30.fejezet -END-

2.2K 227 16
                                    

- ITT VAGYUNK! - rohan felém Hoseok a kórház folyosóján keresztül, nem kis hangerővel, amit a hosszú helyiségben tartozkodó nővérek és orvosok nem éppen néznek jó szemmel, majd szinte nekem csapódik oldalról, épphogy nem fellökve engem. Ezekben a percekben is a kórházban vagyunk, ugyanis Jimint a két nappal ezelőtti rosszulléte miatt nem engedték még ki. Persze még aznap felhívtam Hoseokot, aki Taehyungal és Jungkookal az első géppel, ami ide ki hozza őket, utazott is.
- Mi történt pontosan? - kérdezi idegesen párom bátyja, és szinte toporzékolva szorít rá a vállamra. - Mondott már valamit az orvos?
- Hyung, nyugi! - fogja meg Tae és Kook kétoldalról az idősebbet, és leültetik a hideg, kényelmetlen kórházi székre.
- Most van bent az orvos. Azért vagyok én is kint. Kontroll van. - dörzsölöm meg orrnyergemet. - Mi csak sétáltunk és egyszercsak összeesett. Azt mondták, hogy rohama volt, de nem mondtak többet, csak, hogy jobb lenne, ha a saját orvosa látná, úgyhogy amikor elmondtam, hogy Koreában tartózkodik, felhívták, ő pedig tegnap kiutazott. Most is az itteni orvossal van bent.
Ebben a pillanatban nyílik Jimin szobájábak az ajtaja, és a két orvos lép ki rajta a papírjaikat nézve, halkan diskurálva. Amikor Jimin hivatalos dokija felnéz, észreveszi Hoseokot, mire halványan elmosolyodik, és hozzánk lépve megveregeti a vállát, míg a másik dokinak bólint, az meg egy apró köszönést mormolva elhalad mellettünk.
- Már jobban van, ha mondhatjuk ezt. - kezd bele mondandójába.
- Ezt hogy érti? - rágja alsó ajkát idegességében a fekete hajú.
- A legjobb lenne a műtét, amit nagyjából tíz éve halogat ugye, de tudjuk Jimin milyen. - sötétül el kissé tekintete az idősebbnek. - Ha nem műtteti meg magát, nem garantálom, hogy még egy ilyen, vagy akár enyhébb rosszullét után viszont látja az öccsét.
Mindannyian nyelünk egy hatalmasat a hallottak alapján, és Kook megragadja Tae meg az én kezemet, és azokat szorítja, de olyan szinten, hogy az ujjaimba nem is áramlik a vér, de ahogy elnézem, Taehyungéba se.
- Próbáltak vele beszélni?
- Tegnap óta próbáljuk meggyőzni. Ha esetleg ti megpróbálnátok... - néz ránk szájhúzva. - Később még visszajövünk, addig kérlek tárgyaljátok meg vele. - biccent egyet, és elmegy mellettünk. Hoseok hangosan kifújva tüdejéből a levegőt lép az ajtóhoz, majd a kilincsre fogva lassan benyit a csendes szobába, ahol az alvó Jimin tartózkodik.

Jimin POV
Lassan jut el a tudatomig, hogy kezdek ébredezni, és a hangokat is csak lassan fogom fel, nem is értve sokáig, hogy miről beszélnek a körülöttem lévők.
- Fent van! - érzékelem, ahogy valaki leül a lábaim mellé, és rá is simít a hozzá közelebb esőre. Hunyorogva nézek körbe a szobában, de kell még egy pár pillanat, mire eljut az agyamig, hogy Yoongi mellett két legjobb barátom és a bátyám is a szobában tartózkodik. Párom helyezkedett el a lábamnál, Hobi meg az ágy melletti széken, mögötte pedig Jungkook és Tae áll. A szokásosnál is lassabban kapcsol az agyam, szóval azt se érzékelem pár pillanatig, hogy hozzám beszélnek, de mikor észbe kapok, bátyám felé nézek.
- Hallottál? - kérdezi halvány mosollyal, és vállamra simít.
- Mit? És mikor érkeztetek? - ráncolom fáradtan a homlokom. Mellkasomban egy enyhe szúrást érzek, amire a reakcióm egy szájelhúzás, és egy apró sziszegés, de szerencsére a belém tuszkolt gyógyszerektől ezt nem érzékelem annyira, mint amikor összeestem. Azt hittem akkor, hogy Yoongi kezei között halok meg, hisz még sose voltam olyan rosszul. Emellett a nyári kórházba kerülésem elbújhat.
- Az most nem lényeg. Jimin, döntened kell, hogy legyen műtéted, vagy ne. Ha igent mondasz, egy óra múlva betolnak a műtőbe. - néz szemembe Hoseok kérlelően.
- Ha nemet? - ragadom meg azonnal a számomra lényeges dolgot.
- Ha nemet mondasz, a közeljövőben számíthatunk még egy ilyen rosszullétre, de azt már kis eséllyel éled túl. Az eddigieket is csoda volt, hogy túlélted. - masszírozza meg a homlokát, továbbra is engem figyelve, ahogy lassan, de rendesen járnak agytekervényeim.
- Akkor folytatom tovább a csodatételkedést. Nem vállalom el.
- Jimin, ez nem így van! - a velem egyidős barátom közelebb lép hozzám, és megragadja azt a kezemet, amiben nincsen infúzió kötve. - Tíz éve halogatod, tovább már nincs! Fel is út, le is út, de a középutat már nem választhatod tovább, mert elhasználtad, eddig tartott. Nem akarunk a következő ilyennél elveszíteni! Kookkal a legjobb barátunkat, - mutat az említett felé, aki csak megszeppenten bújik Yoongi vállába - Hoseok az öccsét, és a szüleid se a fiúkat. - mutat bátyjámra, aki előregörnyedt vállakkal figyeli az eseményeket, ezzel eltüntetve magából férfias vonásait.- És szerintem Yoongi se úgy számolt, amikor összejöttetek végre, hogy pár hónapig van csak veled. Senki nem akarja, hogy nemet mondj. Mindenkinek jelentesz valamit. Egyszer legyél önző!
- De mi van akkor, ha a műtét rosszul sikerül? - nyelek nagyot, de szinte már előre látom a vesztem ebben a beszélgetésben.
- Ilyen nem lesz. Az orvosok tudják, mit és hogyan tegyenek. - Jungkook biztatóan szólal meg, és leül a kezem mellé, úgy villantja rám nyuszis mosolyát, amit viszonzok is.
- De félek tőle...- hunyom le szorosan szemeimet, de mindannyian megszorítanak bíztatásképp.
Ebben a pillanatban kopognak az ajtón, és benyit az orvosom, egy nővérkével a nyomában.
- Szép napot! - mosolyog rám, majd körbe. - Döntöttek?
Kezeim remegni kezdenek a kérdésre, és legszívesebben rávágnám, hogy nem vállalom el a műtétet, viszont Tae szavai csengenek a fejemben.
- Én...- egy apró szorítást érzek a lábamon, mikor elakadok, és amikor felpillantok, Yoongit látom meg, ahogy egy apró mosollyal a szája szélén szinte észrevétlenül bólint egyet. - Elvállalom.
- Rendben, elkezdjük az előkészületeket. - bólint a doktor és valamit felfirkálva a lapjára ki is megy, a nővérkét nálunk hagyva, hogy ő pedig elvégezhesse a rutinos feladatait körülöttem.

- Minden rendben lesz, anyu. - mosolygok, bár ezt a telefonba majdnemh bőgő édesanyám nem látja.
- Sajnálom Kicsim, hogy nem tudtunk elmenni a testvéreddel, de apád is, hogy eltörte a lábát...mindent keresztbe húzott.
- Tudod, hogy milyen ügyetlen! - kuncogok, továbbra is kinézve az ablakon. Hirtelen halkulunk el mindketten anyával, gondolom ő is a gondolataiba temetkezik, ahogy én is - Anya?
- Igen, Kincsem?
- Nagyon szeretlek. Téged is és apát is. - hunyom le szemeimet és szusszantok egyet. A többiek kint vannak, Tae és Kook büfébe ment, Yoongi pedig Hoseokkal az orvosommal és az altatóorvossal beszél a szoba előtt. Negyed óra múlva kezdik a műtétet, és csak annyi a biztos, hogy órákig fog tartani. Remegni tudok csak, mint a kocsonya, nagyon félek.
- Mi is téged! - hallom hangján, hogy azzal a szokásos anya-mosolyával mondja ezt. Tae és Kook most lépnek be, egy üveg vízzel a kezükben és leülnek mellém, úgy figyelve, ahogy az ágyon ülve szorítom a fülemhez a telefonom.
- Anya, le kell raknom. - mondom, mikor már az orvos is bejön testvéremmel és párommal a nyomában.
- Renden. Hidd el, sikerülni fog!
- Úgy lesz. Szia...! - nyomom ki a készüléket, és félve az orvosra nézek.
- Maximum öt perc múlva kezdünk, szóval ezt kérlek idd meg. - ad egy poharat a kezembe, amiben vörös folyadék van. - És feküdj le. Ez bekábít kissé.
- Rendben. -mondom, és az édesnek tűnő, de egyébként keserű ízű löttyöt három kortyban el is tüntetem. Elfekszem az ágyon és a többieket nézem, ahogy visszalépnek hozzám az ágyhoz.
- Itt várunk majd rád, rendben? - simítja ki bátyám a homlokomból tincseimet, majd egy pillanatra összeérinti homlokunkat, mint ahogy azt kiskorunkban is tettük, ha bíztatni szerettük volna a másikat. Elmosolyodok a gesztuson és bólintok. Tae és Kook szorosan megölelnek, egy-egy bíztató szót súgva a fülembe, majd Yoongi lép hozzám.
- Figyelj, ha kijössz abból a műtőből, ígérem, kapsz tőlem egy cicát. - vigyorog rám és az ígéretén az én mosolyom is csak szélesedik.
- Megegyeztünk! - nézek szemeibe, ő pedig csak egy apró csókot hint ajkaimra, amitől megszédülök. Vagyis azt hittem attól, de rá kellett jönnöm, hogy csak az a lötty teszi bennem a dolgát, amit a doki nem sokkal ezelőtt megitatott velem. Az említett két nővérrel lép be a szobámba, és együtt kipattintják a kerekeket, így könnyedén tolnak ki az idegen szobából, a többieket hátra hagyva.

Yoongi POV
Hat, lassan hét órája koptatjuk mindannyian a kórházi padokat, miközben megesz mindenkit az ideg. Amióta Jimin betolták a műtő ajtó mögé, semmit nem hallottunk róla. Már megpróbáltak kiküldeni minket, nem is egyszer, de mi dacosan maradtunk tovább. Megpróbáltuk elfoglalni magunkat a telefonjainkkal, vagy egymást, hogy próbáljuk oldani a feszültséget, de ez mind kudarcba fulladt. Amikor kinyílt az ajtó és kilépett rajta a doktor, egy emberként pattantunk fel és néztük, ahogy az idősebb férfi felénk tart. Megpróbáltam az arca alapján kitalálni a dolgokat, hogy mi lehet, rossz vagy jó a helyzet? A maszk eltüntetése után kérdő tekintettel várunk, míg elénk nem ér, majd amikor megtorpan Hoseok előtt, érzem, hogy majd kiugrik a szívem és a hányinger, egyben az ájulás kerülget, de szerintem mindenkit, hisz mindannyian lefehéredtünk egy pillanat alatt, amikor a doki kinyitotta a száját.

Remélem tetszett ^^
Még jövök egy epilógussal, utána hivatalosan is vége a könyvnek :(
Csillag, komment, amit szeretnétek 🐑🤗
Megemlíteném, hogy az új könyvemet is publikáltam, a prológusát már ki is raktam ^^

Remélem tetszett ^^ Még jövök egy epilógussal, utána hivatalosan is vége a könyvnek :( Csillag, komment, amit szeretnétek 🐑🤗Megemlíteném, hogy az új könyvemet is publikáltam, a prológusát már ki is raktam ^^

Ουπς! Αυτή η εικόνα δεν ακολουθεί τους κανόνες περιεχομένου. Για να συνεχίσεις με την δημοσίευση, παρακαλώ αφαίρεσε την ή ανέβασε διαφορετική εικόνα.

Akit érdekel, kukkancson bele 😄
Byebye

I gave you my heart [YoonMin] -Befejezett-Όπου ζουν οι ιστορίες. Ανακάλυψε τώρα