Old Lies

A kezdet vége 2.rész

Mikor beléptem a nappaliba elált a lélegzetem.William.William ott ült a kanapén a szüleimmel.Csak pislogtam mint hal a szatyorban.Nemtudom mennyi idő telt,de amint észbe kaptam már rohantam Will-hez.Mit sem törödve a külvilaggal és a bajaimmal rávetettem magam a bátyámra,olyan szorosan öleltem hogy apa hanjára lettem figyelmes amint óvvaint hogy vigyázzak Will sérüléseire.S akkor eszembe jutott.William még mindig sérült.

-Jaj istenem,bocsánat.-mondtam elhúzódva

-Semmi baj,már nem fáj.-mondta mosolyogva.

-Hogy hogy itthon vagy? Aztmondták még legalább két hét.

-Nos.Jófiu voltam.mondta nevetve.

-Mint mindig.-válaszoltam kisebb szarkazmussal.

-Szépen gyógyultam és az én felelősségemre hazaengedtek.Persze minden nap kell menjek kötözésre,de azért mégis másabb itthon veletek.

-Annyira örülök neked.-mondtam és újra megöleltem.

-Hiányoztál nagyon.mondta

-De csöpögős lettél bátyus.

-Ez az érzékeny oldalam.-mondta kacsintva.

-Szivem ,hol van Tom?-kérdezte anya

Úr isten.Tom.

-Öhh..hát otthol gondolom..miért?

Furán néztek rám ,előszőr nem értettem aztán tudatosult bennem hogy általában Tom délután beszokott jönni hozzánk.

-Minden rendben?-kérdezte apa

-Hát..attól függ milyen szempontból vesszük a dolgokat.-mondtam a kezemet babrálva

-Miféle szempontok?Lemaradtam valamiről.-kérdezte Will

-Ezzel nemvagy egyedül William,Vanessa?-kérdezte anya.

-Szakitottunk.-mondtam bátran 

Mindenki lemeredt.Csak néztek mintha most láttak volna előszőr.Anya arca átment olyan lágy anyás védős arcba,apa ráncolta a szemöldökét ,William pedig értetlenül nézett de megmernék esküdni hogy láttam a megkönnyebbülést a szemében.

-Nessa..kezdte anya.

-Semmi baj.Jól vagyok.Megbeszéltük.Tényleg.

-Olyan nincs hogy jólvagy egy szakitás után szivem.mondta anya.

-Anyu,tényleg .Másfél hónapja jártunk.Még nemvolt szerelem.

-Persze hogy nem kincsem,de akkor is.

-Barátok maradtunk,mint régen.-mondtam és kihúztam magam.

-Mi vezetett idáig?Olyan jól megvoltatok.Ennek semmi előjele nem volt.--mondta apa

-Túl sok volt a titok köztünk.-mondtam

-Kicsim..mi mondtuk hogyha bízol benne...

-Nem.Nem arról van szó hogy nem bíztam benne.Bíztam.Az éltemet is rábíztam volna.De ezzel a titokkal még énis barátkozom.NEmtudtam elmondani.Sajnálom.

-Hé,ne kérj tőlünk bocsánatot.A mi életünk miatt mentetek szét.Mi sajnáljuk édesem.mondta apa.

-Túlélem,nyugi.Holnaputan szallagavató és letáncoljuk a csillagokat is.A nyáron pedig elfelejtem őt .S suliban minden olyan lesz mint előtte.

-Rendben kincsem.Éhes vagy?-kérdezte apa

-Nagyon.-mondtam és már követtem is apát a konyhába .

Mikor odaértünk mielőtt belépett volna pult mögé magához ölelt.

-Tudom hogy fáj.Nem kell takard,mindenki átesik ezen.Igy erősödsz és tanulsz.De tudd bármikor bármi is lesz hozzánk mindig hazajöhetsz .Mi mindig szeretni fogunk Nes.

-Köszönöm.-mondtam a elcsukló hangon.

Apa elengedett és én pedig felültem a székre és figyeltem ahogy kaját csinál.Közbe azon gondolkodtam hogy mi vár rám ebben a romlott gonosz világban .Hányan fognak még elhagyni a titkaim és a családom árnyéka miatt? Ki kéne lépjek ebből az árnyékból? El kéne induljak? Ha igen,hová?