Döntések sorozata (Harry Potter Fanfiction)

Tizedik lépés: Váratlan fordulat

- Mondd csak, minden évben ennyire várják a diákok, hogy új tanárt köszöntsenek?

- Erre, Albus szerintem bővebb választ adhat neked – vont vállat a sötét professzor, mire nagyot sóhajtva dőlt hátra a székben.

Nem akart visszatérni Angliába, de Tom eltűnése után nem sokkal bagoly repült az ablakába egy levéllel a csőrében.

„Kedves Nila!

Tudom, hogy úgy döntöttél, kimaradsz a háborúból; de most nagy szükségem van rád és a tudásodra. Nem tudom tovább távol tartani a minisztérium embereit, hogy betegyék a lábukat Roxfortba. Kérlek, gyere vissza hozzánk és segíts nekünk. Nem kérek mást, csak hogy tanítsd a diákjainkat.

Várom válaszod, kedves gyermekem.

Albus"

Csak ennyi, ő pedig nem tudta, hogy mitévő legyen. Ha Tom ott lett volna, talán másképp dönt, de a férfi eltűnt, és csak űrt hagyott maga után. Nem akart az üres lakásban egyedül maradni, minden a férfira emlékeztette: egy kósza illat, egy kép, egy tárgy. Szörnyűek voltak az éjszakái, alig aludt valamit.

Úgy döntött, hogy jobb lesz, ha legalább ezzel segíti Albust, addig is sikerül távol tartani a minisztérium hiénáit az iskolától.

-----

Másnap reggel bosszúsan sétált végig a folyosón, bakancsos lába lágyan suhant az ódon kastély folyosóin, alig csapott vele zajt. Az első órája az ötödévesekkel lesz, történetesen Mardekár-Griffendél párosításban. Hogy ő hogy utálta ezeket a házakat és a megkülönböztetést, amit képviseltek! Amerikában minden más volt, ott nem osztották külön házakba a tanulókat, egységesen oktattak mindenkit a korának és tudásának megfelelően. Akik ügyesebbek és erősebbek voltak, azok léphettek évfolyamot akár évközben is; akiknek pedig több idő kellett, azokat végig támogatták. Nem volt széthúzás és felesleges rivalizálás.

Ráadásul, hülye aranyvérűekkel kell együtt lennie! Albus ugyan felkészítette, hogy ne vegyen mindent magára és próbálja meg türelemmel kezelni a helyzeteket, de megfordult a fejében, hogy olyan erős átkot bocsát azokra, akik pofátlankodnak, hogy azt nagyon megemlegetik.

Hatalmas dörrenéssel csapódott ki előtte a terem ajtaja, mire minden szem rászegeződött. Látta a riadt és megrökönyödött arcokat, amitől hatalmas mosoly terült el az arcán. Nem volt oda a kölykökért, de ha ez kellett ahhoz, hogy elfelejtse Tomot, ám legyen!

- Na, taknyosok! Az idei évben én vagyok a tanárotok, tehát kezdjük a bemutatkozással, hogy jobban megismerjük egymást. – Pördült meg a katedrán, hogy szemben legyen a diákokkal. Kényelmesen felült az asztalra, s úgy vette a kezébe a megbűvölt pergament, amin az osztály névsora szerepelt. – Mindenki szépen sorban álljon fel, mutatkozzon be, aztán üljön vissza.

- Komolyan maga lesz a tanárunk?! Ez egy vicc! Úgy tűnik, az öreg mugli imádónak teljesen elment az esze! – hallotta meg a gúnyos hangot, amihez tejfölszőke haj és arisztokratikus arc társult. Ha jól látta, akkor mardekáros színekben pompázott a fiatalúr.

- Ha jól sejtem, te Malfoy lehetsz. Már alig vártam, hogy megismerjelek – váltott át negédes hanghordozásra, mire a srác megrökönyödve nézett rá. Nagyon jól tudta, hogy festhet. Fekete bakancsa lazán meg volt kötve, farmernadrágja és fehér pólója eltért a megszokottól, ahogy motoros bőrkabátja is. Tiszafa pálcáját pörgette az ujjai között, miközben a Malfoy örököshöz sétált lassú, megfontolt léptekkel. Minden tétovázás nélkül közel hajolt a sráchoz, hogy az megpróbált hátrább dőlni előle. – Draco, igaz?