Farkasokhoz Száműzve

22.fejezet

Mallory

Jackson egy különálló házba vezetett minket, ahol az éjszakát tölthettük. Mikor Kessyék megtudták, hogy mi is maradunk, ők maguk ajánlották fel, hogy akkor maradjunk egy házban mind a négyen.
A ház, mint kiderült két szobás és így Milannal mi az egyikbe cuccoltunk, Kessyék pedig a másikba kerültek. Gyanítottam, hogy Kessy maradásának sokkal több köze volt Jacksonhoz, mint hozzánk, és így, hogy már tudtam kettejükről egyre több apró érintést és szemkontaktust vettem észre köztük.
-Minden megvan? - kérdezte Jackson az ajtófélfának dőlve, míg alig néhány centire tőle a falnak dőlve Kessy állt. A lány válla hozzáért Jacksonéhoz.
-Igen, minden. - nézett körbe Milan a szobában és úgy ahogy volt, ruhástúl ráugrott az ágyra.
-Köszönjük! - mosolyogtam Jacksonra és a tekintetem akaratlanul is Kessyre siklott.
Eszembejutott a rajongás, amivel Drew nézett rá. Lehet, hogy teljesen beleszeretett a lányba és most már biztos, hogy ez nem viszonzott.
Ráadásul pont Jacksonnal, aki a barátja évek óta. Rossz érzésem volt ezzel a helyzettel kapcsolatban. Megígértem nekik, hogy megtartom a titkukat és nem terveztem ezt az ígéretemet megszegni. Mégis a tudat, hogy a bátyámnak kell hazudnom rossz érzéssel töltött el.
-Jó éjszakát nektek! - biccentett Jackson és kihátrált a szobából. Kessy követte a tekintetével, aztán ismét felénk fordult.
-Ideje aludnunk nekünk is. - mosolyodott el. - Holnap találkozunk! - intett búcsuzóul.
-Szia. - erőltettem mosolyt az arcomra.
Amint a testvérek is kiléptek a szobából, kettesben maradtunk Milannal és engem megrohantak a kételyek. Jól teszem, hogy hallgatok Jackson és Kessy kapcsolatáról? Nem árulom el ezzel Drewt?
Kezdtem úgy érezni, hogy bárhogy döntök, a helyzetből én jövök ki rosszul.
Egy óvatos érintést éreztem meg a derekamon, mire automatikusan lehunytam a szememet.
Milan gyengéden végigsimított a hátamon. Ujjai a gerincem mentén haladtak és végül a nyakamnál álltak meg. Magabiztosan kezdte masszírozni a nyakszirtemet, aztán szépen lassan áttért a vállamra és a nyakamon a keze helyét a szája vette át, apró puszikkal hintve be a bőrömet.
Nagyjából fél percre volt szüksége, hogy minden aggodalmat és stresszt kiűzzön belőlem. Amikor a feszültség csökkent a vállamban, Milan gyengéden maga felé fordított. Kezei visszatértek a derekamra és lágy puszit nyomott az orromra.
Elmosolyodtam.
El sem tudtam hinni, hogy Milan éveken át szó szerint ott volt az orrom előtt és én mégsem figyeltem rá fel. Átkoztam a sorsot, hogy vérfarkasfalka, telihold és vadászok kellettek ahhoz, hogy észrevegyem őt.
Mégis mindent újra végigcsinálnék az átváltozásom napjától kezdve, ha őt megismerhetem.
Öntudatlanul mozdultam és lassan vegigsimítottam a karjain. Az egyik kezem megállt a vállánál, míg a másik továbbsiklott a nyakára, ujjaimmal a hajába túrtam.
Milan mosolya szélesebb lett és tekintete az arcomat vizslatta.
-Mikor aludtad ki magadat utoljára? - kérdezte végigsimítva hüvelykujjával a szemem alatti területet. Nem volt szükségem tükörre, hogy tudjam, sötét karikákat lát ott.
-Nem tudom. - motyogtam bután.
Nem tudtam levenni a tekintetemet az arcáról. Elvarázsolt a szeme, a mosolya és az alig észrevehető aggodalom, ami ráncot gyűrt a szemei közé a homlokán.
Milan bólintott válaszul és egy pillanattal később a világ megborult velem, ahogy a karjaiba kapott.
Akaratlanul is felsikkantottam meglepetésemben és amikor Milan az ágyhoz lépett, már tudtam, mire készül.
Lefektetett és egy pislogásnyi idő alatt lehúzta rólam a cipőmet és a nadrágomat, aztán betakart és puszit nyomott a homlokomra.
-Aludj! - suttogta halkan.
-Miért érzem azt, hogy újra öt éves lettem? - kérdeztem a takaró alól félig motyogva.
Milan elmosolyodott, aztán levetkőzött és bebújt mellém.
Erős karjaival ismét átölelt és a mellkasához húzott.
Csend telepedett közénk. Milan lélegzete a hajamat simogatta, az ujjaim alatt pedig a mellkasa ugyanerre az ütemre emelkedett és süllyedt.
-Milan. - szólaltam meg óvatosan és feljebb emeltem a fejemet, hogy láthassam az arcát.
-Tudod, hogy kell aludni? - kérdezte motyogva. Kétségem sem volt afelől, hogy már nagyon fáradt. Azonnal megbántam, hogy megszólítottam, de ha már megzavartam, legalább legyen oka is.
-Te mikor kezdtél először érdeklődni irántam?
Nem tudtam, honnan jött ez a kérdés. Annyi minden miatt aggódtam jelen pillanatban, de Milan érzései nem tartoztak ide.
Lassan kinyitotta a szemét és egyenesen rámnézett.
-Ez hogy jutott most eszedbe? - kérdezte fáradt hangon.
-Csak válaszolj, kérlek! - mosolyogtam rá bizonytalanul.
-Inkább aludjunk, jó? - hunyta le újra a szemét és közelebb vackolta magát hozzám. Karjai szorosabban fontak körül és az arca már szinte egy vonalban volt az enyémmel.
-Komolyan kérdeztem. Mikor történt? Teliholdkor? Vagy amikor találkoztunk a vadászokkal? Vagy a falkával? Esetleg már akkor amikor rájöttél, én is farkas vagyok? - kérdezgettem tovább.
Magam sem tudom miért érdekelt ennyire a válasz. Végülis nem nagyon számított, mégis tudni akartam.
Milan ismét kinyitotta a szemét és legnagyobb meglepetésemre a szemében bizonytalanságot láttam.
Megrázta a fejét.
-Egyik sem. - suttogta. A lélegzete az arcomat érte.
Összevontam a szemöldökömet és kíváncsian vártam, hogy folytassa. Percek teltek el és én kezdtem azt hinni, hogy nem fogja elárulni, amikor végre megszólalt.
-Emlékszel, amikor először jártam nálatok és Drewval a szobájában videójátékoztunk? Te pedig beviharzottál, nem foglalkoztál velem, csak egyenesen Drewhoz mentél és egy lavornyi szennyes ruhát borítottál rá.
Az arcára gyengéd kifejezés ült, ahogy visszaemlékezett a pillanatra.
-Úgy kiabáltál vele, mintha legalábbis a macskádat nyírta volna ki. - mesélte mosolyogva. - Öt perc alatt vitatkozni kezdtetek és Drew teljesen kikelt magából, ahogy te is. Ő a legjobb barátom évek óta, de akkor és ott egyedül rád tudtam figyelni. És azóta is csak te jársz a fejemben. - fejezte be még mindig mosolyogva. A pislogásai kezdtek elnyúlni. Egyre nehezebben nyitotta ki a szemeit újra, én viszont egy pillanat alatt lettem teljesen éber.
-Milan... - szólaltam meg óvatosan.
Tőle már csak egy motyogásra tellett válaszul.
-Akkor találkoztunk először. - suttogtam inkább magamnak, mint neki.
Ő már álomba merült mellettem, karjaival még mindig engem ölelve.