A Démon menyasszonya ~Befejezett~

1.rész

Még mielőtt neki vágnánk az új sztorimnak pár dolgot tisztázok;

-Igen, ilyes fajta sztorik elég gyakoriak, nem kell elmondanotok.

-Igyekeztem senki könyvéről sem koppintani, ha mégis sikerült volna nagyon sajnálom.😢

-Ennek a történeteknek kicsit Japános beütése lesz ezért aki nem csipázza az ilyeneket ajánlom hogy NE ezt a könyvet olvassa. Inkább etesse meg a kutyát vagy mit tom' én...😅

-Továbbá ajánlom figyelmetekbe a votolást ha tetszene a sztori. Tudjátok az a kis csillag izé ott az alján.

-Nem harapok, (csak néha >:3) ezért bátran kommenteljetek. Minden esetben válaszolok nektek ^^

-Előszőr komolynak indult ez az egész, de ugye hogy nem jött össze? 😅

-És nem mintha önpromóznék, (pff dehogy...) de van ezen kívül egy befejezett könyvem mégpedig az Égi Lángok.

Jó szórakozást!
☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆

Úristen ez most nagyon furcsa hogy most az én történetemről fogok mesélni... Nem hétköznapi sztori, sem valósághű, de az én történetem. De talán kezdeném is az elején....

A nevem Yui. Igen, japán nevem van, mert ott is élünk. Függetlenül attól hogy lassan már 16 éve élek itt, még mindig idegen nekem ez a kultúra és környezet.... heh.... Van három testvérem, egy fiú és két lány. Én mint a legidősebb testvér, gondoskodok róluk mikor anyánk nincs itthon. A szüleink elváltak már 5 éve de úgy igazán már nem is hiányzik az apám. Félreértés ne essék! Szeretem apukámat csak ugye már bele kell törődnöm a helyzetembe.

-Yuiiiiii!- ugrott rám a legidősebb testvérem, Kira.

Kira 13 éves 7-es. Rajta kívűl van egy 12 éves öcsém és egy 5 éves húgom.

-Jó reggelt!-mosolyogtam rá a tűzhely fölött.- Bentót készítek.

Kira szemei felcsillantak a kaja hallatán.

-De ma ne sózd túl! A tegnapi borzalmas volt...- jött oda álmosan az öcsém, Yukiteru.

A hugom mérgesen a fejére csapott amire Yukiteru fájdalmasan a fejéhez kapott.

-Kérj bocsánatot Yui-nee-től!

-Kira... Ezért nem kell még megütnöd Yukiterut....- néztem aggodalmasan a fiúra.

-B-bocsánat Yui....- sütötte le vörös arcát az öcsém.

Legyintettem mosolyogva majd gondosan becsomagolva odaadtam két testvéremnek az ebédjét. Ők betették a táskájukba majd elindultak az iskolájukba. Mivel én már alsó-középbe járok ezért fél órával késöbb indulok el.

Bepakoltam a táskámba az aznapi dolgokat, majd még elvégeztem pár dolgot mielött elindultam volna. Mikor letelt az időm a hátamra csaptam a táskát majd egy 'elmentem' után elindultam én is.

Kint enyhén szeles, tavaszi idő volt, ezért is borított be mindent úgy a cseresznyevirág mint ha egy shoujo mangában lennék. Az utca üres volt, csak pár macska futott át az út túloldalára. A szél hangján kívűl semmit sem lehetett hallani. Csendes volt minden... Túl csendes....

-Na most jön az a rész hogy valami vagy valaki megragadja a vállamat és elrabol.- nevettem fel.

Hirtelen a szél elkezdett olyan erősen fújni hogy a virágszirmok elkezdtek a levegőben táncolni, mint a balerínák. Próbáltam a hajamat visszafésülni a helyére amin annyit szenvedtem és elkezdtem hunyorítani a nappal szemben.

-Eltaláltad, kislány!- markolt bele valaki a vállaimba hirtelen amitől mozdulni sem bírtam a sokktól.

Ijedt tekintettel hátrapillantottam, miközbe elmondtam magamba egy imát. Egy vigyort láttam és két vörös szempárt amihez halványszőke haj társult.

-A-angyal?- nyögtem ki.

Az idegen haját lebegtette a tavaszi fuvallat, de még így is tökéletesen megmaradt a helyén.
-Ennél messzebre nem is tippelhettél volna.

Kicsit feljebb néztem és megpillantottam a fején ékeskedő két szarvát ami erősen megcáfolta elképzelésemet.
-E-e-egy...

-Igen, egy démon vagyok Aranyom!