Reggel arra ébredtem, hogy már az ágy szélén fekszem, majdnem leesve arról, ám amikor beljebb akartam menni, valami meggátolt ebben. Lassan megfordultam, de koránkelésem okát nem találtam, viszont az a valami továbbra is egyre jobban közeledett felém, mintha csak az lenne az életcélja, hogy letúrjon.
Mikor már egy kicsit éberebb lettem, akkor vettem észre, hogy de bizony: itt van. Csak a takaró alatt.
Óvatosan emeltem fel az anyagot, majd megláttam Woozit, ahogy dideregve, minél jobban próbál összekuporodni, miközben mindkét kezével húzza közelebb magához pólómat, fejét még inkább mellkasomhoz nyomva. Olyan volt mint egy bújos kiscica.
Ügyelve arra, nehogy felkeltsem, feltápászkodtam melőle és erősen bebugyoláltam az összes plédbe, amit a szobában találtam. Még mielőtt kiléptem volna a helyiségből, az ajtóból visszanéztem a szuszogó, kócos hajú Törpére.
Komótosan battyogtam le a konyhába, hogy keressek magamnak valami ennivalót, de szerencsére Jeonghan és Seungcheol éppen készítettek valamit maguknak, így jobbnak találtam azt, ha szépen megkérem őket, hogy ne csak kettejükre gonoldjanak.
- Sziasztok!- ugrottam fel a pultra vidáman, mire az eddig nagyon koncentráló Jeonghan összerezzenve ejtette ki kezéből a kést. S. Coups gyorsan felkapta a földre esett tárgyat és felrakta a pultra, majd Jeonghan karján végigsimítva próbálta meg a még mindig riadt tagot nyugtatni.
- Szia!- nézett rám pár másodperc múlva a leaderünk, Jeonghan pedig mosolyogva intett felém egyet, ezek után folytatta a főzést. Kiskutya szemekkel figyeltem mindkettejük összes mozdulatát, hátha észre veszik, hogy nem véletlen vagyok itt és szerencsémre nem kellett sokat várakoznom, hogy egyikőjüknek leessen a dolog.
- Reggelit csinálunk...-kezdett bele Seungcheol hyung.- Kérsz te is?- kérdezték egyszerre.
- Ha nem baj.- vigyorogtam rájuk, majd miután megköszöntem nekik, elhagytam a helyiséget.
A csapat jó része a nappaliban helyet foglaló kanapén és foteleken ült, miközben egy filmet nézve fogyasztották el ételüket. Egy 'jó reggel'-t kíséretében én is elhelyezkedtem az egyik ülőalkalmatosságon. Unottan meredtem a képernyőre, mivel későbbi érkezésem miatt semmit sem értettem az ott történtekből, így nagyon megörültem amikor két hyungom megjelent három teli tányérral a kezében és mielőtt leültek a kezembe nyomták az egyiket.
- Köszönöm!- mondtam el nekik újból, de egyből el is hallgattam, mert kilenc hang egyszerre kezdett el csittegni.
Lassan eszegetni kezdtem, miközben próbáltam felvenni a filmben lévő események fonalát, de bármiféle erőfeszítésem ellenére sem sikerült ennek teljesítése.
Körülbelül húsz perc elteltével apró lépteket hallottam meg a hátam mögül, ezért hátrafordulva boldogan vettem tudomásul, ahogy Woozi szemét dörzsölgetve dünnyögött valami köszönéshez hasonlót. Közelebb érve társaságunkhoz tanácstalanul nézett körbe, ülőhelyet keresve magának. Figyeltem még egy kis ideig, ahogy álmosan nézte a TV-t a kanapé mellett ácsorogva, majd ezt megelégelve, csuklójánál fogva odahúztam magamhoz. Értetlenül nézett le rám, mire én az ölembe rántottam, egyik kezemmel derekát átkarolva.
- Szívesen!- suttogtam fülébe államat a vállán megtámasztva.
Álmosan pislogva hajolt oda az arcomhoz, már bőrömön éreztem minden egyes lélegzetvételét, majd nagyon halkan beszélni kezdett.
- Ez a minimum, azok után, hogy az éjszaka majdnem megfagytam miattad. Ráadásul szó sem volt arról, hogy ott is alszol, csak hogy ott szenvedsz. Elloptad a takarómat!- tette keresztbe kezeit durcásan.
- Sajnálom!- vontam még közelebb magamhoz, majd arcát megpuszilva nyakába fúrtam fejemet.
Jól esett az, hogy ilyen közel volt hozzám és úgy ölelgethettem, mint egy plüss macit. Egy kicsit zavartnak tűnt a számomra, egyfolytában mocorgott, de úgy, hogy nagyon ügyelt arra, nehogy a feje és a háta hozzámérjen. Mintha nem akarta volna, hogy már egy centi se legyen közöttünk. Végül feladva eddigi próbálkozásait, fáradtan döntötte hátra a fejét mellkasomra.
Miután úgy tűnt kényelmesen elhelyezkedett, visszavettem a kezembe a nem rég lerakott tányért. Az ölemben ülő combjára tettem, majd villámra felszúrva egy adagot ismét enni kezdtem. Azt a rövid utat, amit az étel megtett a tányértól a számig, Woozi nagy szemekkel kísérte végig, majd amikor észrevette, hogy neki abból már nem jut, csalódottan fordult ismét előre.
Sokat gondolkodtam rajta, osztozzam-e vele, mert végülis ő sem akarta igazából megosztani velem az ágyát, hát akkor én miért adnék neki a reggelimből. De végül arra jutottam megkínálom, hátha legközelebb is aludhatok vele. A tegnapi este után legszívesebben mindig vele hajtanám álomra fejem, mert egy furcsa, ámbár mégis nagyon kellemes érzés fogott el, amikor mellette kelhettem fel. De az a baj, hogy neki ez nem tetszett... Mindegy, egy próbát megér. Ha nem is engedi meg legközelebb, legalább lehet megbocsájt nekem azért, hogy valószínűleg megfázott az éjszaka folyamán miattam.
- Kérsz?- motyogtam az ételt turkálva, mire bólintott egyet.
Kis falatokat téve a villámra kezdtem el etetni őt, majd egyszercsak azt vettük észre, hogy már semmi nem maradt. Woozi miután a tányért az asztalra helyezte, lábait felhúzva, oldalasan ült vissza ölembe, fejét viszont megint csak mellkasomra hajtotta, onnan figyelte a tévét.
A film vége felé pillantott fel rám, fülét még jobban a felsőtestemre tapasztva, mire én csak kérdőn néztem rá.
- Hallom a szívverésed...- mosolyodott el halványan.- Ez felettébb jó hír.- nevetett fel pimaszul, mire csak szemforgatva megráztam a fejem.
- Na ez jó volt!- pattant fel hirtelen Mingyu, majd el is hagyta a helyiséget.
- Igen, szerintem is.- értett egyet Dokyeom.- Bár valamikor valami más jobban lekötött, mint a film.- vigyorgott.
- Mi?- kérdezte Joshua.
- Hát nem látjátok, milyen cukik!- mutogatott felénk.- Egész végig úgy ültek, ráadásul Hoshi meg is etette Woozi babát.- sipítozott és csapkodott kezeivel, mint egy őrült, mire én csak elpirultan hajtottam le fejemet, Woozi viszont haragosan talpra állt.
- Nem vagyok baba!- sziszegte, majd ott hagyott engem és a még mindig rajtunk fangörcsölő DK-t.
