Farkasokhoz Száműzve

Prológus

Egyesek úgy tartják, hogy minden gyerek életében nagy jelentőséggel bír egy apa, függetlenül attól, hogy a gyermek fiú vagy lány. Kicsiként egy apa testesíti meg számukra a hőst. Azt az embert, aki semmitől nem fél, aki bármikor és bármiben segít, de le is szid, ha valamit rosszul csináltál. Valaki, akire felnézhetnek és akit tisztelhetnek.
Az én életemből ez hiányzott. A nevem Mallory Stanton. Az apám csupán ennyit hagyott rám. Egy vezetéknevet. Soha nem volt egy állandó férfi az életemben, akit apának nevezhettem volna. Az anyukám mellett maximum fél évig húzták a pasik, mióta apa elhagyta őt, három éves koromban. Mindenki úgy látja, hogy anya üldözte őt el a különböző hóbortjaival, de ő szereti inkább úgy mesélni, hogy apa a pultos lánnyal lépett le, mert nagy volt rajta a nyomás a születésem után.
Szóval az esetek nagy részében anyával ketten éltünk egy kis lakásban és csupán néha csatlakozott hozzánk egy férfi, rövid időre. De egyiküknek sem volt gyermeke. Anya nem szerette a kötelezettségeket, ezért olyan férfiakat keresett, akik nem hordták magukkal a múltuk egy darabját. Hamar megtanultam, hogy ne kötődjek túlzottan anyám palijaihoz, ezért nem ért nagy csalódás, amikor kihajította őket vagy éppen fordítva. Anya soha nem vette túl komolyan a kapcsolatokat. Egyszer sem merült fel a leánykérés, a közös gyermekvállalás vagy az összeköltözés. Éppen ezért lepődtem meg annyira, amikor anya kijelentette, hogy eladta a lakásunkat és hogy Carlos, akinek csupán a nevét tudtam, a házába fogadott minket. Ezért hát összepakoltunk és alig egy hónap alatt kiköltöztünk a házból, majd a régi és rozoga Hondánkkal nekivágtunk az országútnak, hogy egy olyan férfinél éljünk, aki maximum néhány hónap múlva úgyis szakít anyámmal és mehetünk vissza, hogy aztán albérletben töltsünk pár hetet. Izgalmasnak ígérkezett a program.
Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor anya lefékezett egy nagy és modern, fehér ház előtt, majd megnyomott egy gombot a távirányítón és a kapu magától kinyílt.
- Ebből egy szoba az övé, ugye? - kérdeztem leesett állal.
Anya nevetve megrázta a fejét.
Csak a felső szint? - suttogtam félve, mire mosolyogva egy olyan pillantást küldött felém, amit képtelenség lett volna félreértelmezni. - Csak az alsó szint? - próbálkoztam tovább.
Az egész telek Carlosé és a fiáé. - vigyorgott rám anya fogkrém reklámba illő mosollyal.
A kocsi lassan begördült az udvarra és a nyitott garázs felé indult el.
-Van egy fia? Erről én eddig miért nem tudtam? - kerekedett ki a szemem és számonkérően anya felé fordultam.
-Hiszen mondtam neked, Mal. Vagy nem? - gondolkodott el és a jobb hüvelykujját a szájához emelte. - Nos akkor most mondom. - zárta le ennyivel. - Andrew kedves és mindössze egy év különbség van köztetek.
Csúcs. Nem elég az ultragazdag mostohaapa, még kapok mellé egy bátyot is a nyakamba.
Anyu leparkolta az autót a garázsban egy nagyon menő és nagyon új vörös BMW mellé. Kiszálltam a kocsiból és anya nyomában egy bőrönddel és egy kézi táskával indultam el a ház bejáratához. Carlos és Andrew már ott álltak. A férfi egyenesen sugárzott. Anyám elé sietett és egy hosszú csók után átvette tőle a bőröndöt. A fiú valóban nem sokkal lehetett idősebb nálam. Szőkésbarna, rövid haja és barna szeme volt. Korához képest szélesebb vállak, amiket az apjától örökölt. Kedvesen bemutatkoztak, aztán beinvitáltak a házba. Amint szóba került a ház elrendezése, engem csupán egy dolog érdekelt, a szobám és amint megtudtam, hogy hol van, kezemben a táskákkal elindultam az emeletre.
Andrew követett. Leginkább egy pincsire emlékeztetett, de egyetlen rossz szót sem szóltam rá, amikor átvette a bőröndömet. A lépcső tetején aztán egy tölgyfa ajtó felé intett.
-Az a te szobád.
-Kösz. - erőltettem mosolyt az arcomra aztán visszavettem a bőröndömet és egyből benyitottam a szobába.
-Hé! - szólt utánam. - Ha van kedved, később gyere át hozzám. A szomszéd szoba az enyém. - intett a fejével az említett helység felé.
-Minek? - mordultam rá nem túl kedvesen.
-Hát...hogy megismerjük egymást. Mostantól testvérek leszünk. - vigyorgott rám, amitől gombóc nőtt a torkomban. Túl naiv.
-Ne éld bele magadat! Ez csupán átmeneti. - jelentettem ki és mielőtt felfogta volna a szavaimat, bevágtam az ajtót magam mögött.
Ez nagyjából két éve történt. Akkor én 14 éves voltam, Drew pedig 15. És most már tudom, hogy nem jól tettem, hogy ellöktem magamtól. Attól a naptól kezdve rideg volt velem és kicsit sem barátságos. Eleinte nem zavart, mert azt mondogattam magamnak, hogy bármi is történik, egy, esetleg két hónap után ebből már semmi nem marad, és én bármennyire is hittem benne, hogy ez csupán átmeneti, nem állandó, egy év után már kénytelen voltam beismerni, hogy ezt bizony anyám nagyon komolyan gondolja.
Az iskolában sem találtam a helyemet, mivel normális esetben, ha lehetett, inkább nem szólaltam meg és így egyetlen barátra sem tettem szert. Egy teljes év eltelt úgy, hogy senki nem szólt kedvesen hozzám az osztályból és a folyosón is Drew úgy ment el mellettem, mintha nem is egy házban laknánk. De persze ez az én hibám.
Kilencedikben aztán, mikor rájöttem, hogy még egy ideig itt leszek, megpróbáltam beilleszkedni, beszélgetni, de az egész osztály idegen volt számomra. Aztán amikor egy pénteki napon a sutyorgásokból megtudtam, hogy bulit szerveznek az erdőben, egyértelmű lett számomra, hogy elmegyek. Otthon vacsora után egyből felvonultam a szobámba és lekapcsoltam a villanyt. Kilenc körül anyáék is elmentek aludni és akkor gyorsan átöltöztem egy kék ruhába és egy bőrdzsekit vettem magamra, majd hangtalanul indultam el lefelé a lépcsőn. Amint kiértem a házból, futni kezdtem és őszinte szabadságot éreztem, amikor biztossá vált, hogy nem buktam le anyáék előtt. A szívem ezerrel vert az adrenalin pedig átjárta a testemet, nagyobb adag energiával töltve fel.
A fények és a dübörgő zene segítségével könnyedén megtaláltam a bulit, de amikor kiléptem a tisztásra, a fénybe, néhány falevéllel a hajamban, enyhén zihálva, minden szem rám szegeződött. Próbáltam elvegyülni, de a tömeg mindig szétvált előttem. A sáros cipőmet látva néhány lány felnevetett és halkan sugdolózni kezdtek, mire akaratlanul is kisebbre húztam össze magamat. Végül pedig nem bírtam tovább a fürkésző tekinteteket és visszamenekültem az erdőbe. Addig sétáltam, amíg elég messzire nem kerültem a zenétől és nem törődve a világos színű ruhámmal, egy fa tövébe telepedtem.
Hosszú percekig ültem ott, nem tudom pontosan, hogy meddig, de végül egy hangra lettem figyelmes. Azt hittem, hogy néhány részeg bulizó döntött úgy, hogy a zenétől arrébb vonulva esnek egymásnak, ezért felkeltem és inkább elindultam vissza, a ház felé. De a hang követett. Levél zörgés és halk, morgás szerű hang. Megfordultam, hogy megnézzem, ki jön utánam, de az erdő üres volt. Csak a szél mozgatta a faágakat.
Összehúztam magamon a kabátomat és gyorsítva a lépteimen folytattam az utamat hazafelé.
A hang követett és gyorsult. A vállam felett hátranéztem és hiába nem láttam ott semmit, a fantázia ilyenkor bármit képes a sötétben elképzelni. A pulzusom megugrott és rohanni kezdtem, hogy minél előbb kijussak az erdőből. Zihálva lélegeztem és már nem éreztem azt a szabadságot, amit korábban futás közben. Most már csak azért szurkoltam, hogy minél előbb hazaérjek és elfelejthessem ezt az éjszakát.
Hirtelen valami nagy erővel nekem jött, mire repültem néhány métert és a földre vágódtam. Azonnal fájdalom hasított a testembe és azt sem tudtam volna megmondani, hogy képes leszek e megmozdulni.
Amikor felemeltem a fejemet, egyenesen egy ragyogó, vörös szempárba néztem. Nem kellett sok idő, hogy a szemem hozzászokjon a sötétséghez és felismerjem a fölém tornyosuló hatalmas, szürke farkast. A lélegzetemen elakadt valahol félútón a tüdőm és a szám közt.
A farkas vicsorogva bámult rám, a szájából morgás tört elő. Még így, négy lábon állva is majdnem két fejjel magasabb volt nálam.
A morgás abbamaradt és vártam, hogy visszahúzódik, magamra hagy ott az erdőben, de ő közelebb lépett és olyan gyorsan mozdult, hogy csak egy elmosódott foltot láttam, majd a fájdalmát éreztem az oldalamnál és utaná felszívódott.
Felsikoltottam és az oldalamhoz kaptam a kezemet. Azonnal meleg, ragacsos folyadék ömlött az ujjaimra. A ruhám bal oldalán egy lyuk tátongott és körülötte az anyagon egyre csak terjedt a vörös folt. A bőröm szétroncsolódott az oldalamon. Kissé feljebb húztam a szoknyám alját és az anyagot a sebre szorítva felkászálódtam a porból, majd sántikálva elindultam a házunk felé. A ruhám vékony anyaga nem sokat ért. Pillanatok alatt átázott és a seb még jobban fájt ott, ahol az anyag hozzáért, de valamivel tompítanom kellett a vérzést és ennél jobb ötletem jelenleg nem volt.
Nagy megkönnyebbülés volt, mikor elértem a megvilágított utcát. Már majdnem a házunknál voltam, amikor a látásom kezdett elhomályosodni és a fájdalom szépen lassan növekedett, ájulással fenyegetve. Amikor a házhoz értem, felmásztam a kerítésre, de a másik oldalon lejutni már nem tudtam. A lábaim elgyengültek és a fűbe zuhantam, egyenesen a sebemre. Az erőmből csak egy halk sikolyra futotta.
A szemem könnyel telt meg és csak nagyon nehezen tudtam ismét lábraállni. Mire elértem a szobámat, már semmi nem tartott meg. Egyenesen az ágyba zuhantam és a fájdalom azonnal maga alá nyomott.

Másnap délben ébredtem fel és először arra sem emlékeztem, hogy milyen nap van, csak a ragacsos, megszáradt vért és a fémes ízt éreztem. Felültem és értetlenül fordultam körbe. A lepedőn több volt a vörös, mint a fehér rész és ugyanez a ruhámról is elmondható volt. Az egész bal oldalam ragadt a vértől, de fájdalmat nem éreztem. Hirtelen felrémlettek előttem a tegnap este történtek és a kezem az oldalamra vándorolt, ahol a csunya seb helyett sima bőrt érintettem. Nem volt időm kideríteni, hogy mi történt, mert a konyhából felszűrődő nevetés egy pillanat alatt emlékeztetett a helyzetemre és azonnal felugrottam az ágyból és ledobtam magamról a ruhát, majd egy bő pólóba bújtam. Lehúztam az ágyneműt és belecsavartam a ruhát, majd az egészet egy batyuként fogva kiléptem a folyosóra. Abban a pillanatban a fürdőszoba ajtaja is kinyílt és Drew lépett ki rajta, egy szál alsógatyában és állig érő, kócos, szőke hajjal.
-Fúj! - húzta el a száját és végigmérte az ágyneműmet. - Undorító ez a havi női dolog!
Szemforgatva félrelöktem őt az útból és beléptem a fürdőbe, majd bezártam magam mögött az ajtót. Hiába próbáltam volna kimosni a vért belőle, ekkora mennyiségben és száradtan teljes csőd lett volna, ezért az ablakhoz sétáltam és azt kinyitva, egyenesen kihajítottam rajta. Szerencsére pont ez alatt az ablak alatt van a szemetes konténerünk, ezért nem kellett lemennem és válaszolni anyám kérdéseire, aki valószínűleg a huzatom láttán el akart volna vinni orvoshoz. Természetesen orvosra szorultam, mert az nem normális, hogy csupán 12 óra alatt begyógyul egy ekkora és ilyen súlyos seb, de semmiképpen sem nőgyógyászhoz kellene ezzel elmenni.
Végül megúsztam a kérdezősködést és mivel Drew azt hitte, hogy havi dolog volt, kerülte a témát, nemhogy még fel is hozza.
Azt hittem, hogy ezzel teljesen vége és letudhatom az egészet egy vállrándítással, de a dolgok még aznap délután durvára fordultak...