A gyengeséget nem ismerő Pán Péter beteg

4. rész

A csók nem tartott sokáig, de Wendy-nek olyan volt mintha ezer évig tartott volna. Kiélvezte a csókot mivel lehet, hogy ezután már nem lesz rá több lehetősége. Mikor elengedte megsimogatta az arcát. Péter lassan kinyitotta mohazöld szemeit. Azonnal felült az ágyban és a borogatás az ölében landolt. A lány döbbenten nézett rá.

- Hogy vagy? Jobban vagy? – kérdezte mosolyogva

- Igen, sokkal jobban vagyok. – mondta miközben arrébb dobta öléből a kendőket

Kiugrott az ágyból amitől Wendy egy nagyot nézett, és mikor elhaladt a tükör előtt vette észre, hogy mellkasa szabadon van. A lány óvatosan odament hozzá. A fiú kacér vigyorral a lány felé fordult, aki idegesen a földet kémlelte. Megfogta az állát majd felemelte. Wendy erősen elpirult. Mikor beteg volt nem volt ideje, hogy figyelje, mert el volt foglalva azzal, hogy meggyógyítsa. Nem mintha figyelni akarta volna. Persze ezt maga se hitte el. Ki ne nézne egy ilyen jól épített testet. Hegek is voltak hasán, de még ez is jól állt neki. Próbálta kerülni tekintetét, de mindig visszatért szemeire. Péter gonoszan elmosolyogta magát.

- Mond csak, tetszett a kilátás?

Wendy nem tudta elhinni. Az előbb még ott feküdt élet és halál között most pedig újra elkezdi ezt a pimasz beszédjét. Nem válaszolt a kérdésére és ellökte magától. Péter vigyorogva megrázta a fejét és rákötötte övét a fűből szőtt ingére. Wendy döbbenten kitárta a kezeit. Komolyan? Semmi? Hogy lehet ilyen hálátlan fiú? Péter ránézett és összeráncolta a szemöldökét. Nevetve megkérdezte, hogy mi az. Wendy morogva mondott egy semmit majd elfutott a faházból. Lemászott a létrán és befutott a dzsungelbe. Péter nevetve megrázta a fejét és befejezte az utolsó simításokat ruhája bekötésével. Pár perc múlva már ő is kint volt a faházból ahol Felix vigyorogva várta. Wendy-től kapott egy elég goromba és gúnyos választ, ami az volt, hogy „A barátod újra a régi, lehet örülni!". Ez a hangnem nem mindennapi Wendy Darling-tól. Odament és megkérdezte, hogy mi a frász esett belé.

- Míg én a fiúkkal törődtem, ő vigyázott rád.

- Igen valami rémlik. – mondta kellemetlenül

Elsüllyedt szégyenében, ahogy visszagondol mi is történt vele pár napig. Nem is tudja, hogy fordulhatott elő már megint pont vele. Dühös és bosszús. Az idősebb fiú mindent elmondott neki a fiúkkal kapcsolatban is. Azt természetesen nem mondta el nekik, hogy beteg volt, de azt igen, hogy Wendy-vel van.

- Nem tudtam volna mást mondani. Nem hitték volna el, hogy nincs veled.

- Jó.

- Akarod, hogy utánamenjünk?

Péter a dzsungel irányába nézett aztán megrázta a fejét és mondta, hogy nem. Wendy addig futott ameddig lábai már nem bírták az ütemet. Arcáról folytak a könnycseppek. Végül egy fa tövébe roskadt le. Hogy lehetett ilyen hálátlan vele? Bár, mit is várhatna egy ilyen fiútól. Önző, gonosz és kegyetlen. Nem is érti, hogyan szerethet még egy ilyen embert. Ennyi idő után se tudott kiábrándulni belőle. Annyi, de annyi gonosz tette miatt sem. Megölt egy egész családot. Ráadásul őt el sem engedte. Bár nem mintha lett volna kihez persze. Azon is töprengett, hogy vajon miért nem szabadult meg még tőle. Már nincs semmi szüksége rá. Mérgesen fújtatott egyet, de könnyei még mindig folytak.

- Hagynom kellett volna meghalni! Mennyi mindent tettem érte! Most másodszor mentettem meg a mihaszna kis életét és semmi! Hát Pán Péter menj a csudába, te hálátlan fiú! – törtek ki belőle az érzelmek