Amióta itt van a szigeten és annak már volt pár száz éve, ilyen még, nem fordult vele elő. Egyik napról a másikra elkezdett köhögni és tüsszögni. Először egyáltalán nem törődött vele, de amikor már egyre gyakrabban fordult elő, kezdte nagyon idegesíteni. Az orra is folyni kezdett, amit mindig visszaszívott. Nincs az az Isten, ami rávenné arra, hogy elefánt hangot adjon, ki ezzel röhejjé tenné magát. Elsüllyedne szégyenében.
Felix is megemlítette, de csak hidegen odavetette, hogy ne foglalkozzon vele. Majd elmúlik. De a sebhelyes fiú látta rajta, hogy nincs valami rendben barátjával. Pán még így is erős volt, de szemei fáradtságot tükröztek és orra el volt dugulva. Gondolta, kellene egy kis segítség neki. Amit persze Péter soha nem fogad el, így máshogy hozta fel a témát. Így finoman mondta neki mi lenne ha Wendy, kijönne végre a ketrecből és mesélne a fiúknak. Péter rávigyorgott a barátjára, hogy jó ötlet. A fiúknak kijárt már egy kis mesélgetés. Elment a ketrecbe zárt lányhoz, aki mellkashoz húzott lábakkal ült, amit átkarolt. Ugrott egyet, amikor megérezte a ketrec mozgását. Enyhe sikoly szaladt ki a száján, amikor durván érkezett a földre. A ketrec ajtaja kinyílt és egy remegő kezet látott felé nyúlni.
- Gyere!
Wendy némán megfogta a kezét és segítségével kimászott a ketrecből. Kíváncsian nézett fogva tartója szemébe, amit most egészen másnak látott. Nem csillogott úgy, mint ezelőtt. Nem volt ott az a rosszindulatú csillogás. Mintha fáradtságot látott volna bennünk. Pedig Péter mindig friss és aktív volt.
- Szerencsés napod van, Madár!
Útközben elmondta neki, hogy ezentúl minden éjjel történetet mesélhet a fiúknak. Wendy nem tudta ezt mire vélni. Talán még ott van benne az a fiú, akit megkedvelt sok évvel ezelőtt. De a fiú hangja is furcsa volt a számára. Mielőtt még a táborba érkeztek volna megfogta a karját, hogy visszatartsa. Pán felhúzott szemöldökkel, kíváncsian visszanézett rá.
- Péter, jól vagy? – kérdezte bizonytalanul
Enyhe aggodalmat is ki lehetett venni édes hangjából. Pán Péter felnevetett majd teljesen a lány felé fordult.
- Wendy-madár, tökéletesen jól vagyok! Nem értem miért kérded! – mondta, de legbelül tagadta
- Csak azért mert olyan furcsán viselkedsz, nem teszik ez nekem! – rázta meg a fejét
Péter vigyorogva közelebb lépett a lányhoz és felemelte az állát. Wendy diszkréten nyelt egyet.
- Oh Wendy! Nem is tudod, mennyit jelent számomra az aggodalmad! Mindig is tudtam, hogy még mindig szeretsz! – mondta játékos vigyorral
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A szőke hajú lány zavartan félrenézett. Igen, száz év elteltével se változtak iránta az érzései a számtalan gonosztette ellenére. Nem tudott mit mondani erre. Péter ezt azonnal igennek vette. Egy kacér mosoly lett az arcán. Végig simította az arcát ezzel jelezve, hogy jó válasz. Wendy lehunyta a szemét. Ebben a mozdulatában benne volt mind a lágyság, de egyben a durvaság is.
Mikor visszaértek a táborba, megköszörülte a torkát és elkiáltotta magát, de a végére berekedt. A lány épp rákérdezett volna, hogy minden rendben van e, de közbeszólt, hogy kezdheti a mesemondást. Az ördög három aranyhajszálát mesélte el nekik lágy mosollyal. A fiúk boldogok voltak, hogy újra hallgatni tudták meséjét. Már több éjszaka ez ment. Elmesélte nekik a Békakirályfit, Piroska és a farkas és még több mást. Miközben mesélt, Pétert is figyelte. Felix is megosztotta vele aggodalmát. Pán, a történet után felállt és elkezdett játszani a fuvoláján. Wendy elmosolyodott. Bár nem hallotta, de szerette ezt a látványt. Nem kellett sok, míg köhögésbe fulladt a játszás. Kezét szája elé rakta és gyors léptekkel elindult a dzsungelbe. Wendy azonnal felpattant és utána sietett.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
