07 - Hurts

165 13 3
                                    

08:00.Megszólalt az ébresztő.
- LAUREN! - kiáltottam el magam szinte olyan gyorsasággal felülve, hogy azt még egy ferrari is megirigyelné. A gyors mozdulat hevében hirtelen megszédültem ezért visszadőltem az ágyba. Annyira másnapos voltam, hogy azt sem tudtam honnan jöttem haza ebben a ruhában. Elmentem zuhanyozni hogy egy kicsit kitisztuljon a fejem, majd rögtön utána rá is gyújtottam egy cigire. Felöltöztem és elmentem kiszellőztetni a fejem, mert hiába aludtam...igazából azt sem tudom hány órát, nem sikerült kialudni a másnaposságot. Ahogy sétáltam random ugráltak be az emlékeim a múlt estéről. Odáig megvolt, hogy buliban voltam. De kinek a buliján? Segg részegre ittam magam, ami ritkaság. De ki miatt? Miért van vörösbor a felsőmön? Miért van rajtam rúzs? Miért érzek magamban emberfeletti csalódást, bűntudatot és hiányt? És ezeken kívül még kismillió idióta kérdés forgott a fejemben.
Elsétáltam a Laurennel közös kávézónk mellett. Vagyis csak oda járunk, nem a miénk. LAUREN. Istenem Lauren. Mi lehet Laurennel? Miért nem hívott? Miért nem írt? Csúcs...megint mehetek a könyvtárba... Ám miközben indultam volna a buszhoz megtaláltam Lolo telefonszámát. Furcsa. Talán az este számot cseréltünk. Minden esetre felhívtam de amikor kicsengett megláttam Laut a szemben lévő pékség előtt. Egy fiúval volt. Letettem a telefont, de meg figyeltem egy kicsit Laurent és azt a valakit, akit annyira ölelgetett és puszilgatott. Aztán megcsókolta. Én pedig teljesen lesokkoltam. Azt észre sem vettem hogy a lányon miniszoknya és csipkés felső volt, amit az én Lolom sosem venne fel. Csak percek múlva tűnt fel. Meglepődtem. Egy éjszaka alatt megváltozott volna? Meg mertem volna esküdni rá, hogy tegnap még tetszettem neki. Mármint...ha az emlékeim tiszták...ami nem valószínű.
Annyira dühös és csalódott lettem egyszerre, hogy inkább haza indultam. Nehogy már én szaladjak utána. Mindent megtettem eddig érte. Eldobtam a pasimat is. A pasimat... Ront...
Mélyen elgondolkoztam, mert éreztem hogy valami rosszat tettem Ronnal vagy legalábbis valami fajta rossz emlékem van róla tegnapról. Biztos szakítottam vele. Remélem nem Lauren miatt. Vagyis..tudom hogy Lauren miatt, csak azt remélem hogy ő nemtudja hogy Lauren miatt. Amikor hazaértem ismét megfürödtem, gondolván hogy jól fog esni, bár be kell valljam, csalódtam. Amikor kijöttem a zuhany alól láttam hogy Lauren visszahívott.
Faszom. Túl sokáig hagytam hogy kicsengjen. Biztos kijelezte neki. Istenem.
Muszáj volt beszélnem vele, ezért megcsörgettem.
- Háló - szólt bele az ismerősen rekedtes hang, ami most a szokásosnál is rekedtebb volt.
- Lolo? - kérdeztem vissza könnyes szemmel vékony hangon.
- Igen, Jadelyn? Mit szeretnél még mondani? Tegnap este eléggé világos voltál. - mondta szinte suttogva, bár így is hallottam hogy a mondandója végén elcsuklott a hangja és akaratlanul is elsírta magát.
  Nem tudtam mit mondani. Nem is tudom mit mondhattam akkor este.
- Mi? Lolo nem emlékszem semmire. De ugye nem Ron bántott, nem tudta meg, ugye?
- Nem Ron bántott, ami azt illeti te bántottad őt...mondjuk. Aztán pedig elküldtél a picsába... - suttogta már kissé higgadtan.
- Kérlek szépen Lauren ne sírj. Könyörgöm mondd el mi történt. Az életemre esküszöm arra sem emlékszem kinek a bulija volt. Mi az hogy mondhatni én bántottam Ront? - riadtam meg.
- Jade... Ron az intenzíven fekszik. Leütötted a borosüveggel amikor kezet emelt rám. Kis híján megölted... - mesélte egyre halkuló hangsúllyal.
  Ekkor esett le hogy a felsőmön rohadtul nem vörösbor van. Hanem a talán ex pasim vére. Olyan ijedt voltam. Azt sem tudtam mit kéne tennem.

CITRINEWhere stories live. Discover now