Én:
Átmehetek?
Woozi:
Felőlem
Az üzenetét megpillantva, azonnal minden ezelőtt végzett tevékenységemet félbehagytam és mint az őrült kezdtem el rohanni az ajtó irányába. Ott hagytam a vacsorámat, a kedvenc sorozatom évadzáró részét, azt az üdítőt, amit nagyon szeretek, de mindig elfelejtem a nevét... Minden fontos dolgot.
Mikor kiléptem szobámból, észrevettem, hogy Vernon és Seungkwan éppen akkor sétálnak ki Woozitól. Egész nap nem mertem bemenni hozzá, mert azt mondta, hogy ne zavarjuk, erre ketten is voltak nála? Oké, ez azért egy kicsit szíven ütött. Jó, mondjuk az is lehet, hogy csak én veszem munka terén ennyire komolyan őt és amúgy nyugodtan meglátogathattam volna a nap folyamán. Mindegy is, inkább örülnöm kéne, hogy most viszont valószínűleg csak én leszek vele.
Vigyorogva odacsoszogtam ajtaja elé és háromszor jó erősen rávágtam, hogy biztosan meghallja, majd fülemet a falapra tapasztva vártam válaszát.
- Gyere!- mondta normál hangerőn. Jól tettem, hogy hallgatóztam, különben egy mukkot sem hallottam volna.
A helyiségbe belépve, megpillantottam, ahogyan íróasztalánál görnyedve firkálgat egy lapra, ami mellett pedig bekapcsolt laptopja pihent.
- Szia!- huppantam bele a másik gurulósszékébe, amit múltkori itt létemnél hivatalosan kineveztem a saját ülőhelyemnek.- Mit csinálsz?- gurultam oda hozzá, majd fejemet az asztalra téve figyeltem őt.
- Dalt írok.- felelte továbbra is pacákat rajzolva.- Kéred az egyik kakaót?- biccentet két teli bögre felé. Válasz helyett inkább csak karommal próbáltam elérni az asztal túl oldalán lévő tárgyat, de akárhogy próbálkoztam, még ujjamhegyével sem sikerült megérintenem azt. Woozi egy apró mosollyal figyelte ahogyan szenvedek, majd miután megunta szerencsétlenkedésemet, körülbelül 2 centivel közelebb tolta hozzám, így nehezen, de sikerült magamhoz vennem az italt.
- Köszönöm!- kortyoltam bele, miközben az előtte lévő papírt nézegettem és próbáltam megfejteni, hogy a különböző alakú formákból milyen stílusú és milyen nyelvű dal fog megszületni.- Vannak már kész soraid és a folytatáson gondolkozol vagy még nincs semmi?- döntöttem oldalra a fejem kérdőn.
- Egy átlagos szám dalszövegének a felét tenné ki az, amit eddig írtam.- pillantott rám, majd magához vette a másik bögrét és kavargatni kezdte a benne lévő folyadékot.
- Megnézhetem azt, ami eddig kész van?- piszkáltam ujjaimmal a lapokat, mire Woozi nemlegesen rázva a fejét arrébb húzta jegyzeteit.- Miért?- bigyesztettem le alsó ajkamat.
- Mert még nem az igazi. Bőven van rajta javítani való.- rendezgette a lapokat, majd félretéve őket a gépét kezdte figyelni, miközben beleivott kakaójába, ami miatt kapott egy nagyon aranyos tejszínhab bajuszt.
- És a folytatásban segíthetek?- kérdeztem, mialatt hüvelykujjammal letöröltem szájáról az édességet. Kezemet még mindig arcán tartottam és a számítógép által megvilágított szempárt fürkésztem, mikor elpirulva rám nézett. Zavartan kaptam vissza karomat, ezt követően szememet lesütve rágcsáltam számat válaszára várva.
- Nem hiszem, hogy tudnál.- szedte össze magát hamar az imént történtek után.
- De megpróbálhatok?- nyúltam ismét az eddig kész részletek irányába.
- Nem.- válaszolta idegesen, mire inkább abbahagytam a kísérletezést ezzel kapcsolatban.
- Hát jó.- hajtottam vissza fejemet az asztalra szomorúan. Nem értettem miért viselkedik ilyen furcsán, mert eddig is én voltam a dalszövegíró partnere és azt hittem, hogy ez nem változott.
Lecserélt volna? Lehet, hogy sokszor nem voltam túl nagy segítség, de rengetegszer adtam jó ötleteket neki.
De kire cserélt?
Vagy nem is váltott le senkire, egyszerűen mostmár megoldja egyedül? Ha meg tudná csinálni teljesen egyedül, akkor jelenleg nem egy óvodás rajzai díszelegnének vagy 20 összegyűrt papíron.
Megeshet, hogy most szeretne inkább egyedül lenni és gondolkozni.
Bánatosan tápászkodtam fel és indultam el a helyiséghez tartozó kijárathoz, mikor kisujjamat egy apró kéz szorította meg. Hátra fordulva láttam, ahogy felnézve rám halványan elmosolyodik.
- Sajnálom, nem úgy értettem. Kérlek, maradj még!- kémlelt óriási kiskutya szemekkel, amiknek nem lehet nemet mondani.
Lassan visszaültem pontosan ugyanolyan pozícióba, ahogyan nemrég is el voltam helyezkedve.
- Semmi baj.- derültem fel egy szempillantás alatt, miután tudatosult bennem a tény, hogy igenis szüksége van rám.
Woozi is ráfektette buksiját a falapra, majd birizgálni kezdte hajamat.
- Majd neked mutatom meg először, ha kész lesz, jó?- simogatta tincseimet, én pedig válaszként fülig érő szájjal bólogattam.
Pár percig tartott még ez az idill asztalon pihenés, majd visszatért dolgához.
Ezek után még egy ideig figyelemmel követtem, ahogyan újabb alakzatokat vet papírra vagy ahogyan valamit ügyköd laptopján. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már kezdtem elálmosodni, viszont nem akartam egyedül hagyni őt, így hát kíváncsian vártam továbbra is azt a pillanatot, amikor diadalittasan kijelenti, hogy befejezte és megmutatja nekem is, mit alkotott. Vártam, de ez a momentum nem következett be.
Kitartóan dolgozott tovább és mostmár egyre többször tűnt úgy, hogy belelendült munkájába, ám ezeknek a felettéb produktív szakaszoknak nem volt hosszú az időtartama. Általában azzal lett végük, hogy ellenőrizte életben vagyok-e még. Jó, igazából nem tudom, miért pillantott annyiszor rám, de szinte biztos vagyok benne, hogy csak megnézte, hogy bealudtam-e már.
Egyik ilyen alkalomkor viszont nem csak szemügyre vette állapotomat.
- Miért nem mész aludni?- kérdezte kedvesen.
- Meg akarom várni, hogy befejezd. Elvégre én vagyok a dalszövegíró társad.- ásítottam el a végét, így csak reméltem, hogy értette, amit mondtam.
- Az se biztos, hogy ma sikerül a végére érnem.- nevetett fel halkan.
- Nem baj. Itt akarok lenni addig, ameddig csinálod.- feleltem ellentmondást nem tűrve.
- Te tudod.- tette fel a kezeit védekezően.- De akkor legalább az ágyon kínlódj tovább.
Igazat adva neki lépkedtem komótosan ágyához, majd elterültem rajta. Onnan is még egy darabig lestem mozdulatait, de nem sokkal később akaratom ellenére is elnyomott az álom.
