I kissed a girl

9 | Emily

„A félelem konvex tér – nincs hová elbújni”

----------

Ｖ Ｉ Ｃ Ｔ Ｏ Ｒ Ｉ Ａ   Ｓ Ｍ Ｉ Ｔ Ｈ

----------

Vasárnap reggel Blair haza ment, de egész nap beszéltünk Messengeren.

Most hétfő reggel van. Éppen a suliba tartok, és nagyon várom már hogy láthassam.
   Vasárnap egyébként sikerült beszereznem egy szivárvány alakú kitűzőt a táskámra.

×××

Blair nem jött ma suliba, amiről tájékoztatott egy SMS-ben.

Az igazgató az irodalom óra közepén egy új diákkal a jobbján, érkezett be a terembe.
-Sziasztok gyerekek, újabb egy fővel bővül az osztályotok! Legyetek vele kedvesek, és ne tegyétek tönkre az első pár napját... Se a többit! Sziasztok!

  A lány nyilván velünk egy idős, vékony, hosszú világos barna haja van, és barna szemei.

Lehet hogy össze barátkozok vele, de Lilivel is beszélnem kéne.

Elgondolkodtam, és az osztály nagyjából kiszorított a közösségből. De nem nagyon érdekel.

×××

Szünetben oda mentem Lilihez.
-Sziaa.
-Sziaa Vicc. - ölelt meg.
-Huu mi újság veled?
-Semmi, de szomorú vagyok hogy Blair miatt elhanyagolsz. - mondta szomorkásan.
-Bocsi, figyelek jobban. Ne haragudj.
-Jó nem haragszom.

×××

A nap folyamán oda mentem még az új lányhoz is.
-Szia Victoria vagyok! - rohantam le(?)
-Szia -huh de halkan beszél, biztos nagyon felénk- Emily Andrew.
Nagyon aranyos lány biztos jól ki fogunk jönni,bár látszik rajta hogy nem nagyon szeret/vagy akar barátkozni .

×××

Emilyvel együtt mentünk haza, mivel (mint kiderült) egy utcába lakik velem.
   Valamiért egy folytába hátra nézett a táskámra, és valamin nagyon gondolkozott. Látszott hogy valamit akar mondani.
-Mit szeretnél mondani?
Ezen a kérdésen nagyon meglepődött.
-Ohh ennyire látszik? - nevetett fel kínosan.
-Na mondd csak. - mondtam kíváncsian.
-Hát csak láttam a kitűződet, és nem tudom megbízhatok e benned már annyira hogy erről beszéljek... Hisz még alig egy napja jöttem ide. - mosolygott.
-Mondd nyugodtan, megbízható vagyok.
-Hát huh hogy is kezdjem... Nem ülünk le valahol?
-Dee.
Nemsokára találtunk egy padot majd elkezdett mesélni.
-Fiúnak születtem, de mindig lánynak éreztem magamat. Jobban vonzottak a lányos ruhák, és játékok, meg a sminkek...
  Itt kicsi szünetet tartott, mert nagyon gyorsan mondta, bizonyára alig maradt levegője.
-És ezt 13 éves koromban elmondtam anyáéknak, és jól fogadták, azt mondták hogy a gyerekük vagyok és feltétel nélkül szeretnek. Aztán elmentünk egy pszichológushoz, aki megállapította hogy -itt kis idéző jeleket mutatott a levegőben- rossz testbe születtem. Azt mondta hogy létezik olyan átalakító műtét amivel átoperáltathatom magam, de ez csak 15 évesen jött el, mert addig injekciókat kaptam, és női hormonokat.
  Aztán elkellett utaznunk Kanadába mert ott volt egy orvos aki eltudta intézni a műtétem.
A műtét előtt mikor már az orvosi ágyban ültem, anyáék megkérdezték hogy hogy érzem magam és én csak annyit mondtam hogy „Anya.. Olyan érzés mintha tiszta lappal kezdhetnék.. Ugyanaz az ember maradok, de mégis más leszek.. És jobban fogom magam érezni, és ez megnyugtat”, anya elsírta magát és azt mondta hogy nagyon büszke rám.
És most itt vagyok.
-Olyan erős vagy. És olyan hihetetlen. Mikor megláttalak azt hittem hogy... Tudod lánynak születtél.
-Olyan fura ez az egész. Megkérhetlek rá hogy ne mondd el senkinek?
-Persze de.. Csak akkor ha barátok leszünk! - nevettem.
-Persze. - nevetett ő is.

Elmeséltem neki hogy Blair a barátnőm és nagyon szeretjük egymást, aztán megismertük egymást jobban Emilyvel, és olyan volt mintha már ezer éve ismerném.

Így kezdődött el egy szét szakíthatatlan kapocs kettőnk között.