Az ünnepség még tartott egy ideig aztán Péter elküldött mindenkit takarodóra. Wendy már a faházában volt egy ideje, de arra gondolt, ha még több percig kell rá várnia, nem érdekli és lefekszik. Végül is holnap is meg tudják beszélni. Csak akkor lehet, hogy már nem lesz nagy jelentősége és valószínűleg már nem azt fogja mondani, amit eredetileg akart. Már a párnáknak dőlve olvasott, amit már rég nem tett mikor hallotta, hogy mászik fel a létrán. Amikor felért és látta a lányt az ágyban tettetett fájdalommal megjegyezte, hogy annyit sem ért már neki, hogy megvárja. Wendy megforgatta a szemeit és az ágy melletti kis asztalra helyezte a könyvet majd felállt. Péter mindentudóan elvigyorodott.
- Szóval... a lányoké az elsőbbség! – mondta pimasz hangon
Wendy hihetetlenül felnevetett majd megrázta a fejét. Megkérdezte mire volt jó azt mondani a gyerekeknek. Péter felnevetett miközben egyértelműen azt mondta, hogy „Miért, nem ezt csináltuk régebben?". Wendy meglepődött. Nem tudta mire vélni ezt a megjegyzést. Tényleg érthetetlen. Megint. Péter elmosolyodott. Kis madara semmit sem változott. Naiv, mint mindig. Közeledni kezdett hozzá amitől ő hátrált. De megállt mikor hirtelen megragadta az arcát. Egy kis döbbent sóhaj szaladt ki a száján. Nagyon nem szereti, amikor ezt csinálja. Közelségétől mindig elgyengül. Ezért szereti, ha van közöttük pár méter. Ilyenkor mindig manipulálja azzal az angyali arcával, ami mögött egy démon lakozik. Hüvelykujjával simogatta az arcát, amiben újra megtalálható a jóindulatosság és a rosszindulatosság. A lány nyelt egyet.
- Wendy, az én naiv kis Madaram! – mondta halkan
Ezután abbahagyta arca simogatását és a derekánál fogva magához húzta. Wendy elpirultan nézett fel a fiúra, aki pimaszul mosolygott le rá. Aztán a következő pillanatban már kint voltak a szabadban. Péter ezután azt mondta, hogy hunyja le a szemét, de a lány ezt megkérdőjelezte. A fiú mondta neki, hogy el szeretné vinni valahova. Az aranyszőke hajú lány lehunyta a szemét és kellemetlenül elhúzta a száját. Nem csodálkozna, ha most jönne el az a pillanat, amikor meg fog szabadulni tőle. Pán a háta mögé ment majd suttogni kezdett a fülében.
- Higgy bennem Wendy!
A hálóruhás lány nagyot sóhajtott majd lassan, kicsit kételkedve bólintott. Péter elvigyorodott majd bal kezével átölelte a hasát, a másikkal pedig felemelte a lány jobb kezét és vezetni kezdte az erdőben. Mivel a lány lehunyva tartotta a szemét és még így is félt egy kicsit annak ellenére, hogy erősen fogta, a szabadon hagyott kezével belekapaszkodott a derekát tartó kezébe. Péter elvigyorodott majd elmondott egy „Jó kislány!" mondatot. Egy kis idő után megálltak majd mondta, hogy most már megfordulhat és kinyithatja a szemét. Wendy lassan és óvatosan nyitotta ki zöld szemeit. Kitágultak a szemei és egy megdöbbent szisszenés jött ki a szájából. Meg nem tudta mondani mikor is volt itt utoljára. Évekkel ezelőtt. Péter a kedvenc helyére vitte el ahol csodálatosan lehetett látni Sohaország égboltját. A felhőket, ahogy mozognak. A Hold is csodálatosan ragyogott. Talán jobban mint eddig. Tett előre pár lépést és mosolyogva kémlelte. Közben a háta mögött, Péter mindentudóan rámosolygott. Pár pillanat múlva Wendy megszólalt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
