The robbit

Előszóul

 Jó reggel' vándor, ki e sorok közé tévedt! Bár, talán a köszöntés ideje nem megfelelő, főleg akkor, ha szürkületkor értél ide. Ebben az esetben estét öcsém! Meg nem bántva az esetleges tündéket:

Atra eseterín ono thelduin!

 Most, hogy a formaiasságok egy részén túl vagyunk, engedd meg, hogy szóljak pár szót, még mielőtt belevetnéd magad a kaland hullámai közé. Mint sok más, rajongók által kitalált fikció, ez is egy a millióból. Megkockáztatom kimondani, hogy talán még Erebor összes kincse is eltörpül azon számok mellett, amik magukban hordozzák ezeket a fikciókat a Gyűrűk Uráról (és azon belül A babóról), jókat s rosszakat egyaránt. Íme, én is megpróbálkozom eggyel, ezzel bővítve a számok halmazát.
 Kezdjük talán a legelején, ahol főszereplőnket megismerjük. Mondcsak barátom, jártál már úgy Hobbitfalván, hogy hallottad a Zuzmódombi nevet? Nem? Nem csoda, a hobbitok nem is nagyon emlegetik őket! Legalábbis, történetünk kezdetéig ez rendben is volt. A Zuzmódombi família kifejezetten arról volt híres, hogy másképp viselkedtek, mint a többi hobbit család. Folyton siettek, ezzel mindenki napját megpaprikázták, ha felborítottak valamit, vagy épp valakit. Sokszor, és sok időre eltűntek, néha az egész család, néha csak a családfő. Azonban a legkülönösebb dolog mégiscsak az volt, hogy nem vezettek részletes családfát.
 ,,Furcsa egy népség ez! Csak a balszerencsét hozzák ránk!" - mondták régen, mikor Zuzmódombi Bordoner és Tövisfúró Lordena letelepedtek Zsáklaktól nem messze, a Zsákvég utcában. Tudniillik, hamarosan megszületett Zuzmódombi Mordoner, aki aztán jó pár évvel később jó barátja lett a híres Zsákos Bilbónak. Ugyan ez a barátság nem tartott sokáig, mert Mordonernek el kellett mennie Zuzmódombi úrral Völgyzugolyba amint betöltötte tizennyolcadik életévét, így Bilbó nem is nagyon emlékezhetett rá. Előtte és utána sem találkozott vele, leveleket nem kapott, s csak halvány emlékei lehettek a vörösesbarna hajú hobbit fiúról.
 Mordoner hátralévő élete levélszállításból állt, de szigorúan csak Völgyzugoly kastélyán belül, és csakis a legfontosabb, gyors kézbesítésre szánt pergamen tekercseket hordhatta, míg Zuzmódombi úr Völgyzugoly határaiban és a Megye egy kisebb részén tevékenykedett.

 Zuzmódombi úrfi pontosan akkortájt töltötte be a két hármast, mikor húgocskája holdvilágot látott november 25.-én. A hobbitfalvi öregek jóslata végül lesújtott, igaz, a balszerencse nem őket, hanem a családot érte. Két évre rá Zuzmódombi Mordena születésére, Tövisfúró Lordena átlépett a túlvilágra, mikor Völgyzugolyba igyekezett férjéhez és első szülött gyermekéhez. Orkok támadtak rá az erdőben, vagy óvatlan vándorok mellett haladt el, akik parázslani hagyták a tüzet, s miközben próbálta eloltani, együtt égett a törpökkel. Ezekhez hasonló történetek keringtek utána Hobbitfalván, de senki nem tudta az igazságot. Egy dolog biztos volt, mégpedig az, hogy azon az éjjelen a kis Mordena egyedül maradt otthon.
 Völgyzugolyba pontosan egy hónappal később jutott el a hír, mire Zuzmódombi Bordoner otthagyva csapot-papot visszalovagolt Hobbitfalvára. Mordenára Zsáklakban talált rá a kandalló mellett játszva faragott ork- és tündebábúkkal. Zuzmódombi úr nem tudott elég hálás lenni az ifjú Bilbónak, még élete végéig sem. Mikor ez eljött, fiára hagyott egy vékony, fekete szíjú nyakláncot, amire három fehér, csiszolatlan márványkövet csomóztak egymástól egyenlő távolságra, s ha valaki a nyakába kötötte, a kövek az illető kulcscsontjai felett függeszkedtek. Családfát ugyan nem vezettek, de a többi hobbit tudta, hogy a nyakláncot már több generáció is hordta. Elég régi ahhoz, hogy felbecsülhetetlen eszmei értéke legyen, s elég ahhoz, hogy később sok aranyat fizessenek érte. Néhányan még azt is terjesztették róla, hogy ha nem lenne megátkozva a család, akkor a nyaklánc viselője örökre, vagy legalábbis nagyon hosszú ideig fiatal maradhatna, akár a tündék. Tőlük származtatták ugyanis a három márványkövet, így könnyen hozzávarrták, hogy az örökség varázserejű.
 Mordoner hatvanhat éves volt, mikor ezt a nyakláncot akaratlanul is tovább kellett adnia húgának. Apja halála után otthagyta Völgyzugolyt, s elment Suhatag városába, ahol aztán utolérte a végzet. Mikor Smaug eljött északról, épp a közeli erdőben bujkált egy csapat ork elől. Egy morgul nyíl az oldalába fúródott, egy a hátát sebezte meg. Mordena - bátyjának tett ígéretét megszegve - épp akkor érte el a Magányos-hegyet, ugyanis Mordoner után eredt Völgyzugolyból. Az utolsó pillanatban szakította le halott testvére nyakából a családi örökséget, s talált menedéket a tűz elől. Végigvárta az ostrom végét egy barlangban, s addig nem is mozdult ki, amíg a hegy környéke kihalt nem lett. Ezalatt az idő alatt csak figyelt és gyászolt, miközben szívében csírázni kezdett egy komoly, sötét szándék.

 Mordena eztán bosszúvágytól fűtve kereste fel az erdei tündéket, s szánt szándékkal feladta magát, hogy beszélhessen Thranduillal, a tünde királlyal. A hobbit lány akkor annyira dühös volt Smaugra, s Thrórra, a törpe királyra, hogy akaratlanul is az ősnyelv használatával megátkozta a Durin vérvonalat. Ezután Thranduil kérdésére válaszolva kimondta az első hazugságot, ami az eszébe jutott.
 ,,- Zuzmódombi Mordena vagyok, hírvivő hobbit Völgyzugolyból!" - szavai visszhangot vertek a falak között, és az amúgy barátságos, kedves hobbit lányból egyszeriben egy veszélyes, de megingatható ellenség árnyéka lett.

 Thranduil jogosan kételkedhetett a szavaiban, mégis kegyelmezett neki, majd egy katonáját beáldozva visszaküldte Mordenát Völgyzugolyba egy levéllel, ami személyesen Elrond úrnak szólt. A levél tartalmát csak ők ketten ismerték, még az ifjú hobbitot sem vitte rá a lélek, hogy elolvassa.
 Teltek, múltak az évek, és hamarosan hivatalosan is érvénybe léptek a hírvivő hobbitok, akkoriban ugyan egyetlen volt csak, Mordena személyében. A bosszúvágy tüze lassan elhalványult, de a bátorság parázsa bármikor feléleszthette a lelkében. Nem kevésszer mentette meg a hobbit életét, mikor sarokba szorították egy útja során, és szerencsére azután hamar tova is tűnt. Mordena sokáig munkálkodott, mikor azonban egy különösen veszélyes útja során súlyosan megsérült. Elrond úr ragaszkodott hozzá, hogy visszatérjen a Megyébe, és ő vonakodva bár, de eleget tett a kérésének.
 Mondanom sem kell, mennyire meglepődtek Csavardiék, mikor egy új hobbit költözött a szomszédba, s ők aztán felrázták egész Hobbitfalvát. Mordenát pár napon belül letámadta mindenféle jövevény, szegénynek úgy kellett seprűvel kitessékelni Tarisznyádi-Zsákos Lobéliát, mikor betoppant az otthonába. A hobbitfalviaknak hamar rá kellett jönniük, hogy jobb, ha békén hagyják a Zsákvég utca ötös számú üregét. Mordena nagyon jól megvolt egyedül, hangos szomszédok nélkül, köszönte szépen.
 Összesen két évig élhetett nyugalomban, s már kezdett beilleszkedni, kezdte megszeretni Hobbitfalvát, mikor azonban egy piros függőpecsétes pergament dobtak a zöld postaládájába. Völgyzugolyból jött, Elrond küldte, és nagyon hivatalosnak látszott. Mordena enyhén reszkető kezekkel oldotta ki a csomót, majd lassan, többször is átolvasta a levelet. Amint végzett vele, összepakolta azt a kevés holmiját, amit hozott magával, és egy szó nélkül elhagyta a Zsákvég utcát, Hobbitfalvát, majd a Megyét.
 Történetünk öt évvel ezután kezdődik, mikor is Mordena belecsöppen egy váratlan utazásba...