Someone | ✓

14. rész

- A cikket azonnal le kell szedni! Egyáltalán hogy kerülhetett ki ilyen szenny? Mi képzelsz Hellbrook? Hogy mi ez, valami pletykalap? - ordibált az igazgatóhelyettes asszony, azonban Emmet csak megrázta a fejét, és szikrákat szórt a szeme.

- Sajnálom, a cikk fent marad, hiszen az oldal lényege, hogy értesítsen a legújabb információkról! - üvöltötte vissza, mire Adam-mel összenéztünk, és egyszerre rökönyödtünk meg.

- Igen, mondjuk hogy mindenki tudja, hogy ki nyerte meg a történelem versenyt, vagy a franc tudja mit! Tudod Emmet, rohadtul nem kéne turkálnod a magán életünkben, főleg nem cikkezni róla, amikor nem értesz semmit, és fogalmad sincs, hogy mi miért történik - a hangom nem volt dühös, csak fenyegető. Nem ordibáltam, ami talán még ijesztőbb.

- Miért? Tessék Halsey, mond meg mi történt, és átírom a cikket - Emmet pontosan tudta, hogy ezzel még több feszültséget generálhat, főleg hogy a teremben Adam és Luke is jelen van.

Luke-ra pillantottam, majd Adam-re, és akkor döntést hoztam.

- Nem vagyok hajlandó lealacsonyodni a szintedre Emmet. Nem fogok mondani neked semmit, sem most, sem máskor. Találd ki magadnak, hogy mi történt, sőt már meg is tetted. Ebben az iskolában úgyis csak terjednek a pletykák, és érdekes, hogy mindig mindenki jobban tud mindent még annál is, akivel megtörténtek a dolgok - a mondandóm végén felkaptam a táskám, és távoztam az igazgatóhelyettesiből. Tompán még hallottam, ahogy ezután megindult a veszekedés, de én semmivel sem foglalkozva lesiettem a lépcsőn, és az aulába érve elbújtam az egyik eldugottabb folyosóra, és felültem az ablakpárkányra, majd sírva fakadtam. A fenébe! Mégsem vagyok olyan erős, mint amilyennek állandóan tűntem. Csak tudnám honnan szedtem ilyenkor a bátorságom.

A csengő akadozva szólalt meg felettem, a folyosót diákok öntötték el, de én szerencsére mindenki elől takarva voltam. A kezemben az energiaitallal, pörgettem az Instagram-ot, de még ott is a Luke-kal közös képeink tömkelegét láttam, különböző nagyszerű kommentárokkal. Kikapcsoltam a telefonom, és sóhajtva neki támasztottam a fejem a falnak.

- Hé - hallottam egy hangot, majd éreztem hogy valaki letelepedett mellém. Alig egy másodperccel később már meg is csapott a kellemes, ismerős és fűszeres illata, és kinyitottam a könnyes szemeimet - Azt hitted, hogy nem tudom hol fogsz bujkálni? Már elég jól ismerlek.

- Figyelj, a cikk Luke-ról és rólam... - de a szavamba vágott.

- Figyelj, ne is mondj semmit. Luke már mindent tisztázott.

- Mégis... mit mondott neked?

- Hogy az anyukáddal közös dalodat hallgattad, amikor egyszer csak kiborultál, és elkezdtél zokogni. Ő meg csak ott volt, és segített mint egy támogató barát.

- Hát...igen - nem, határozottan nem! Nem anyukám miatt sírtam, hanem miattad. Luke hazudott neked, a legrégibb, és legjobb barátjának, csak azért hogy mentse a seggem - Vagyis, Adam figyelj... - már éppen színt akartam vallani, amikor egy élénk hang belevágott a mondandómba.

- Hé, Bowman! Mit művelsz az ablakban? Bámulod a madarakat? - dugta be a fejét egy idegesítő csapattársa, és amikor megpillantott engem, elkerekedrtt a szeme - Megzavartam valamit?

- Lelépnél? - a hangom elég vékony, már azt hittem meg sem hallotta, mikor bólintott, és eltűnt.

- Három perc múlva az egész iskola azon fog csámcsogni, hogy megint együtt láttak minket, és ezek minimum fele, állítani fogja, hogy még csókolóztunk is. Na én megyek. Azzal meg csak óvatosan - mutatott az energiaitalomra, ami jelenleg is életben tartott, majd ő is eltűnt.

Az óráimra fittyet hányva egész nap a sarokban gubbasztottam, és élveztem a láthatatlanságot. A szünetek és órák csak úgy teltek, és semmi izgalmas nem történt, egészen addig, míg egy smároló szerelmes páros ki nem szemeltr a kis zugomat, aztán amikor szinte rám zuhantak, végre észrevették magukat. Még mielőtt elkezdtrk volna össze-vissza habogni, én inkább angolosan - ha már az vagyok - távoztam, közben előszedtem a kabátzsebemből a cigis dobozomat, és mélyeket lélegezve, füstölögve indultam meg hazafelé.

Idő közben eleredt a hó, én pedig továbbra is határtalan szomorúsággal figyeltem a pelyheket, a bakancsommal rugdostsm a havat, a sapkám pedig tele lett apró fehér hókristályokkal.