Végső sikoly (BEFEJEZETT)

34. rész

Azonban Alex nem volt hajlandó megszólalni.

- Válaszolj, Alex! Milyen érzés tőrt döfni a másikba, ha?! Élvezed? Csak, hogy tudd ahhoz, hogy meghaljak, neked is meg kell, hiszen a prófécia is ezt mondja ki! Egy szerelmes szív, mely megszűnik dobogni!

- Sajnálom Deborah... őszintén. Nem akarlak elveszíteni, így meg foglak védeni.

- Inkább magadat védd....

- Nem érted, igaz? „Egy szerelmes szív, mely megszűnik dobogni, amint a két fél különválik...". Az én szívem sosem volt a tiéd teljes egészében.

És ezzel végleg, teljes hosszában belém döfte azt a bizonyos tőrt, amit természetesen még meg is forgatott a biztonság kedvéért. A mellkasomba heves szúrás nyilalt, de olyan fájdalmas, hogy hirtelen levegőt is alig bírtam kapni. Tényleg megtette. Tényleg legyőzött és már nem tudtam ellene tenni semmit. Térdre rogytam, de Alex egyből utánam kapott, azonban erőm már nem volt ellökni a kezét.

- Győztél, Alexander- néztem fel rá könnytől áztatott szemmel.

- Nem! Nem, nem, nem, Debby nem adhatod fel! A próféciának nem muszáj beteljesednie. Légy erős, amilyen mindig is voltál. Nem ölhetnek meg. Nem akarom.

Keserűen felnevettem.

- Milyen ironikus, nem? Az oroszlán beleszeret a bárányba- idéztem korábbi szavait-, de aztán kiderül, hogy nem más, mint báránybőrbe bújt farkas.

- Debby, Debby nézz rám!- söpörte ki a hajamat az arcomból. – Nem adhatod fel, hallod!

Azonban a hangja egyre jobban távolodott. A testem még jelen volt, de a lelkem már rég messze járt. Eltűnt a kolostorból, el Alex közeléből, el a vadászoktól egy békésebb helyre, ahol a természet elfogad mindannak, ami vagyok. Ott vár rám Nadia és az anyám, akiknek feje felett glória lebeg. Sosem akartam igazán elképzelni a halált. Mindig csak küzdöttem és meneteltem tovább, azonban most elfáradtam. Nincs kedvem küzdeni, se élni olyanok között, akik mindig a véremre szomjaznak majd.

Azonban mielőtt még teljesen elszálltam volna, egy éles nyilalást éreztem a karomban. Felszisszentem mire Alex méginkább próbált csitítani. Nem sokat törődtem vele, mert láttam, hogy egy nyíl áll ki a felkaromból, ami valószínűleg kék verbénával volt átitatva. Láttam, hogy a vadászok egyre közelebb és közelebb érnek hozzánk, így hát erőt vettem magamon és egy hatalmas üvöltéssel kihúztam a nyilat. Feltápászkodtam és Alex-szet arrébb lökve tántorogtam ki az oszlop mögül.

- Ez egy elég csúnya húzás volt- mosolyogtam önelégülten Felixre. Kívülről talán úgy tűnhettem, mint egy eszelős, de belül éreztem az energiát, ami feltölt. Végigfutott az ereimen, egészen az ujjaimig, majd egy hatalmas sikollyal távozott az energia. Olyan erős volt, hogy a vadászokat hátrarepítette, a falakat megrengette.

- Na ki akar játszani?- kérdeztem. Mindenki meglepődött egy pillanatra, de aztán egyszerre indultak meg felém.

Az első két vadász szablyával közelített, de pár pörgéssel kikerültem őket, majd az egyik karját megfogva, beleszúrtam a gyomrába a fegyvert. A másik még próbálkozott miközben hárman csatlakoztak hozzánk. Hirtelen egy ostor csavarodott a lábamra, ami miatt így hasra estem, de nem tétlenkedtem sokáig. Elgurultam a rám szúrni készülő tőrök elől, ami miatt a vadásznak a földben ragadtak az eszközei, bár találékony volt, mert puszta kézzel tört nekem. Először az ostorost intéztem el, de elég nehezen, mivel közben a fegyvertelen vadász nekem-nekem rontott. Elugrottam minden ostorcsapás elől, majd a földbe ragadt tőröket meglátva, felkaptam őket és a fegyvertelen mellkasába szúrtam. Sajnos az egyiktől meg kellett válnom, mivel kicsit kezdett zavarni az az ostor, így egyszerűen a nő nyakába vágtam a kést, aki így térdre esett és elvérzett.