Jineális életem

5.

Másnap reggel csak azért sikerült időben felkelnem, mert bekapcsolva maradt az ébresztőm. De amúgy simán tovább aludtam volna, mert hajnali egyig fent voltam, több okból is.

1.: Jimin és a barátnője. Ez a pont nyilván nem szorul magyarázatra.
2.: Partvis. Az az átkozott dög ugyanis éjjel tizenegykor kikéretőzött az udvarra. Ez még nem is volt baj, mert még a nappaliban tévéztem. De negyed tizenkettőkor már igencsak az ágyamban próbáltam, hangsúlyozom próbáltam az igazak álmát aludni, amikor az ablakom alól meghallottam Partvis nyávogását. Felkeltem, hogy kinyissam az ablakot és beengedjem, de ez a hülye macska pont akkor próbált meg beugrani az ablakon, mikor még nyitottam kifele. Így hát pont sikeresen fejbe csaptam a macskám az ablakkal. Lélekszakadva rohantam ki hozzá, hogy megnézzem nem esett-e baja, de ez a...ez az állat, csak fújt rám és meg is karmolt. És én még törődtem vele.
Bevittem magammal a szobámba, de folyton az ajtó előtt téblábolt. Ki kellett engednem. Mondtam, "akkor menjél és a rohadt életbe már". Tudom, tudom, a mondatnak nem sok értelme volt, de könyörgöm, éjfél múlt!

És végül...
3.: Jimin alvajár. Ez egészen eddig az éjszakáig nem zavart, de Partvis miatt elfelejtettem bezárni az ajtómat. Ezért Jimin, fél egykor halálos nyugalommal sétált be a szobámba. Egy darabig az ágyamban ülve figyeltem érdeklődve, ahogyan megáll a sarokban és elkezd turkálni az alsógatyás fiókomban, majd az egyikkel a fején távozik, de hamar meguntam és inkább lefeküdtem, mert azért már mégis.

Így hát, öt órányi alvásnak nem nevezhető forgolódás után, úgy néztem ki, mint a mosott kaki.
Leültem reggelizni, de igazából csak ültem ott és bámultam magam elé. Aztán észbe kellett kapjak, hogyha egy kis pénzt szándékozok keresni ma, ami ugye nem ártana, akkor oda is kéne érnem időben. Egyébként Jimin konyhaasztalon hagyott kis post-it-je is ezt nyomatékosított közölni.
Fél hétre készen is álltam az indulásra, a szomszédokat is ügyesen elkerültem, de a busz úgy gondolta, hogy nem hajlandó velem együttműködni. Hét percet késett. Hat óra negyvenkilenc perckor ért oda és teljesen tömve volt. Egy vén mamika fel akart szállni előttem, de gondoltam, ezt már azért csak nem hagyom! Annyira siettem, hogy azz hiszem, kicsit meg is löktem, de nem érdekelt, mert így legalább csak negyedórás késéssel fogok megérkezni. Yupi!

Csakhogy a nap még rosszabbul kezdődjön, a busz dugóba került és mire a megfelelő megállóba érkeztünk, már hét óra huszonnyolc perc volt. Úgy rohantam, mint egy eszelős, és mikor megérkeztem, egy igazán meglepett Jiminnel találtam szembe magam a kirakatüvegen keresztül. Integettem neki, miközben próbáltam elviselhetőbbé varázsolni a csapzott fürtjeimet. De kiderült, hogy nem pont a kirakat, hanem maga előtt az ajtó előtt álltam és igazgattam a hajamat, amit persze Jimin kinyitott, hogy beengedjen, így jól fejbe is csapott. 

-Aúú! - tapogattam a homlokom.

-Jaj, hyung, jól vagy? Sajnálom! - fürkészett Jimin, de láttam rajta, hogy képtelen elfojtani a mosolygást. 

-Persze, nevess ki nyugodtan! Nekem már úgyis mindegy - fintorogtam.

-Ugyan már! Ne kapd fel a vizet egy ilyen apróságon. Inkább gyere be és ismerkedj meg a többiekkel - invitált be Jimin a kávézó ajtaján.

Szerettem ezt a helyet, hangulatos volt és mindig nyugodt, ahhoz képest, hogy elég sokan megfordultak itt nap mint nap. A lehúzott redőnyök miatt folyamatos félhomály uralkodott odabent, ami még meghittebbé és kellemesebbé varázsolta a helyet. De most....Mintha nem ugyanaz lett volna. Mindenfelé sminkesek szaladgáltak és egy csomó kamera volt felállítva a legkülönbözőbb helyeken, a háttérben emberek álldogáltak szövegkönyvvel a kezükben. Hirtelen elfogott a lámpaláz, ahogy belenéztem a kamerák lencséjébe és a pirosan villogó fénybe, ami azt jelentette, "forog".