Halálomig melletted [BEFEJEZETT]

Mikor először megláttam!

Hol is kezdjem? Talán ott hogy elsős koromban megérkezek a suliba. Szokás szerint nagyon sokan sírtak az első napjukon. Én ezt kifejezetten furcsáltam mert én nem sírtam kitudja miért. Na de.... leültettek a legsírósabb gyerek mellé aki most már az a barátom aki sose hagyna el. És akkor megláttam a másik padban egy lányt aki szintén nem sírt és még szomoru sem volt. Szikrázott az arcárol a derű és a boldogság. Ugorjunk is egy évet. Másodikos vagyok és nagyon sok barátom van. Megismertem olyan embereket akiket eddig soha. Egy nap mikor hazafelé sétáltam apukámmal megkérdezte:
- Mi lenne ha másik suliba járnál?
Én furán néztem rá majd határozottan kicsuszott a számon:
- Felejtsd el!

Egy év telt el azóta. Szombathelyről vácra költöztünk. Otthagytam a családom a barátaim és mindent ami fontos volt nekem. Csak amukám és én és a feletébb indulatos barátnője. 300 km-re mindentől amit szerettem. Elkezdtem kajakozni és sportolni amivel formában tartottam magam igen sokáig. Új emberekkel barátokkal szokásokkal ismerkedtem meg.

Két év telt el zuhog az eső és én kint állok az udvaron azt remélve beszálhatok abba a kocsiba végre ami innen örökre elvisz. Költöztünk. Vissza a hazámba arra a helyre ahol felnőttem.

Egy hét telt el. Visszakerültem abba az osztályba ahonnan kiszakítottak. Egyetlen egy ember köszönt nekem. A derűs vidám arcú lány. Senki más se a legjobb barátaim se a tanárok csak ő.

Egy hónap. Az életem a csúcspontján van! Visszakaptam mindenkit akit szeretek. És újra a régi minden.

Ötödik osztály. Nagyon furcsa volt a nagyok között járkálni a legkisebbként. A derűs arcú lánnyal és a legelső barátommal akit már ovis korom óta ismerek elválaszthatatlan páros voltunk. Nagyon szerettük egymást és sose veszekedtünk.