KILLER KILLER

- nyolcadik -

... lekapcsolódtak a lámpák.

Mégsem ez volt a legnagyobb baj. Hanem az, hogy sötétben Yoongi fülét valami különös, vonszoláshoz hasonlító hang, amely olyan borzalmas emléket ébresztett fel benne, melyet szíve szerint legszívesebben örökre törölne a memóriájából.

Itt van.

A fiú gyomra bukfenceket vetett, miközben próbált valami jó búvóhelyet keresni. Egy ideig csak tehetetlenül kapkodta a szemeit a szobában, ám amikor a tekintete újból az ágyra siklott, azonnal bebújt alá. Legalábbis próbált. A hely szűk volt, ő mégis eszeveszetten küzdött, hogy beférjen és elrejtse az egész testét a gyilkos árgus szemei elől.

Akkor vette észre, hogy elejtette a kulcstartót.

A fityegő tőle pár karnyújtásnyira feküdt a földön, ám Yoongi hiába nyújtózkodott, nem érte el a kis hangjegyet.

Egykét próbálkozás után feladta és visszahúzta a kezét, ugyanis a szűnni nem akaró vonszolás egyre csak hangosabb és hangosabb lett. Monoton. Mintha soha nem akarna vége lenni. Yoongi homlokáról akkorra már patakokban folyt a víz az idegességtől, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy letörölje. Igyekezett a lehető legkevesebbet mozogni, nehogy bármi neszt is hallasson és lebuktassa magát.

A hang váratlanul azonban recsegni kezdett.

És... akadozni? Nem, az nem lehet. Yoongi azt hitte, hogy csak a képzelete akarja átverni, hogy felfedje a hollétét, de nem így volt. A vonszolás akkor már nem is tűnt valódinak.

Inkább számítógépesnek.

Yoongi kapálózva kiverekedte magát az ágy alól, majd azonnal kutatni kezdett a szobában a hang forrása után. Viszont hiába rántotta ki az összes polcot a szekrényből, hiába dobott ki mindent az éjjeliszekrényből, nem talált semmit. Mégsem hagyta nyugodni a gondolat, hogy valaki épp kegyetlen játékot űzött vele. Vajon mindvégig csak egy előre felvett, mesterségesen generált zajt hallottak? 

A fiú lihegve ült le magát a padlóra, csutakos fejét az ágy oldalának döntve, miután mindent felborogatott és szétdobált. Nem talált semmit. Hiába gondolkodott lehetséges rejtekhelyeken, hiszen bárhol lehetett, hatalmas volt ez a kórház és... várjunk csak. Csak nem?

Yoongi halk szuszogás kíséretében, négykézláb mászott el a kulcstartóig, amely ugyanott hevert a padlón, ahol hagyta. Összeszűkült szemekkel vette fel az apró tárgyat, vizsgálódva forgatva az ujjai között, amikor észrevette, hogy a hangjegy tetején van egy gomb. Eddig ez hogy nem tűnt fel neki?

A fiú remegő ujjakkal fordította a hangjegyet az oldalára. Most hogy így nézte, furcsának találta, amiért a kulcstartó a szokottnál sokkal vastagabb volt. Egy vonal futott végig a közepén, amely arra engedte következtetni, hogy üreges a belseje. Mintha rejtegetett volna valamit magában. Yoongi az alsó ajkát rágcsálva feszítette szét a hangjegy két szimmetrikus oldalát.

A kulcstartóban egy hangrögzítő volt.

A fiú hitetlenkedve ejtette le a tárgyat, melynek hatására a vonszolás azonnal abbamaradt. Ennek hallatán Yoongi döbbenten a hajába vezette a kezeit, miközben lassan az ajtó felé kezdett hátrálni. Az agya nyomban pörögni kezdett, a válaszok után kutatva, de Yoongi már túlságosan becsapottnak érezte magát ahhoz, hogy tisztán tudjon gondolkozni. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy a hangok mind előre elkészített felvételek voltak. De ki tehette? Ki lehetett olyan aljas, hogy így az orruknál fogva vezesse őket? Seokjin nem lehetett, hiszen ő is csak egy ártatlan elszenvedője volt ennek a mocskos csapdának. De Jimin...

Yoongi rettegve rontott ki a szoba ajtaján a Jimin telefonjából áradó fény kíséretében. Még nem akart feltételezésekbe bocsátkozni. Csak azt tudta, hogy meg kell találnia a többieket. Nem akart még több embert elveszíteni. Nem bírta volna ki, ha még egy barátjának meg kellene halnia egy gyilkos kezei által. Négy barátja már így is halott volt.