Kviddics és kutatás

2.9K 125 81
                                    



Bár James oldalát nagyon furdalta a kíváncsiság, hogy vajon miben mesterkedhetnek a mardekárosok, tudta, hogy elsődlegesen a tanulásra kellene koncentrálnia. Elhatározta hát, hogy órákon mindent megtanul, mágiatörténeten pedig megírja a beadandókat, így lesz ideje a mardekáros banda után kutakodni. Ezt az ötletét Siriusszal is megosztotta, mivel szüksége a volt a fiúra. Ő, James nem tudta, hogy melyik mardekáros Lucius Malfoy, és melyik Narcissa Black.

Peter szeretett volna beszállni a kutakodásba, viszont nem tudta órákon megtanulni a tananyag nagy részét, és a varázslatokat, amiket tanultak, nem tudta elvégezni a következő órára, így kénytelen volt gyakorolni.

Remust – aki láthatólag egyre jobban, aztán ismételten egyre rosszabbul volt – nem annyira hozták lázba a dolgok. Azt mondta, hogy nem zavarja, ha James és Sirius kutakodnak, azonban ő nem fog beszállni. És a két fiú legnagyobb sajnálatára nem változott a véleménye.

- De tök izgi lenne – győzködte James, Sirius és Peter pedig mellette állva bólogattak.

- Akkor sem – nézett rá Remus kissé szédelegve.

- De gondolj csak bele: ezek valamiben mesterkednek! Ki kell derítenünk, hogy miben.

- Engem tényleg nem zavar, ha ti nyomoztok – mondta, miközben a homlokára szorította a tenyerét –, de engem...

A mondatot már nem tudta befejezni, ugyanis elájult. A három fiú felvonszolta Remust a gyengélkedőre. Madam Pomfrey elzavarta őket, amikor kérdezősködni kezdtek, így kénytelenek voltak otthagyni barátjukat.

Néhány óra nagyon lassan telt, például a bájitaltan. Lumpsluck professzor képes volt az egyik duplaórán csak az üstökről, és azok típusairól, felhasználásáról beszélni, ráadásul hamar kiderült, hogy James nem örökölte meg édesapja tehetségét, és egy fikarcnyit sem ért a bájitalokhoz. Leforrázás kezelésére való bájitalt főztek, aminek óra végére kéknek kellett volna lennie, James azonban egy ragadós, citromsárga trutyit hozott össze. Az volt a szerencse, hogy rajta kívül nem sokaknak sikerült jól elkészíteni a főzetet.

Ellenben a sötét varázslatok kivédése órák nagyon izgalmasak voltak.

Wandor professzorral tanultak a kertitörpékről és a doxikról, ráadásul a professzor mindkét lényből hozott be pár példányt az órákra. Néhány varázslatot is tanultak, és gyakran ismételték át a tananyagot. Emellett tanáruk, aki már sok helyen járt, szívesen beszélt saját kalandjairól, melyeknél ezekkel a lényekkel találkozott, és ezeket a varázslatokat kellett alkalmaznia.

Október utolsó vasárnapjának reggelére Remus, akit kiengedtek a gyengélkedőről, ismét eltűnt. A három fiú kissé aggódva nézett a sápatag fiú ágyára, mintha az is beteg lenne.

A nagyterembe leérve meglepte őket a Halloween-napi díszítés. A falak mentén igazi denevérek repkedtek, az asztalokon faragott tökök sorakoztak.

- Vigyázat – mondta az álmélkodó elsősöknek Hagrid, aki épp egy hatalmas tököt cipelt és a nagyterembe szándékozta bevinni azt.

Jamesék elengedték Hagridot, majd ők is bementek a nagyterembe.

- Egy ilyen denevér tök menő szülinapi ajándék lenne – nézett körbe Sirius, miközben leültek az elsős lányokkal szemben.

- Miért, mikor van a szülinapod? – kérdezte James és elhatározta, hogy nagyon megjegyzi a dátumot, hogy aztán felírhassa magának, és meglephesse valamivel Siriust.

James Potter és a Százak PergamenjeWhere stories live. Discover now