Döntések sorozata (Harry Potter Fanfiction)

Tizenkilencedik lépés: Nem várt találkozás

Teltek-múltak a napok és az éjszakák, teljesen összefolytak előtte, alig fogta fel, hogy mi történik körülötte. Úgy érezte, mintha beszippantotta volna valami örvény, ami egyre mélyebbre rántja, és ami később meg fogja ölni. Rossz érzés fogta el, tudta, hogy nem kell sok idő, és valami hatalmas baj fog történni, érezte a lelke mélyén. Éjjelente Nila mellett forgolódott az ágyban, képtelenül arra, hogy lehunyja a szemét. Nem egyszer kényszerült arra, hogy felkeljen és egyedül üldögéljen a nappali kanapéján. Még Nagini és Aries is teljesen nyugodt volt, egyedül ő volt az éjjeli bagoly. Így volt ez az egyik este is, mikor megelégelte a dolgot, és úgy döntött, felkeresi a kastély azon pontját, amit itt töltött diákévei alatt annyira szeretett.

Úgy tudta, most nincs ott senki, elvégre hajnali kettő volt, órát sem tartottak ezen a napon. Felöltözött, majd csendesen elhagyta a lakosztályt és elindult a csillagvizsgáló torony irányába. Több folyosón és átjárón haladt át, amik a régi itt töltött éveire emlékeztették. Néha megállt egy-egy folyosón vagy ablakszakasznál, ahol elmerengett a múltján, ami nem azt rejtette, mint amire számított. Furcsa volt visszagondolni az itteni időre, elvégre ő volt itt, de mégsem, hisz a démoni erő uralta már akkor a testét és a lelkét, nem volt minden tökéletesen tiszta.

Elkerülte a járőröző tanárokat és diákokat, ha hallott hangokat, azonnal eltűnt egy titkos átjáróban. Úgy ismerte a kastély rejtett titkait, mint a saját tenyerét. Annak idején nagyon sok ideje volt arra, hogy felfedezze, és milyen jól tette.

Végül, minden gond nélkül feljutott a csillagvizsgáló toronyba. Ahogy kilépett az éjszakai hűvös levegőre, úgy csapta meg a hideg, haját felborzolta a süvítő szél, de nem zavartatta magát. Becsukta az ajtót maga mögött, a széles párkányhoz sétált, s végül egy ugrással fenn is volt. Lehuppant a hideg kőre, miközben lábait kilógatta a levegőbe. Nem zavarta a magasság, sem az alatta elterülő sötét mélység. Megnyugtatta, ahogy felpillantott a csillagos égre. Tiszta volt, sehol egy felhő, viszont tél lévén metsző hideg volt és itt fenn északon erősen fújt a szél. Azonban őt ez nem zavarta, fázott ugyan, de a kabát eléggé melegítette ahhoz, hogy ne fagyjon meg. Majd később, ha már fázik, talán magára szór egy non-verbális melegítő bűbájt, addig meg nem érdekli az egész.

Elmerült a gondolataiban, amik nem maradtak meg, csak tovaszálltak, akár a süvítő szél és zúgás, ami idefenn megnyugtatta. Nem volt múlt vagy jövő, csak a most volt előtte, az alatta elterülő hatalmas kastély a távolban a Tiltott rengeteggel és tóval, végül a háttérben a hatalmas hegyekkel. Nem is figyelt fel arra, hogy mennyi ideig ült a párkányon, mikor valaki kilépett az erkélyre.

-o-o-o-o-o-

Harry, mióta meglátta Voldemortot a birtokon, nem akarta elhinni, hogy a férfi itt van, a Roxfortban, az otthonában. Gyűlölte a szörnyeteget; azonban ott, a tóparton, képtelen volt elszakadni tőle, figyelte minden mozdulatát, érezte a férfiból kiáramló mérhetetlen haragot és indulatot, amit egyetlen valakire összpontosított. Akkor reggel csak a véletlenen múlt, hogy ott volt a tóparton. Mostanában nagyon rossz alvónak bizonyult, és mivel egyéb dolga nem akadt, ilyenkor mindig felkelt és futott pár kört a birtok körül. Ez mindig lecsendesítette a benne forrongó indulatokat, vagy tehetetlenség érzését. Ezt még annak idején Nila javasolta neki a tanév elején, egyrészt edzésben tartotta, elvégre a kviddics nem volt mindenre képes; másrészt segített megnyugodni, és tiszta lappal indítani a reggelt.

Rengeteg hasznos dolgot tanult a fiatal boszorkánytól, hogyan csillapítsa a benne tomboló haragot, miképp irányítsa megfelelően a mágiáját és erejét, hogy összpontosítson, és a legfontosabb, hogy célokat tűzzön ki maga elé. Ne a múlton rágódjon, hanem a jövőjén. Úgy érezte, Nila megjelenése egy fordulópont volt az életében. A barátai ugyan támogatták, de velük nem tudta megosztani minden kétségét, elvégre még csak gyerekek voltak, hogy lettek volna képesek felfogni a Voldemort alkotta fenyegetést? Másrészt, szüksége volt egy felnőtt támogatására, aki nem csak úgy ugrált Dumbeldore minden szavára, hanem önálló döntéseket hozott. Nem ítélte el, mint Piton; és nem kivételezett vele, mint McGalagony. Egyszerűen csak a fiút látta benne, aki megpróbál helyt állni a világban, amibe belecsöppent.