The robbit

Üres söröskorsó kora reggel

     Naplemente köszöntött rá Völgyzugoly falaira, s vonta aranyló színbe őket, mikor Mordena bicegve tért be a kapun. Azonnal elkezdte keresni Vharnewt, azt a tündét, aki mindig átvette tőle az üzeneteket. A férfi amint észrevette őt, méltóságára fittyet hányva hozzárohant, majd valósággal besiklott elé térdepelve.
- Azt hittük, odavesztél! – Kezdte aggódó, mégis örömteli hangon. – Két nappal ezelőttre vártunk... Eltévedtél?
Mordena kimerülten elmotyogott egy nem-et, majd a táskájában kezdett kutatni Thranduil levele után. Amint átnyújtotta Vharnewnak, ájultan eldőlt, s a tünde még időben elkapta. Értetlen arccal nézett a levélre, majd le a hobbitra, aztán elnevette magát és a karjára vette a kimerült félszerzetet.

***

 Mordena később a szobájában ébredt, patyolat tisztán, új ruhákkal az ágya tövében. A tejfehér szoba szinte vakította a reggeli fényben, épp ezért a szemeit dörzsölve, álmosan felült. Hirtelen ébresztette fel a tudat, hogy elkésett, de hogy honnan, azt nem tudta. Kipattant az ágyból, majd sietve felöltözött, és útközben zilálta szét a haját, hogy ne hasonlítson annyira egy madárfészekre. Lerohant a díszes korlátú lépcsőn, majd futott az étkezőig, útközben ügyesen kerülgetve a tündéket. Azonban amint elérte a tágas, napfényben úszó helységet, megtorpant.
 Az asztaltnál tizenhárom törp úr foglalt helyet, hangosan beszélgettek, és valósággal feldúlták az asztalt. Mordena kissé zavartan nézett rájuk, majd halkan felsóhajtott, és leült egy furcsa sapkás törp mellé, aki épp egy vörös szakállú törpnek dobott egy pogácsát. Az asztalfőn helyet foglaló, szigorú tekintetű törp az asztallapra csapott, hogy a társaság elhallgasson.
- Hogy ezen a helyen nem lehet kiigazodni! Kész labirintus! Egyszerűen-! – Hallatszott távolról egy hang, majd az étkezőbe belépett egy hobbit. Elakadt a szava, amikor végignézett a társaságon, és meglátta a másikat. Gesztenyebarna haja hasonlóan ziláltan állt, mint Mordenáé, sötét szemeiben még ott lappangott az álmosság, de hamarosan teljes zavartsággal tekintett az egybegyűltekre. A másik hobbittal ellentétben ő igényesen felöltözött, rendesen, hogy a sietséget csak kipirult arcáról lehetett leolvasni.
- Két betörő? – Szólalt meg a legfiatalabb törp, majd lassan végigmérte mindkét hobbitot.
- Jó reggel'! – Köszöntek egyszerre, Mordena kissé félénkebben.
- Önnek is, kishölgy! – Nézett a mellette ülő félszerzetre a kalapos törp, majd egy másikhoz fordult, akinek a legfiatalabb törp is próbál hangosan magyarázni.
 A hangzavar ismét kitört, de Mordena az asztalfőn ülő törpre nézett, aki elkínzott tekintettel figyelte a két hobbitot. A másik hobbit leült a legfiatalabb törp mellé, majd elkezdett a tányérjára szedni a reggeliből. Mordena is így tett, s lassan feloldódott benne a zavartság. Útjai során hozzászokott már, hogy Völgyzugolyban különböző teremtmények fordulnak meg nap, mint nap, így hamarosan nem is figyelt a törpökre.
 A másik hobbit azonban annál inkább figyelt rá, s azon törte a fejét, hogy vajon hol látta már a félszerzetet. Amikor Mordena felkelt, hogy hozzon magának reggeli ébresztőnek egy korsó sört, a csapat vezetőjére nézett. Balin, Kili és Fili megakarták győzni, hogy vegyék fel betörőnek, mert így mégiscsak nagyobb az esélye a küldetés sikerének. Még nagyobb hangzavar támadt az asztalnál, s csak akkor csendesült le, mikor a másik hobbit visszatért, kezében a korsó sörrel. Épp ült volna vissza, mikor egy cinke kopogtatott az ablakon.
 Mordena letette a sörét, majd kinyitotta az ablakot és hagyta, hogy a madár a kézfejére szálljon.
- Mutasd, mit hoztál kisbarátom! – Motyogott barátságos mosollyal a cinkének, majd leoldotta a lábáról az apró tekercset és olvasni kezdte a levelet. Amikor végzet, rutinosan a mellényébe nyúlt volna a pennájáért, de a ruhadarab nem volt rajta. Lassan a másik hobbitra nézett, majd megköszörülte a torkát. – Zsákos úr, megtenné, hogy visszaszolgáltatja a mellényem? Mert nem hiszem, hogy nem vette észre ezt az apró hibát... - Az ujjával óvatosan az egyik belső zsebre mutatott, ahol a tőre volt.
 Zsákos Bilbó lepillantott, majd nagyot nyelt. Nem tudott zavarában mit kezdeni a helyzettel, majd aprót bólintott, és vöröslő arccal felkelt, aztán átadta a mellényt Mordenának. A másik hobbit gyorsan belebújt, majd egy rövid választ kanyarintott a tekercsre, és visszakötötte a levelet a cinke lábára. A madár egyből elszállt, és amíg a törpök, meg Bilbó azt nézte, addig a félszerzet kereket oldott. Mire feleszmélt a társaság, Mordena sehol sem volt.
 Az ifjú hobbit lány a kertbe szaladt, mert a cinkét Vharnew küldte, hogy számoljon be Elrond úrnak az útjáról. Ez itt, Völgyzugolyban Mordenának nem volt újdonság, az erdő tündék pedig sosem érdeklődtek az útjai felől. Így magában átszaladta hát mondanivalóját, de aztán hirtelen eszébe jutott egy fontos dolog. Megtorpant, majd felsóhajtott, és megindult visszafelé az étkezdébe.
 Mikor belépett, senki sem vette észre, csak amikor felhajtotta a korsó sörét, amit nem régen mért ki. A társaság fele morgolódott, másik fele pedig elismerően hümmögött, de egyben egyetértettek; a hobbit jobb betörő lány létére, mint Zsákos úr. Kili és Fili – a társaság legfiatalabb tagjai – már össze is dugták a fejüket Bofurral és Balinnal, hogy biztos tervet eszeljenek ki a félszerzet felvételére.
 Amint Mordena torkán lecsúszott az utolsó csepp, futtában visszadobta az ablakpárkányba az üres korsót. Az nem borult fel, zuhant le és gurult a földön, hanem pörgött egyet-kettőt, majd megállt a talpán. Mikor a törpök ismét keresni kezdték a hobbitot, ő már régen elhagyta az étkezőhöz vezető folyosókat, s rohant fejveszetten a kerthez. Bilbó zavarában a főtt burgonyát piszkálta a tányérján, s zavartan, de megkönnyebbülten mosolygott. Mégsem ő az egyetlen hobbit, akinek elment az esze. Felpillantott Thorinra, majd követte a tekintetét az üres korsóra. Eldöntetett hát Mordena sorsa.