt a kapitánynak, csodálatos volt a látvány ma. Körbe tekintve láttam, hogy néhány matróz még a tegnapi vihar után takarít. Főleg hínárt és törött fadarabokat hordtak össze majd dobtak a tengerbe. Egy legény a magasba az elszakadt vitorlát varrta, ezért sem tudtunk haladni teljes sebességgel. Nem volt mi repített volna minket. A többiek vagy a padlót mosták vagy a köteleket húzták. Egyszóval, mindenki tette a dolgát.
-Mennyire tértünk el?-szakított félbe Roy kapitány hangja. Éppen a térképésszel diskurált, aki feltolva orrára szemüvegét, úgy olvasta le a papírra vetett számításait. Alacsony, erősen kopaszodó férfi volt. Szinte alig beszélt csak akkor felelt, ha kérdezték.
-Csak két mérfölddel déli irányba uram.-válaszolta nyugodtan. A kapitányról ez a nyugodtság már nem volt elmondható. Nagyot csapott a hajó korlátjára mérgében. Összerezzentem a reakciójától, de továbbra is csendben figyeltem az eseményeket.-Valami gond van uram?-kérdezte a térképész.
-Az a két mérföld nagy bajt hozhat ránk Mr Poch.-mondta majd a kormányoshoz fordult.-Sürgősen vissza kell térnünk a kereskedelmi útra!-suttogta, de így is tisztán hallottam mindent.-Nem szeretnék összefutni egy nem kívánt hajóval sem. Legfőbbképpen nem James Scott söpredékével.-a név hallatán elkerekedtek szemeim. Szinte gúnyosan köpte ki a nevet.
-Hát igaz volna?-kérdeztem meglepettem. Leginkább magam leptem meg azzal, hogy hangosan kimondtam. Azonnal szám elé is kaptam kezem és magamban elszidtam a lepcses szám. A férfiak fel is figyeltek rám.
-Amiket hallott, kedvesem, odahaza. Azok nem csak mesék.-mondta a kormányos.
James Scott a legalávalóbb, leghitványabb kalóz volt a térségben. Több tucat hajót és várost fosztott már ki kegyetlen legénysége segítségével. Az ő hajója volt a leggyorsabb a vízen, mely a Sötét árny névre hallgatott, még a flotta gyöngyszeme, a lopakodó sem érhette utol. Mindenki őt akarta elfogni, hogy Londonban a nép előtt felakaszthassák.
Szolgálólányaim sokat pletykáltak róla. Azt rebesgették, hogy gazsága ellenére jóképű férfi. A kép, amelyben elképzelték a kalózt több mint valószínű, hogy csak a képzeletük szüleménye. Szerintem egy hitvány és aljas kalóz, aki megérdemli büntetését. Igazat adok a kapitánynak, az lesz a legjobb, ha minél előbb visszatérünk a helyes útra.
Mit sem törődve a férfiak további szóváltásával a nyakamban lévő nyakláncot kezdtem piszkálni. Szív alakja volt. Küllemét aranyos motívumok díszítették. Már nyolc éve, hogy szívem felett hordom az ékszert. Kedves emlékem fűződik hozzá.
A lemenő nap fényében gyönyörködtem és hagytam, hogy a sós levegő átjárjon. Teljesen megnyugtatta háborgó lelkem, mellyel hosszú évek óta küszködöm. Szemem egy aprócska könnycsepp hagyta el, amit azonnal el is morzsoltam.
Az este eljövetelével visszavonultam kabinomba és álomra hajtottam fejem. Álmaimban egy mezőn voltam. Tengernyi fű vett körül, ami kellemesen simogatta lábam. Friss és kellemes volt a levegő, amely orromba kúszott. Hangos kacajt hallottam és egy szőke göndör fürtökkel bíró aprócska kislány pillantottam meg, aki vígan szaladgált. Ugrándozott és élvezte, hogy ruhácskája fodrozódik piciny teste körül. Elragadó látvány volt, ahogy kék szemeit rám emelte. Oldalra billentettem fejem és kerek pofiját figyeltem, ahogy pirosodik.
-Lily.-suttogtam.
Hangos dörrenésre riadtam fel. Recsegést, ropogást hallottam és szinte azonnal kipattantam ágyamból. Hálóruhám felé kaptam vékony köntösöm és mezítláb, az ajtót feltépve, a fedélzetre vezető lépcsőhöz igyekeztem, hogy mi ez a nagy hangzavar. A forduló után, ami a folyosón volt, újabb dörrenést hallottam és hajó megrázkódott. Az erőtől a falnak zuhantam, de még sikerült megtartanom az egyensúlyom. Ahogy egyre közeledtem a fedélzeti lépcsőhöz annál tisztában hallottam a kiabálásokat.
-Tűz!-ágyúztak. Be kellet tapasztanom tenyeremmel füleim, mert nem voltam hozzászokva ilyenfajta zajokhoz. A fedélzetre felérve a kapitányt kerestem és szerencsémre hamar meg is találtam abban a zűrzavarban, ami körülem folyt. A kormányos mellett állt és kiáltva osztogatta a parancsokat.
Még egy ágyúsorozat elérte a hajót. Félelmemben felsikítottam és valamiféle menedék után kutattam. Ekkor egy erős kéz ragadott meg.
-Menjen a kabinjába kisasszony! Zárja be az ajtót!-értetlenkedésem látva folytatta.-Ez parancs!-mondta és a kezembe nyomott egy tőrt. A fegyvert tanulmányoztam mire egy újabb ágyúgolyó csapódott be.
Nem is tétlenkedtem tovább, a kabinomba szaladtam és bezártam az ajtót, ahogy a kapitány parancsolta. A sarokba húzódva vártam, a tőrt még mindig a kezemben tartva. „Mit kezdhetnék vele?" Kérdeztem kétségbeesetten magamtól.
Hangos dörrenés és egy ágyúgolyó átszakította a kabinom falát, majd távozott a másik oldalon. A víz elképesztő sebességgel kezdett beáramlani a keletkezett réseken, teljesen átáztatva ruházatom.
Kintről kiáltások és kardok csengését hallottam. Rettegés fogott el és a kis nyaklánchoz nyúltam segítséget kérni. A víz már a bokámig ért és tovább nőtt.
Kis idő múltán a csatazajok elmúltak és egy kisebbfajta megnyugvást éreztem. „Vége." Gondoltam és az ajtóhoz mentem, hogy kinyissam azt. Meg kellett keresnem a kapitányt.
Mielőtt elértem volna a zárat hangos léptek zaja ütötte meg fülemet majd az ajtó hangos reccsenéssel kivágódott. Egy magas, kövér férfi lépett be rajta. Mikor meglátott elvigyorodott gonoszul. Fogait ette a szú. Bőre koszos és véres volt, ruházata szakadt és bódító bűzt árasztott. Jobb helyzetben elfintorodtam volna, de most a félelem rázta a testem. „Mi lesz velem?" Hallottam rémtörténeteket, hogy mit tesznek a nőkkel...
A férfi megiramodott felém, de nem látva, hogy kezemben mit tartok, felrántva kezem felhasítottam mellkasát. Támadóm felbőszülten odébb andalgott így kedvező utat biztosítva nekem a menekülésre. Mit sem gondolkodva kiszaladtam a kabinból és a fedélzeti lépcsőn rohantam fel.
Hirtelen torpantam meg, még fegyverem is elejtettem, ahogy szám elé kaptam kezem. A padlót, melyet egész nap mostak, most vér borította. A kellemes sós levegőt a halott testek bűze váltotta fel és még a látványról nem is beszéltem. A hajó, mely Nassauba kellene, hogy vigyen, matrózai most egy sorba voltak térdeltetve verejtékesen és véresen miközben két tucat férfi fogott rájuk kardot vagy lófegyvert.
-Kalózok!-suttogtam tenyerembe. Két tucat kalózzal néztem most szembe, akik mind vicsorogtak rám. Ekkor egy kéz ragadott meg újra. Az a férfi volt, akit lent sebesítettem meg. Magasra emelte szabad kezét és egy erős ütést mért rám. Tenyere teljes erőből arcomon csattant. Az ütéstől a véres padlóra zuhantam.
-Szajha!-köpte felém a szavakat. Sajgott az arcom. Kiguvadtak a szemeim és a fájó pontra tapasztottam az egyik kezem, míg a másikkal a hajópadlón próbáltam odébb kúszni. Szemeim megteltek könnyel, ahogy remegtem belülről.
Felpillantottam támadómra, ekkor láttam meg, hogy egy magas, fiatal férfi lépett előre, ki a tömegből. Fehér ingje rátapadt a testére, ami átizzadt és vér áztatta. Nadrágja bézs színe tökéletesen passzolt a csizmájához, mely hasonló volt, mint Roy kapitányé. Övéről egy pisztolyt húzott elő és támadómra szegezte.
Nem tétlenkedve meghúzta a ravaszt és a férfi holtan terült és egy lyukkal a homloka közepén. Rémületemben felsikoltottam. A férfi a füstölgő fegyvert visszahelyezte szíjára és lassan felém fordította fejét.
Még sötétben is jól láttam fekete, megnőtt haja homlokába és szemébe lógott eltakarva kicsit smaragd színű szemeit. Arcát enyhe borosta fedte, de így is látni lehetett, hogy milyen fiatal. Bőre napbarnított volt, ami kiemelte dús, telt ajkait. Markáns, erős álláról megállapítottam, hogy biztosan makacs férfi.
Hosszú lépteivel átszelte a köztünk lévő távolságot és jobbját nyújtotta nekem. Felettem állva, ahogy a lámpások megvilágították alakját, olyan volt, mint egy király. Testtartása tiszteletet parancsolt. Keze melyet nyújtott, hogy felsegíthessen izomtól dagadt vállakkal kezdődött fentről és kecses, vékony, hosszú ujjakban végződött.
Elengedve sajgó arcom félénken fogadtam el a felkínált kezet. Puha ujjai azonnal kemény markába fogták enyéim akár a satu. Lassan felegyenesedve, majd előtte állva konstatáltam, hogy magasra kell emelnem fejem, hogy íriszébe nézhessek. Letaglózott a látvány, szinte rabul ejtett.
Elmélázva figyeltem meg minden pontját az arcának, amit egy mindent sejtő, pimasz vigyorral kísért. Ezt látva, pirulva lehajtottam fejem és a vörös hajópadlót tanulmányoztam. Meglepődve vettem észre, hogy félelmem és reszketésem alább hagyott.
A kalóz állam alá nyúlva megemelte fejem, hogy újra felvehesse velem a szemkontaktust. Mélyen belém fúrta tekintetét mielőtt egy tincsem megfogva mélyet szippantott belőle. Cselekedete közben egy percre sem vette le rólam tekintetét. Szemtelenségén felháborodva, lecsaptam kezét magamról. A férfi először meglepődött tekintettel nézett vissza rám, majd egy mély öblös nevetés hagyta el száját.
-Engedje, hogy bemutatkozzam.-kezdte a kacaját követően.-James Scott kapitány.-hajolt meg kissé. Az állam a padlót súrolta. A híres és rettegett kalóz állt velem szembe teljes életnagyságban, akiről olyan sokat hallottam már. Kezemért nyúlt, hogy csókot lehelhessen rá, de elrántottam tőle sértettségem jeléül. Egy nemtetsző morgást hallatott, majd folytatta.-Hogy hívják kegyed?-kérdezte mély, reszelős hangján. A férfit bámulva a szavak torkomon akadtak. Nem jött ki egy hang sem. A kalóz kérdőn, de türelmesen felhúzta egyik szemöldökét a válaszra várva. Erőt véve magamon pislogtam párat és így szóltam:
-Katherine Whitehall.-suttogtam a lehető leghalkabban, de a férfi meghallotta.
Ha lehet még közelebb lépett hozzám és megragadta felkarom.
-Rendben, Miss Whitehall.-dörmögte.-Mától a Sötét árny vendége.-Az ütő megállt bennem. Magával akart vinni. Mégis miért? Nem érek én semmit, hacsak nem tudja ki volnék.

A Sötét árny kincseWhere stories live. Discover now