Light in the darkness

Váratlan fenyegetés

A földön fekve ébredtem..sötét volt és hideg, fájdalmat éreztem az arcomban.
Nem tudtam ki támadhatott meg de volt egy sejtésem hisz a támadóm szólt hozzám egy két szót.
"Ő az enyém,hagyd békén!!"
Összeszedtem minden erőmet és felkeltem, folytattam az utamat haza.
Észre vettem hogy a telefonomat a földre ejtettem, épp Hope-pal beszéltünk amikor megtámadott ez a valaki.
Nem tudtam vissza írni Hope üzeneteire,aggódott.
Nem akartam hogy ideges legyen és ne aludjon ezért inkább nem szóltam hogy mit történt.
Beléptem az ajtón, ledobtam a kulcsaimat és rohantam fel a szobámba hogy lemossam véres arcomat.
Megnéztem magamat a tükörben..felszakadt a szám és lila foltok vannak az arcomon..
Lementem enni pár falatot majd ágyba bújtam.
Azon töprengtem ki lehet ez az alak, Hope nem mesélt semmit sem róla.
Megkell védenem, ő az Enyém!
Engem szeret..tudom.
A fáradtság és a fájdalom segített elaludni.
Fél hétkor arra ébredtem hogy sajog az arcom.
Kikeltem és mentem készülődni.
Fogmosás közben feltűnt hogy tegnap nem is voltam bulizni, nem ittam és cigiztem..
Hmm..talán mégis csak van számomra remény Hope által.
Nem akartam összefutni a szüleimmel mert megijedtek volna ha így látnak, siettem be a suliba.
Helyet foglaltam és figyeltem.
Vártam már a percet hogy újra lássam Hope-ot.
A mai nap is gyorsan elszállt, épp vittem a könyveimet a szekrényhez amikor is egy papír kiesett a szekrényemből.
Nem tudtam mi lehet benne, de kíváncsi voltam ezért kibontottam.
"Ha nem szállsz le róla bajok lesznek te kis picsa. Ő az enyém!!" -ezek a sorok álltak a papíron.
Becsuktam a szekrényemet és rohantam Hope kollégiumjához, aggódtam, féltem hogy baja van.
Megállás nélkül rohantam, nem tudtam hogy bent van-e a szobában de hátha..
Úgy kopogtattam mint egy bolond de munkált bennem az adrenalin.
Hope egyik szobatársa nyitott ajtót.
-Szia, Hope itt van? Vagy még órája van?
-Szia, még órája van de nyugodtan várd meg itt

Sarah beengedett és leültem Hope ágyára.
Olyan jó volt érezni az illatát,csak úgy terjengett a szobában.
Fél óra múlva már Hope védő karjai közt pihentem.
Elmeséltem neki mi történt, megmutattam az üzenetet.
De választ még nem kaptam a legnagyobb kérdésemre.. Ki ez a valaki?
-Hope,ki fenyeget minket..vagyis téged és engem?
-Frida..van a múltamnak egy része amit szeretnék törölni de nem tudok és folyton kísért.. -megállt pár másodperce majd folytatta -Együtt jártunk gimibe, osztálytársak voltunk, barátok. Ő szerelmes volt belém, beteges módon. Hiába mondtam meg neki hogy a lányokat szeretem ő rám akart mászni, de nem hagytam. Gimi óta folyton üldöz hogy én az övé vagyok meg ilyenek..és..annyira sajnálom hogy bántott.. -Hope sírni kezdett

Magamhoz öleltem és próbáltam nyugtatni.
Valahogy ki kellene zárnom a gondolataiból ezt a beteg Adam-et.
Arra gondoltam hogy elmehetnénk együtt bulizni és nála aludnék.
Csak nem tudtam hogy vessem fel az ötletet.

-Hope, lenne kedved eljönni velem bulizni és utána itt aludnék nálad?
-Hát..nem is tudom..mi van ha összefutunk Adammel?
-Ha összefutunk vele és hozzád ér megverem. Megtámadni valakit könnyű egy bokorból kiugorva, de szemtől szemben már nem annyira.
Naaaa menjünk és kapcsoljunk ki.
Kéééérleeeeek. -néztem rá boci szemekkel
-Jóóó menjünk. -adott egy szájra puszit
-Szerinted jó leszek így vagy ugorjak haza átöltözni? -mutattam magamra,és Hope végig nézett tetőtől talpig
-Ugorj haza és vegyél fel valami jót. Lepj meg! -rám kacsintott
-Rendben, akkor hétre jövök és együtt megyünk.
-Rendben picim. -meglepődtem hogy becézett, viszont jól esett

Haza mentem, beszélgettem anyáékkal és elmeséltem hogy megismertem valakit.
Egy nagyon kedves lányt és hogy vele megyek bulizni ma, na meg hogy nála alszok.
Láttam anyáék arcán a boldogságot hogy végre megismertem valakit.
Tusoltam, majd ott álltam a szekrény előtt.
Soha nem válogattam a ruháimat, csak felvettem ami jött,de most jól akartam kinézni.
Egy farmert húztam és a piros ingemet, na meg egy alkalmi lapost.
Még megnéztem magamat a tükörben hogy biztosan jó leszek-e, de úgy véltem hogy jó leszek.
Már épp a kabátomat vettem amikor megakadt a szemem a Camaro kulcsain.
Van jogsim de nem merek a volán mögé ülni..a tragédia okán képtelen vagyok rá..
Ott hezitáltam..de még nem álltam készen erre sem.
Elindultam, gyalog olyan fél óra volt az út Hope kollégiumáig.
Izgatott voltam hogy lássam már, hogy lássam a gyönyörűségemet.
Beléptem a szobába és az állam a földet súrolta.
Hope gyönyörű volt, és ezt mind értem/miattam..
Nem hittem a szemeimnek.

-Wooow.. -csak ennyit tudtam kinyögni
-Hahaha köszönöm szépen, te is jól nézel ki picim -mosolygott és az ajkába harapott
-Köszönöm szépen nyuszi -mondtam kissé zavarban

Hirtelen egymásnak ugrottunk, olyanok voltunk mintha két vadat össze eresztettél volna.
Csak faltuk egymást, a végén már levegőt sem kaptunk.
Pihentünk pár másodpercet majd folytattuk.
Ráharaptam Hope nyelvére, elengedtem és mondtam hogy induljunk mert ha folytatjuk akkor sehova sem megyünk innen.
Elindultunk gyalog, kéz a kézben, annyira hihetetlen volt számomra ez a boldogság,ez a fény.
Hope új reményt adott nekem.
Bementünk abba a bárba ahol megismertük egymást, jól éreztük magunkat,táncoltunk.
Hope mindig közel húzott magához, egy lap nem fért volna el közöttünk olyan közel voltunk egymáshoz.
Elfáradtunk és már mindketten pihenni szerettünk volna de kifele menet valaki utunkat állta.
Egy Hope kora beli srác állt velem szemben, tőlem alacsonyabb.
Hope szorosan hozzám bújt,tudtam hogy most jött el az a perc hogy megkell védenem.

-Nem megmondtam hogy szállj le róla!! -üvöltözni kezdett Adam
-Semmi közöd hozzá hogy Hope kivel van és mit csinál. Te egy senki vagy és mi most megyünk. -mondtam határozottan
-Nem mentek ti sehova! -elkezdte Hope karját szorítani és húzni, na most tört el a mécses
-Ha most azonnal nem veszed le a mocskos kezedet Hope-ról, nem állok jót magamért!!
-Nem félek tőled, egy napja kiütöttelek. -mondta beteg mosollyal az arcán
-Az éjszaka közepén könnyű megtámadni valakit aki nem is figyel.. Gerinctelen dolog, remélem tudod.
-Kit érdekel? Ki lettél ütve ribi -nevetett
-Mi most megyünk! -kezdtem húzni magamnak a szerelmemet
-Azt már nem! -épp ütni készült de megfogtam az öklét és megszorítottam
-Játszani akarsz?  Játszuk le!! -megfogtam és kihúztam bentről

Kint a földre löktem hagytam neki pár percet amíg felkel.
Azt hitte hogy olyan nagy menő, de a múltam része hogy feketén vettem részt harci küzdelmekben,de erről neki fogalma sincs.
Hirtelen akart támadni de kivédtem és egy akkorát ütöttem hogy a földön maradt.
Megnéztem hogy él-e,szerencsére élt.
De legalább tanul ebből és leszáll rólunk.
Megfogtam Hope kezét és elmentünk hozzá.
Éreztem hogy Hope megnyugodott.
Védelemben érzi magát.
A szobájába érve magamhoz öleltem és nem engedtem.

-Köszönöm szépen picim!  -mondta és homlokát az enyémnek döntötte
-Ez csak természetes hogy megvédem az én egyetlenemet.
-Szeretlek.. -mondta ki ő elsőnek
-Szeretlek -ismételtem meg én is

Nem beszéltünk többet, szavak nélkül is értettük egymást.
Ágyba bújtunk és elaludtunk.