Idióták a kastélyban. Fairy tail nagyon másképp.

Három: nna

Végül Rukia is le lett nyugtatva. Bár csak akkor higgadt le egészen, mikor meglátta három barátját a céh egyik asztalánál. Majdnem elröhögte magát, mikor látta ahogy társai, egymásról tudomást sem véve, ették a reggelijüket. Kei félig elbújt a könyve mögé, ugyanis"tanult". Tulajdonképpen csak nem akart tudomást venni, a többiekről. Maku teljes figyelmét a kajának szentelte. Kio pedig nyugodtan nézett körbe a céhen. Szóval mindent megtettek, hogy véletlenül se keljen egymásról tudomást venniük. Kioharu vette észre Rukiát.

- Te itt?- nézett rá.

- Nemhogy, inkább örülnél!- morgott vissza Ruka. Majd végig nézett Kioharun. A fiút mindenhol kötések borították. A karjai és lábai, úgy néztek ki, mint egy múmiának. Az arcán is volt egy tapasz. Maku se nézett ki jobban. A bal karját kivéve, mindenhol kötések borították. Kei járt a legjobban. Neki csak a két karját sikerült szétrongyolnia. Rukiából kibukott az, amit hét éven és harminc percen át magában tartott. Mosolyogva rohant oda a többiekhez, és megölelte őket. Mármint akiket elért, tehát a két szélsőt, Kiót és Makut majd elsírta magát.

- Aggódtam, barmok!

- Hát, hét év után nem ártott.- morogta Kei az asztal másik végéből.

- Hét éven át egészen idáig, folyton evett az ideg, hogy mi van veletek!- ordított vissza a lány.-Egy osztályba jártunk, és mégsem szóltunk egymáshoz. Ráadásul, hiába kerestelek titeket meg szünetekben, elkerültetek.

- Hát tudod mióta a szüleink, összevesztek... meg tudod volt a háború.-vakarta tarkóját Maku.

- És mi köze van a szüleink döntésének hozzánk. Mi nem ők vagyunk- mondta szinte alig hallhatóan Rukia.

- Jó igazad van!-adta be a derekát Kio.- De annyira féltem attól, hogy anyáék hogy reagálnának.

- Ez jogos!- szált be a vitába Kei is- Engem konkrétan eltiltottak tőletek.

- Engem is- morogta Rukia- Csak leszartam. Már megbocsáss.

- Jó de a te anyukád fele annyira sem ijesztő mint az enyém, ha dühös.

- Ez igaz.- nevette el magát Rukia.- Fú, emlékeztek arra mikor körbe kergette Kei apukáját az udvaron?

- Ja igen!- röhögött Kio. - Meg amikor tálcával hajtotta ki a macskát az udvarra.

Végül egyre több vicces történet került elő. Úgy érezték, ha csak rövid időre is, de újra ugyan olyan mint régen.

Ekkor lépett oda hozzájuk, Lucy.

- Szeretnétek itt aludni?- mosolygott.

- Hát...- kezdte Kio.

- Még jó hogy!- vágta hátba a mellette ülő fiút Kei.

- Senki sem vehet rá, hogy ezt kihagyjam!- mosolygott Maku.

Rukia csak állt és vigyorgott mint a tejbetök. Magában úgy gondolta, hogy ennél jobb nem is lehetne.

A szobájuk a kastély nyugati tornyában volt, a fogadóhelységhez a lehető legközelebb, éppen csak hallótávolságon kívül. Ha baj van tudnak segítséget hívni, de lesz egy kis magányuk is, hogy megbeszéljék a dolgokat. Legalábbis Lucy ezzel magyarázta.

Odafönt nyitva volt a tetőablak, rálátást engedve a csillagos égre. Itt ténylegesen látszódtak a csillagok, nem homályosították el őket a város fényei. Keijiro végignyúlt az ágyon. Kezeit tarkója alá tette és így nézte az eget. Megengedett magának egy elégedett sóhajt.

- Na, mi van, Jégkirály?- hajolt fölé Maku, ezzel eltakarva a csillagokat. Azon ritka esetek egyike volt, mikor a lány mosolygott. Kio elgondolkozott azon, hogy mennyire is hiányzott neki ez a baráti mosoly.

- Semmi különös, Éjhozó!- nevetett rá Kei.- Csak ez az egész olyan furcsa.

- Hogy érted, ó felséges királyom!- ugrott melléjük Kioharu is, idiótán meghajolva.

- Úgy, igen tisztelt Madár, hogy felettébb érdekes módon, itt ülünk, egy állítólag elátkozott kastélyban, és kivesézzük az élet gondjait. Nem igaz, Nefelejcs?- fordult Rukiához.

- Dehogynem, ó felséges királyom. Azonban tanácsadói tisztemnél fogva bátorkodnám megjegyezni, miszerint: vendéglátóink jó emberek.

A kedves olvasóban felmerülhet a kérdés: Honnan ezek a becenevek? Egy több mint tíz  évvel ezelőtti nyáron születtek meg. Akkoriban gyakran játszottak az erdőben. Egyik család sem volt hajlandó wifit beszerelni, mondván: Minek az, menjen ki a gyerek azt játsszon a barátaival az erdőben. Igaz, hogy tele van medvecsapdával az egész, de legalább van egy kis izgalom, nem?

A gyerekek pedig játszottak, mindig ugyan azt. A játékban egy királyi udvarban éltek mind, Keijiro-n már akkor kiütközött, hogy mindene a parancsolgatás. Ezért már az óvodában rajta ragadt a Jégkirály elnevezés. Értelemszerűen itt is ő vállalkozott királynak. Éjhozó neve is ragadványnév volt, a haja miatt ragadt rajta, illetve később már borúlátó személyisége miatt. A várban az ő szerepe volt az éjszaka elhozása. Az ő kitalált királyságukban ugyanis, csak akkor lett este, ha ők úgy akarták. Kioharu, más néven Madár, pedig mindig bogarakat és magokat gyűjtött. Érdekelte minden növény, rovar és pókszabású. A várukban ő volt a gyógyfüves és az orvos is egy személyben. Rukia alias Nefelejcs pedig mindig mindent elfelejtett. Állandóan utána kiabáltak, hogy ne felejtsd el ezt, ne felejtsd el azt! Végére általában azt sem tudta, hogy mit akart eredetileg. Azonban ha bizalomról, vagy segítségről volt szó azonnal kapcsolt. Így lett ő a tanácsadó a várban. A nyár végére annyira megszokták a neveket, hogy alapvetően így hívták egymást. Nem egyszer fordult elő, hogy ilyesmit mondtak a szüleiknek: Tudod ma Éjhozóval, és Madárral, elbújtunk a király elől, mert dühös volt a cserepek miatt. A szülőknek egy ideig nem esett le, hogy egymásról beszélnek, nem holmi képzeletbeli barátokról.

Szóval innen eredeztethetők a becenevek, amiken egymást hívták. Ha valaki vette a bátorságot és kinyitotta az ajtót, akkor egy rakás bolonddal találta volna szemben magát akik furcsa neveken hívják egymást, és mesterkélt modorral, szinte gunyorosan beszélgetnek, egy kitudja milyen ország gazdasági jövőjéről.

Lucynak pár órával később jutott eszébe, hogy pizsamát, nem igazán adtak a vendégeknek. Mikor benyitott, már mind elaludtak, nem is akárhogy. Egymás hegyén hátán, egy ágyban.  A lány mosolyogva húzta rájuk az ajtót, miután letette a pizsamákat a szabad ágyak egyikére.

Ennyi lettem volna. Ha tetszett írj dobj meg kritikával és csillaggal. (Kritika akkor is jöhet ha szerinted nem jó, szeretek tanulni!) 

Csók: Sophie