A Démon menyasszonya ~Befejezett~

39.rész

Némán sétáltam haza, miközben az eseményeket újra és újra levetítettem.

"-Magyarán vagy meghal, vagy meghal..."

Az alsó ajkamat beharaptam, és tanácstalanul elkezdtem gondolkozni. Biztos kell lennie egy megoldásnak! Nem lehet ilyen vége a sztorinknak!

De igenis lehet

Legbelül ezt válaszoltam magamnak. Kicsit olyanok vagyunk mint Rómeó és Júlia. Egy elveszett szerelmespár akik nem lehetnek eggyüt. Csak hogy itt az a "kis" bökkenő hogy az egyikünk démon.

Vajon mit tettünk ki hogy ez történjen?

Tulajdon képpen csak sorolhatnám...

Amikor hazaértem, már a nap is elkezdett lemenni. Gyönyörű volt a napnyugta, csak most nem nekem... Beléptem a már jól ismert ajtón, és lábujjhegyen elindultam a konyha felé.

-Yui-sama! Mit adhatok?- kérdezte hangosan a szakács.

Összrezzentem, majd suttogva mondtam:
-Kérnék egy pohár vizet.

-Egy pohár vizet? Hát elfogsz fogyni ha így folytatod! Olyan vézna feneked lesz mint annó az asszonynak 25.000 éve! De nem kell már aggódni érte! Ma már alig fér be az ajtón!

Kínosan elkezdtem nevetni, majd elvettem az elém tolt vizet és rízs golyót.

Miután elfogyaztottam a vacsorámat, felsiettem a szobánkba. Felkapcsoltam a villanyt, de Reichy nem volt a helyén. Úgy látszik megint dolgozik... Attól félek hogy megint túlhajszolja magát, mint múltkor. Mi lesz ha leesik a székről és beveri a fejét? Vagy megint keveset evett? Esetleg hogy ülve elaludt, és megfázik? Bár az utóbbi lehetetlenség, Április 30-hoz híven..

Miután lepergett elöttem még a meteor becsapódás esélye is, berontottam az ajtaján. Ő értetlenül felnézett a kis lámpája és papírjai mögül, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam.

-Mi a baj?- kérdezte még mindig meglepetten.

Mosolyogva legyintettem, és kicsit beljebb fáradtam. Átnéztem a vállai fölött és kíváncsian megkérdeztem:
-Mit írsz?

-Áh... csak a szokásos munka...- sóhajtott fáradtan.

Ránéztem, és tudtam hogy az ilyen csekély pillanatokat sem akarom hogy kárbavesszenek. Nem akarom látni szenvedni napról napra, estéről estére.

Egy keserű mosollyal az arcát néztem, amire értetlenül ráncolta a szemöldökét. Közelebb hajoltam hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára.

-Ne maradj fent túl sokáig, jó?- kérdeztem az ajtóból még visszanézve.

Elindultam az ágyhoz, és befészkeltem magamat. Őszintén szólva nem vagyok álmos, így nem is tudom hogy miért fekszem le ilyen hamar... Egy ideig forgolódtam, és elkezdtem gondolkodni. Biztos van valami megoldás arra hogy mind ketten boldogok legyünk sokáig. Reichy emberré válása túl önző lenne tőlem, viszont ölnetett kezekkel sem akarom figyelni ahogy szenvedések közepette meghal. Lennie kell egy harmadik útnak... hogy mindkette....

-Álljunk meg egy percre!- pattantam fel az ágyamból.

Csak most ahogy szétnéztem, megláttam hogy Reichy mellettem az igazak álmát aludja, és kint is már korom sötét volt. De erre nincs időm!

Gyorsan belebújtam a pulcsimba, és sietősen felvettem a cipőmet. Majdnem orra estem, úgy rohantam Kuro házához. Az ajtaján dörömböltem, majd egy fél perc után kiváncsorgott a holdas-pizsamás Kuro-san, a szemét dörzsölgetve.

-Yui-chan...?- dörmögte.- Tudod te hogy hány óra....?

-Nem azért jöttem hogy az időt mondogassam! Kuro! Megint kérném a szívességedet!- fogtam meg a kezeit.

Értetlenül nézett vissza rám, és pár perc után már a székén gubbasztottam.

-Szóval...-kezdett bele.- Azt mondod tudod hogy mentsd meg Reichyt?

-Pontosan!

-Oké...- ásított.- De azt nem értem hogy ahhoz én minek kellek?

-Csak egy dolgot tégy meg nekem!-komolyodtam el.

~A few minutes later~

-Pft!!!!!!!- nyelte félre a saját nyálát.- HOGY MIVAN????!

-Jól hallottad.... Vigyél vissza az otthonomba, és töröld ki Reichy emlékeit rólam.- mondtam higgadtan.

-Ne...NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED????

-Igen.

-Yui-chan.... Tudod hogy ez milyen komoly dolog?

-Ha nem tudnám, nem jöttem volna ide hozzád.

-Istenem...- dőlt hátra a székben.- Szerinted Reichy hogy fogadná? Hm?

-Mérges lennd és csalódott...- hajtottam le a fejemet.- De csak most az egyszer hadd legyek ilyen önző vele szemben.

-Egy szenvedő mosoly rosszabb mint egy síró arc. Szokták mondani.- bámult a semmibe Kuro.- Ha te visszamennél, és Reichy elfelejtene. Szerinted melyik arcodat mutatnád?

Mosolyogva és határozottan kijelentettem.
-Amíg meg tudjuk védeni egy szerettünk mosolyát, ez már lényegtelenné válik.

Kuronak fájdalmasan eltorzult az arca és halkan megkérdezte:
-Biztos vagy te ebben?

-Halál biztos.- suttogtam még utoljára.

~♡~

Meeeeeegint késtem, tudom.... 😅 Bocika. 😢 De ne aggódjatok, élek és virulok. :3

XOXO: Tunci123

U.i.: EZ MÉG NEM A VÉGE! TEHÁT LÉGYSZIKE A SZOMORÚ BEFEJEZÉS ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN, LAPOZZ TOVÁBB! 

PUSZI! 😘